művész
ifj. Vidnyánszky Attila
Színész, rendező.
1993-ban született Beregszászon. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte. Az egyetemi évek alatt a színészkedés mellett, több rendezése is ment az Ódry Színpadon. 2014-ben…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, rendező.
1993-ban született Beregszászon. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte. Az egyetemi évek alatt a színészkedés mellett, több rendezése is ment az Ódry Színpadon. 2014-ben megkapta a Gundel Művészeti Díjat, 2015-ben az egyetem elvégzése után a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban Junior Prima-díjas lett. Az egyetem befejezése után dolgozott a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol a Liliomfit vitte színre, majd a Gyulai Várszínházban megrendezte a III.Richárdot, mely később a Nemzeti Színház a repertoárjára került, 2016-ban a Radnóti Színházban vitte színre Bulgakov Iván, a rettenet című darabját. 2017-ben a Vígszínház társulatának a tagja lett.
Szerepei:
A Nyugat császára: Christy
Háború és béke: Napóleon Bonaparte
A diktátor: Hynkel/Borbély
II. Richárd: Henrik Bolingbroke
Mágnás Miska: Miska
A padlás: ÜTEG, a detektív másik balkeze
Hamlet: Hamlet
A félkegyelmű
Vígszínház Nonprofit Kft.- Rendező
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Osztályvezető tanár
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
SZFE- Osztályvezető tanár
A hazug
Móricz Zsigmond Színház- Színész
A helység kalapácsa
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Petőfi Sándor
A vihar kapujában
SZFE- Osztályvezető tanár
A vihar kapujában
SZFE- Osztályvezető tanár
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
Gyulai Várszínház- Kner Endre; Kner Mihály
Ártatlanok – Felolvasószínház | Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946)
Vígszínház Nonprofit Kft.- Kner Endre; Kner Mihály
Athéni Timon
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rendező
Az öngyilkos
Nemzeti Színház- Rendező
Cabaret
SZFE- Rendező
Csoóri Sándor: Párbeszéd sötétben
Gyulai Várszínház- Rendezői konzulens
Diótörő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Diótörő
SZFE- Színész
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.- Rendező, látvány / director, Visual design
Éjjeli menedékhely
Nemzeti Színház- Aljoska, csizmadia
Ereim végei-Táncdráma Trianon 101. évfordulójára
Gyulai Várszínház- Rendező
GÁLAKONCERT SZÍNÉSZLEGENDÁKKAL
Csiky Gergely Színház- Katona
Gálakoncert színészlegendákkal
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Színész
Garaczi László: Veszteg
Gyulai Várszínház- Pedro
Háború és béke
Vígszínház Nonprofit Kft.- Napóleon Bonaparte
Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál
Gyulai Várszínház- Színész
Hamlet
SZFE- Színész
Hamlet
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hamlet
Hamlet-Budapest
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Játssza
Három Nővér Gyakorlatok
SZFE- Színész
Ifjú Barbárok
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Rendező
Ifjú Barbárok - Grand Opening
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Rendező
Iván, a rettenet
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Karnyóné
SZFE- Rendező
Kinek az ég alatt már senkije sincsen
Vígszínház Nonprofit Kft.- Rendező
Körhinta
Nemzeti Színház- Bíró Máté
Kosztolányi Dezső: Nero
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Nero
Leonce és Léna 21
SZFE- Rendező, Osztályvezető tanár
Leonce és Léna 21
SZFE- Osztályvezető tanár
Liliom
Vígszínház Nonprofit Kft.- Rendező
Liliom - Vizsga
SZFE- Rendező, Osztályvezető tanár
Liliomfi
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Liliomfi
SZFE- Rendező
Liliomfi
Budaörsi Latinovits Színház- Átdolgozó
Liliomfi - TV felvétel
Budaörsi Latinovits Színház- Rendező
Merlin avagy a puszta ország
SZFE- Osztályvezető tanár
Míg fekszem kiterítve
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
MITEM - Éjjeli menedékhely
Nemzeti Színház- Aljoska
MITEM - Körhinta
Nemzeti Színház- Bíró Máté
MOST Fesztivál - Nero - „A semmi nem a tied. Csak a minden”
Jászai Mari Színház, Népház- Nero
NEMZETI SZÍNHÁZ: RÉSZEGEK
Vörösmarty Színház- Max
Nero
Stúdió K Színház- NERO
Párbeszéd, sötétben - koncertszínház Csoóri Sándor életműve alapján
Madách Imre Nonprofit Kft.- Rendezői konzulens
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Általános- Színpadkép/Látvány
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Gyulai Várszínház- Petőfi Sándor
Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
Rómeó és Júlia // Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont- Rendező
Shakespeare 37-ből három
Gyulai Várszínház- Színész
Shakespeare: Ahogy tetszik
MADÁCH SZÍNHÁZ- Rendező
SHAKESPEARE: TROILUS ÉS CRESSIDA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Osztályvezető tanár
Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy
Általános- Rendező
SIRÁLY
Csiky Gergely Színház- Trepljov
Szerelmek városa
Vígszínház Nonprofit Kft.- Rendező
Szigligeti E.-Vecsei H. M.-Kovács A.: Liliomfi
Gyulai Várszínház- Rendező
Troilus és Cressida
SZFE- Osztályvezető tanár
Vándorszínészek Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész
Vecsei H. Miklós - Ifj. Vidnyánszky Attila - Kovács Adrián: IFJÚ BARBÁROK
Általános- Rendező
Vecsei H. Miklós - Kovács Adrián: Bartók és Kodály
Gyulai Várszínház- Rendező
Vecsei H. Miklós: Ifjú barbárok
Gyulai Várszínház- Rendező
Vedd le a kalapad a honvéd előtt
SZFE- Osztályvezető tanár
Vetítőgép - Friss magyar filmek: Veszettek
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
Vízkereszt de amúgy mindegy
Gyulai Várszínház- Rendező
Vízkereszt, de amúgy mindegy
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Vízkereszt, vagy amit akartok
Vígszínház Nonprofit Kft.- Bolond
W. Shakespeare: Athéni Timon
Gyulai Várszínház- Rendező
W. Shakespeare: III. Richárd
Gyulai Várszínház- Rendező
W. Shakespeare: Rómeó és Júlia + Örömkoncert
Gyulai Várszínház- Rendező
W. Shakespeare: Troilus és Cressida
Gyulai Várszínház- Osztályvezető tanár
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Rendező
Zsámbéki Nyári Színház - Csoóri Sándor - Párbeszéd, sötétben
Általános- Rendezői konzulens
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!