művész
Hirtling István
Színművész.
Már főiskolásként játszott több budapesti színházban, így a Játékszínben, a Radnóti Színházban, a Vidám Színpadon, az Arizona Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Merlin Színházban és a Pince Színházban.
1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig tagja.
1990-től egy évig a Madách…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Már főiskolásként játszott több budapesti színházban, így a Játékszínben, a Radnóti Színházban, a Vidám Színpadon, az Arizona Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Merlin Színházban és a Pince Színházban.
1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig tagja.
1990-től egy évig a Madách Színház tagja volt, majd szabadúszóként továbbra is ott játszott.
1992-től a Művész Színház és az abból alakult Thália Társaság tagja, majd alapítója a Kelemen László Színkörnek.
Tagja a szolnoki Szigligeti Színháznak, játszott a Dunaújvárosi Bartók Színházban, a Játékszínben, és a Veszprémi Petőfi Színházban.
A budapesti Új Színház tagja volt, 2012-ig.
2012-2019 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja volt.
2019-től a Vígszínház színésze.
1977- Budapesti Gyermekszínház
1984: Színház- és Filmművészeti Főiskola
1984- Nemzeti Színház
1990- Madách Színház
1991- szabadfoglalkozású
1993- Művész Színház
1995- Thália Színház
1996- Thália Társaság
1997- Kelemen László Színkör
1997 - Szabadúszó
2012 - Vörösmarty Színház
2019 - Vígszínház
Díjai:
Rajz János-díj (1985)
Jászai Mari-díj (1989)
Story Ötcsillag-díj (2007) - Érték díj
Érdemes művész (2012)
Városmajori nyári színházi szemle díja (2013)[3]
Ivánka Csaba-díj (2013)
Aranyalma-díj (2016)
Fontosabb szerepek:
Dürrenmatt: János király János király
Shaw: Tanner John házassága Tanner John
Boldizsár-Bródy-Szörényi: István, a király István király
Goethe: Torquato Tasso Tasso
Szép Ernő: Aranyóra krupié
Kálmán: Csárdáskirálynő Bóni gróf
Lengyel Menyhért: Ninocska Leon Danoult
Machiavelli: Mandragora Callimaco
Paszternak: Doktor Zsivago Zsivago
Németh Ákos: Lili Hofberg Poelz
Nagy András: Anna Karenina pályaudvar Sztyepan Oblonszkij
Krleža-Belovic: Terézvári garnizon Kállay Bandi
Agatha Christie: A vád tanúja Leonard Vole
Kander-Ebb-Massteroff: Kabaré Clifford Baradshaw
Eliot-Lloyd Webber: Macskák Tus, Gastrofar George
Brecht-Weill: Koldusopera Kikiáltó
Victor Hugo: A királyasszony lovagja don César de Bazán
Anouilh: Becket vagy az Isten becsülete II. Henrik
Goldoni: A hazug Pulcinella
Ödön von Horváth: Figaro válik Figaro
Steinbeck: Egerek és emberek Curley
Mrożek: Szerelem a Krímben Szejkin
Shakespeare: II. Richárd Bolingbroke; IV. Henrik IV. Henrik király; A velencei kalmár Antonio,
Goldoni: Chioggiai csetepaté Titta Nane
Csehov: Jubileum Lomov; Sipucsin
Cervantes: Szószátyárok Ügyvéd, Muzsikus, Carraolano
Halász: Gyerekünk Férj
Moliėre: A mizantróp Alceste
Feydeau: Bolha a fülbe Finache
Szép–Galambos: Ádámcsutka Író
Filmjei:
Helyet az ifjúságnak
Kegyenc
Most, amikor minden virág nyílik?
Mozart: Mirandolina
Nézz vissza mosollyal
Szeretlek Ágnes...
