Keresés:

Október 28-án este az Óbudai Társaskörben olyan európai, amerikai és ázsiai műveket ad elő a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyek az idei fesztiválkoncerteken már hangos tetszésnyilvánítást váltottak ki a hallgatókból. Pörgős, eksztatikus és mély, elgondolkodtató szépségű, időnként szomorúan fájdalmas részek váltják egymást – amilyen a világunk, olyan a zenéje is.

Ötvenkét nővér arccal a mérgező levesében! Így talál rájuk egy balul elsült gombavacsora után a zárdába visszaérkező öt apáca, akik egy Bingo-party miatt maradtak le az „utolsó vacsoráról”. Elhatározzák, hogy a hirtelen megboldogult nővéreket méltó körülmények között búcsúztatják el.

Az angol Brandon Thomas „Charley nénje” című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem telt el egyetlen nap, hogy a világ színházai közül valamelyikben ne játszották volna. Pesten először 1897-ben mutatták be a darabot, majd 1928-ban, Csortos Gyulával a főszerepben újították fel.

A VARIDANCE és a Bartók Táncszínház előadása Kármen

Kastély beszélgetés Szűcs Nelli és Trill Zsolt színművészekkel.

A Grincs egy cinikus, zsémbes zöld szőrmók története, aki el akarja lopni a karácsonyt, ám végül egy kislány őszinte ünnepi lelkesedése szívhez téríti. Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről.

Ilyen tárlatvezetés az állandó kiállításunkon még nem volt! Aki a tárlatot vezeti R. Keleti Éva a Csányi5 munkatársa, aki viszont az elmondottakat jobban, illetve másképp tudja vagy biztosan van hozzátenni valója: JANKLOVICS PÉTER

Szeder, a Junior Artisjus díjas énekes-dalszerző 2013 óta meghatározó része és egyedi színfoltja a hazai könnyűzenei életnek. A Reggeli dal és Feri feneke írója sok szívbe belopta magát kortól és nemtől függetlenül.

szlovák-cseh-magyar családi film, 98 perc, 2022 magyar nyelven

francia dráma, 112 perc, 2021 francia nyelven, magyar felirattal

2022. október 27. csütörtök, 19:00 Sopron Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Ingrid Fuzjko Hemming és a Duna Szimfonikus Zenekar koncertje

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!