művész

Fehér László
Színművész.
1996–2005 között a beregszászi Illyés Gyula Színház stúdiójában tanult, ahol édesapja világosító volt. 2005-2009 között a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója volt. 2009–2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Diplomaszerzése óta a Forte Társulat mellett több színházban is vendégszerepelt.
Tanulmányok:
1996-2005…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
1996–2005 között a beregszászi Illyés Gyula Színház stúdiójában tanult, ahol édesapja világosító volt. 2005-2009 között a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója volt. 2009–2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Diplomaszerzése óta a Forte Társulat mellett több színházban is vendégszerepelt.
Tanulmányok:
1996-2005 Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház - Színi Stúdió
2005-2009 Ady Endre Gimnázium, Debrecen
2009-2014 Színház- és Filmművészeti Egyetem, színész szak,
Zsámbéki Gábor - Zsótér Sándor osztály (tanárok: Horváth Csaba,
Babarczy László, Ladányi Andrea, Alföldi Róbert, Ascher Tamás)
Díj:
2017 – Fődíj - Bartók Béla: 5. vonósnégyes (szereplő), XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó, Veszprém
Szerepei a Forte Társulatnál (2014-):
2013 – Toldi, rendező-koreográfus: Horváth Csaba (Színház- és Filmművészeti Egyetem)
2014 – Helen Edmundson: Irtás, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2015 – Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2015 – Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
2016 – Bartók Béla: Concerto, koreográfus: Horváth Csaba (Ördögkatlan Fesztivál, Beremend, Várkert Bazár, Budapest)
2016 – Bartók Béla: 5. Vonósnégyes, koreográfus: Horváth Csaba (Várkert Bazár, Budapest)
2016 – Gerhart Hauptmann: Patkányok, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2018 – Vaterland, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
2018 – Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
További szerepeiből:
2011 – Dargay Marcell, Schilling Árpád, Gulyás Márton, Schein Gábor: Krízis trilógia: Hálátlan dögök, rendező: Gulyás Márton (Müncheni Operafesztivál, Bayerische Staatsoper – Pavillon 21 MINI Opera Space, München)
2012 – Ion - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Zsótér Sándor
2012 – Helené - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Zsótér Sándor
2012 – Henrik Ibsen: Peer Gynt, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
2013 – Csehov: Meggyeskert, rendező: Zsótér Sándor (Örkény István Színház)
2013 – Peer Gynt - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Zsótér Sándor
2013 – A kastély - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Soós Attila e.h.
2013 – Cabaret - Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös produkciója, rendező: Alföldi Róbert
2013 – Lenz - Jurányi Inkubátorház, rendező: Soós Attila e.h.
2014 – Móricz Zsigmond: Pillangó, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Székesfehérvári Vörösmarty Színház)
2014 – Magyar Elektra - Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező-koreográfus: Horváth Csaba
2014 – Tajtékos napok, rendező: Fehér Balázs Benő (Színház- és Filmművészeti Egyetem)
2015 – Szigorúan ellenőrzött vonatok - Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Bérczes László
2015 – Kohlhaas, rendező: Hegymegi Máté (Szkéné Színház)
2016 – Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
2017 – Carmen, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Egyéb színházi szerepei:
2020 Népírtás, avagy nem funkcionál a májam (Bemutató 2020. április 25.)
2020 Táncos a sötétben (Bemutató 2020. november 27.)
2019 Káprázat - előadó (Bemutató 2019. május 5.)
2017 Halál Thébában (Bemutató 2017. december 15.)
2016 Toldi - előadó
2015 Szigorúan ellenőrzött vonatok (Bemutató 2015. január 16.)
2014 Cleansed
2014 Amphitryon (Bemutató 2014. szeptember 27.)
2014 Zárlat - vendég (Bemutató 2014. április 24.)
2014 A mi utcánk (Bemutató 2014. június 14.)
2013 Bűn és bűnhődés
2013 Küszöb (Bemutató 2013. május 29.)
2013 Haikuk (Bemutató 2013. április 20.)
2012 Hitgyógyász (Bemutató 2012. december 2.)
2012 A Kígyóasszony (Bemutató 2012. október 20.)
2012 Kabaré (Bemutató 2012. december 31.)
2012 A kastély (Bemutató 2012. december 13.)
2011 Meller-hadnagy
2010 Cserenadrág (Bemutató 2010. október 31.)
2009 Gyurmázás (Bemutató 2009. április 4.)
2007 A Pál utcai fiúk (Bemutató 2007. november 16.)
2005 A Pityu bácsi fia (Bemutató 2005. november 6.)
Filmes és televíziós szerepeiből:
Isteni műszak (2013)
Boglárka (magyar kisjátékfilm, 2015)
Aranyélet (2016)
Lajkó - Cigány az űrben (magyar fekete komédia, 90 perc, 2018)
Szabadok (magyar kisjátékfilm, 20 perc, 2019)
Foglyok (2019)