A becsület útján (2016) dokumentumfilm-sorozat
Egynyári kaland (2015) tv-sorozat
Megdönteni Hajnal Tímeát (2014)
Tüskevár (2004–2012)
Keleti Pu. (2010)
MAB (2010)
Üvegtigris 3. (2010)
Sínjárók (2007)
Kútfejek (2005)
Magyar vándor (2004)
Nomen est Omen, avagy Reszkess Szabó János! (2003)
Karácsony verse (2003)
A Hídember (2002)
A kanyaron túl (2001)
Kisváros (1999) tévésorozat
TV a város szélén (1998) tévésorozat
Carlo Goldoni: A hazug (1997)
Szigetvári vértanúk (1996)
A körtvélyesi csíny (1995)
Fekete karácsony (1995)
Zenés húsvét (1993)
Julianus barát (1991)
A trónörökös (1989)
Czillei és a Hunyadiak (1988)
Aranyóra (1987)
Dada (1987)
Akli Miklós (1986)
Kisfaludy Károly: Kérők (1986)
Gyalogbéka (1985) mini-sorozat
Kaviár és lencse (1985)
Hány az óra, Vekker úr? (1984)
A pesti legionárius
NÉVshowR
Riadó a Pitypang Szállóban
Szószátyárok
Szerepe a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Játék a kastélyban
Jelenlegi szerepe a Madách Színházban:
T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Tus, Gastrofar George
Jelenlegi szerepei a Vígszínházban:
A vándorkutya: Játsszák
Mágnás Miska: Korláth gróf
Audiencia: David Cameron
Premier: David, producer
"Egy kenguru-uszályt méltóztassék!" - Márai és a gasztronómia - Márai-estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
2017. Humor Hétvége Anconai szerelmesek
Thália Színház- Tomao Nicomaco, anconai polgár
80 nap alatt a Föld körül
Városmajori Szabadtéri Színpad- Színész
80 nap alatt a Föld körül
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
80 nap alatt a Föld körül
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
80 nap alatt a Föld körül
Vígszínház Nonprofit Kft.- Fix felügyelő / Inspector Fix
A félkegyelmű 1
Vörösmarty Színház- Jepancsin
A félkegyelmű 2
Vörösmarty Színház- Jepancsin
A félkegyelmű 3
Vörösmarty Színház- Jepancsin
A félkegyelmű 4
Vörösmarty Színház- Jepancsin
A félkegyelmű 5
Vörösmarty Színház- Jepancsin
A félkegyelmű 6
Vörösmarty Színház- Jepancsin
A fösvény
Vörösmarty Színház- Harpagon
A fösvény
Vörösmarty Színház- Színész
A Játékszín bemutatja: Csodálatos vagy, Júlia!
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
A kappan, a csirke és a marabu - zenével fűszerezett kortörténeti kabaré
Rózsavölgyi Szalon- Színész
A kappan, a csirke és a marabu... - avagy polgári idill a XX. század első feléből - SZILVESZTER
Rózsavölgyi Szalon- Színész
A kék róka
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- SÁNDOR
A varázshegy
Új Színház- Hofrat Behrens
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Torma Gedeon - igazgató
AHOGY TETSZIK
Új Színház- Jaques, nemes a száműzött herceg kíséretében
Amadeus
Vörösmarty Színház- Antonio Salieri
Anconai szerelmesek
Vörösmarty Színház- Tomao Nicomaco, anconai polgár
Anconai szerelmesek
Vörösmarty Színház- Tomao Nicomaco, anconai polgár
Ártatlanok
Gyulai Várszínház- Kner Albert
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
Gyulai Várszínház- Kner Albert
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
MOMkult- Kner Albert
Ártatlanok – Felolvasószínház | Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946)
Vígszínház Nonprofit Kft.- Kner Albert
AZ EMBEREK SZERETETTEL ÖLIK EGYMÁST - Hirtling István felolvasó estje
Hírös Agóra- Színész
BETHLEN
Új Színház- Jósika Zsigmond, Báthory Anna férje
Bizánc
Vörösmarty Színház- Konstantin császár
CASANOVA NUOVO
Új Színház- Apa-színész
Család ellen nincs orvosság
Vörösmarty Színház- Dr. Hubert Bonney
Csodálatos vagy, Júlia!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
Csodálatos vagy, Júlia!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
Csodálatos vagy, Júlia! - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ- Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
Csókos asszony
Veszprémi Petőfi Színház- Tarpataky báró
Csókos asszony
Szarvasi Vízi Színház- Tarpataky báró
Csókos asszony
Vörösmarty Színház- Tarpataky András, báró
Csókos asszony - Veszprémi Petőfi Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Tarpataky báró
Defiant Requiem
Magyar Állami Operaház- Közreműködik
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.- dr. SZEGILONGI LAJOS, bíró / Dr. LAJOS SZEGILONGI, Judge
ÉLET, BOR, HUMOR, AVAGY AZ ISMERETLEN MÁRAI
Általános- Színész
Élet, bor, humor, az ismeretlen Márai
Gyulai Várszínház- Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész
Élet, bor, humor. Az alig ismert Márai - Márai-estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Életrevalók
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Philippe
Életrevalók
Szarvasi Vízi Színház- Philippe
Életrevalók
Veszprémi Petőfi Színház- Philippe
Életrevalók
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Színész
Életrevalók (Játékszín)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Philippe
Életrevalók - igaz mese
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Egyéb
ÉLETREVALÓK - igaz mese két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ- Philippe
Elsötétítés
Karinthy Színház- Barát
Elsötétítés - Szervét Tibor, Söptei Andrea, Hirtling István, Mihályfi Balázs, Sütő An
Rózsavölgyi Szalon- Barát
ERDŐ
Új Színház- VOSZMIBRATOV
Eric Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok - Hirtling István, Lábodi Ádám
Rózsavölgyi Szalon- Erik Larsen
Eric Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok - Hirtling István, Lábodi Ádám
Rózsavölgyi Szalon- Abel Znorko, Nobel-díjas író
Eric Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok - Hirtling István, Lábodi Ádám
Rózsavölgyi Szalon- Abel Znorko, Nobel-díjas író
Eric Toledano -Olivier Nakache: Életrevalók
Gyulai Várszínház- Philippe
Eric Toledano – Olivier Nakache: Életrevalók
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Philippe
Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok
Veres 1 Színház- Abel Znorko
Erkel est
E-Europe Kft.- Liszt Ferenc
Figaro házassága
Vörösmarty Színház- Almaviva gróf, Andalúzia alkormányzója
FOGAT FOGÉRT
Új Színház- Ribadier
Fogat fogért
Új Színház- Ribadier
Galambos Erzsi 90 - Születésnapi revü
József Attila Színház- Közreműködik
Gaudeamus sorozat V/3 előadás
Szent István Filharmonikusok- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Hal négyesben
Ferencvárosi Pinceszínház- Rudolf, az inasuk
Hal négyesben (zenés bűnügyi komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rudolf, az inasuk
Hamlet
Vörösmarty Színház- Polonius, főtanácsos
Hamlet - Székesfehérvár
Vígszínház Nonprofit Kft.- Polonius, főtanácsos
Harold Pinter: Árulás
Ferencvárosi Pinceszínház- Jerry
Illúziók
Vörösmarty Színház- Színész
Illúziók
Móricz Zsigmond Színház- Albert
Irodalmi piknik Hirtling István színművésszel
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész
ISTEN MALMAI GYORSAN ŐRÖLNEK - MÁRAI ÉS 1956.
Általános- Színész
Isten malmai gyorsan őrölnek - Márai Sándor és 1956
Gyulai Várszínház- Színész
Ivan Viripajev: Illúziók - Hirtling István, Varga Mária, Tóth Ildikó, Debreczeny Csaba
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Kreón
Jon Fosse: Valaki jön majd - Balikó Tamás, Rák Kati, Dányi Krisztián - BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Jon Fosse: Valaki jön majd - Zártkörű előadás
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Karácsonyi concerto
Budapesti Filharmóniai Társaság- Színész
Karácsonyi ének
Budapesti Filharmóniai Társaság- Egyéb
Kassától az óceánig. A Márai életmű metszete - Márai-estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
KELETI PU.*
Új Színház- Színész
Klauzal színház bérlet - Életrevalók
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész
Koldusopera
Veszprémi Petőfi Színház- Bicska Maxi
MACSKÁK
Koncert.hu- Tus, Gastrofar George
MACSKÁK (musical)*
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Tus, Gastrofar George
MACSKÁK (musical)* -pótszékek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Tus, Gastrofar George
MACSKÁK 1400. előadás!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Tus, Gastrofar George
MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Tus, Gastrofar George
Macskák- szabadtéri előadás
Óbudai Kultúrális Központ- Tus, Gastrofar George
Magányos cédrus
Thália Színház- Színész
Magányos cédrus
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Bakonyi Róbert
Magányos cédrus
József Attila Színház- BAKONYI RÓBERT
Márai és a halál - „Javaslom, hogy ezután ne haljunk meg.” - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Márai és a halál - „Javaslom, hogy ezután ne haljunk meg.” - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Márai és a humor – Lenin szakálla - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Márai Sándor Est-Márai a polgárságról
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Színész
Márai Sándor: Varázs
Ferencvárosi Pinceszínház- CHRISTIAN
Márai városai - „Úgy éreztem magam, mint valami nagy utazó.” - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész.