A Cholnoky- kód
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játssza

A Cholnoky-kód
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játssza

A kastély - 1. rész
SZFE- Józef K

A kígyóasszony
SZFE- Színész

A nagy füzet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Iker 2

Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész

AKÁR AKÁRKI
Csiky Gergely Színház- Színész

Amphitryon
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Merkur, az égben

Amphitryon
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Merkur, az égben

Arany János: Toldi
Thália Színház- Színész

Arany János: Toldi
Thália Színház- Színész

Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"
Mendelssohn Kamarazenekar- Színművész.

Az égő ház
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

Bartók és Ady
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Színész

Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész

Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész

Brian Friel: Hitgyógyász
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Frank

Bűn és bűnhődés
Vörösmarty Színház- Marmeladov; Munkás; Százados

Carmen
Vörösmarty Színház- BŐREGÉR, bandatag

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Marmeladov; Munkás; Százados

Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész

FORTE: A TE ORSZÁGOD
Vörösmarty Színház- Színész

Haikuk
SZFE- Színész

Helen Edmundson: Irtás - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész

Hitgyógyász
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Frank

Hitgyógyász
SZFE- Frank

Hitgyógyász
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Frank

Írtás
Vörösmarty Színház- Színész

Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Haimón

Kabaré
SZFE- Színész

Kakukkfészek
Vörösmarty Színház- Warren ápoló

Kivilágos kivirradtig
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- JEGYZŐ, Frici férje

Kivilágos kivirradtig
Weöres Sándor Színház- JEGYZŐ, Frici férje

Kleist: Kohlhaas - Szkéné/Zsámbéki Színházi Bázis/MASZK
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Herse, Palkó

KRÉTAKÖR: Krízis - trilógia I-III.
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Gát Balázs

KRÉTAKÖR: Krízis - trilógia II. RÉSZ: HÁLÁTLAN DÖGÖK
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Gát Balázs

Küszöb
SZFE- Színész

Lenz/ifjú Liszt
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Oberlin (Lenz)

Meggyeskert
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Jepihodov Szemjon Pantyelejevics, irodai alkalmazott

Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Sándor

Peer Gynt
SZFE- Színész

Pillangó
Nemzeti Színház- Sándor

Pillangó
Vörösmarty Színház- Színész

Pisztácia és mogyoró
Vörösmarty Színház- Herman, a fia

Pisztácia és mogyoró - helyszín: Kozák András Stúdió
Vörösmarty Színház- Herman, a fia

SZFE: Franz Kafka azonos című kisregényéből:
Jurányi Produkciós Inkubátorház- JÓZEF K.

Szigorúan ellenőrzött vonatok
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- MILOŠ

Szigorúan ellenőrzött vonatok
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Miloš

Szigorúan ellenőrzött vonatok...
Csiky Gergely Színház- MILOS

Tajtékos napok
SZFE- Egér

Toldi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész

Trojka Színházi Társulás: Cleansed
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész

Trojka Színházi Társulás: Lenz
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Oberlin

Zsótér Sándor - Thurzó Gábor: Hal és háló
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!