MASZK Gála
Thália Színház- Szereplő
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL
Új Színház- Philip Brent (Frederick, Arab sejk)
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL
Új Színház- Philip Brent (Frederick, Arab sejk)
Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ- Philip Brent (Frederick, Arab sejk)
Mirandolina
Vörösmarty Színház- Marchese di Forlipopoli
Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Harpagon
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház- Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház- Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház- Turai
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Szegedi Nemzeti Színház- Turai
Molnár Ferenc: Józsi
Ferencvárosi Pinceszínház- Színész
Mosonyi 150
Budapesti Filharmóniai Társaság- Clara Schumann
My Fair Lady
Vörösmarty Színház- Henry Higgins
MY FAIR LADY
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Henry Higgins
My Fair Lady
Gyulai Várszínház- Színész
Nő a fényesség
Budapesti Filharmóniai Társaság- Egyéb
NYÁRI KALANDOK - Bemutató
Új Színház- FILIPPO, joviális idős úr
PénteK13 – HIRTLING ISTVÁN estje a Magyar Kultúra Napja tiszteletére: MÁRAI SÁNDOR írásai a férfi-nő
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
PénteK13-A13 Színház: Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Színész
Play Strindberg
Vörösmarty Színház- Színész
Play Strindberg 1
Vörösmarty Színház- Edgar, a kapitány
Play Strindberg 2
Vörösmarty Színház- Edgar, a kapitány
Play Strindberg 3
Vörösmarty Színház- Edgar, a kapitány
Play Strindberg 4
Vörösmarty Színház- Edgar, a kapitány
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Dr. Hubert Bonney
Rejtélyes viszonyok
Vörösmarty Színház- Abel Znorko, Nobel-díjas író
Rejtélyes viszonyok
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Abel Znorko
Rejtélyes viszonyok
Thália Színház- Színész
Rózsavölgyi Orfeum - A kappan, a csirke és a marabu: tréfák, kuplék, slágerek, sztorik a XX. század
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Sanzon sansz
Magyar Állami Operaház- Közreműködik
Spiró György - Elsötétítés BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon- Barát
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Barát
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Barát
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Barát
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
Új Színház- OBERON
Szerelmek városa
Vígszínház Nonprofit Kft.- Eduár’ dö Montré
Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Korláth gróf
SZŐNYEG A KOLOZSVÁRI UTCÁN - Szőcs Géza megzenésített verse
Fészek Művészklub- Egyéb
Tisztogatás
Új Színház- DR. LANGYOS, főorvos
TISZTÚJÍTÁS
Új Színház- DR. LANGYOS, főorvos
TISZTÚJÍTÁS*
Új Színház- Dr. Langyos, főorvos
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek
Gyulai Várszínház- Szereplő
VERS A'LA CARTE
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Játék a kastélyban - Veres1Színház Veresegyház előadása
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Turai
William Somerset Maugham: Csodálatos vagy, Júlia!
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Michael Gosselyn, színházigazgató, a férje
xxxHedda Gabler
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Brack bíró
Závada Pál: Bethlen - Fejedelmi magánügyek
Gyulai Várszínház- Jósika Zsigmond, Báthory Anna férje
Zenés gálaest -az Éjszakai Színház produkciója Ternyák Zoltán emlékére
Ferencvárosi Pinceszínház- Színész
„Aki kassainak született, fővárosi embernek született…” – Márai Kassája és Budapestje
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Színművész
„EGY KENGURU-USZÁLYT MÉLTÓZTASSÉK!” - MÁRAI ÉS A GASZTRONÓMIA
Általános- Színész
„Éltem egyszer én…” Márai és a vers - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
„Isten malmai gyorsan őrölnek.” - Márai és 1956 - Márai est
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
„Különösen a teniszt szerettem..."– Márai Sándor és a sport - Márai Sándor estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Színművész
„Varázs volt személye körül” - Márai Sándor és Krúdy Gyula - Márai-estek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Jászai Mari- és Ivánka Csaba-díjas színművész, Érdemes művész.
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!