művész

Keller András
Hegedűművész, karmester.
Keller András diplomáját Kovács Dénes növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte, majd tudását mesterkurzusokon tökéletesítette.
Különösen szoros kapcsolat fűzte Végh Sándorhoz, de Kurtág György, Mihály András, Rados Ferenc és Semyon Snitkovsky is meghatározó szerepet játszottak pályájának előkészítésében. 1987-ben megalapította a Keller Vonósnégyest, mely…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Hegedűművész, karmester.
Keller András diplomáját Kovács Dénes növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte, majd tudását mesterkurzusokon tökéletesítette.
Különösen szoros kapcsolat fűzte Végh Sándorhoz, de Kurtág György, Mihály András, Rados Ferenc és Semyon Snitkovsky is meghatározó szerepet játszottak pályájának előkészítésében. 1987-ben megalapította a Keller Vonósnégyest, mely sorra nyerte a nagy nemzetközi versenyeket, és betört a világ élvonalába.
Keller András vonósnégyesével és szólistaként egyaránt a kortárs zene elkötelezett híve, nevéhez számos bemutató fűződik itthon és külföldön. Rendszeresen fellép Európa és Amerika valamennyi jelentős koncerttermében és fesztiválján, sok világhírű művésszel adott közös koncertet. Hanglemezfelvételei is díjakat, nemzetközi elismerést hoztak számára.

-MOZART-NAP 1.: C-dúr kettősverseny / Esz-dúr sinfonia concertante ( Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

-MOZART-NAP 4.: g-moll zongoranégyes / Esz-dúr zongoranégyes ( Concerto Budapest szervezése )
Concerto Budapest- Karmester

A Beteljesedő sorsok / Balázs János és a Concerto Budapest hangversenye
Hírös Agóra- Karmester

A Concerto Budapest hangversenye
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Karmester

A Concerto Budapest hangversenye
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Karmester

A Concerto Budapest hangversenye
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Karmester

A Concerto Budapest koncertje
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Karmester

A Hallgatás Napja 1.koncert (zenei fesztivál) Szabó Csaba összes zongoraműve-Balog József (zongora)
Concerto Budapest- Művészeti vezető

A Hallgatás Napja 10.koncert (zenei fesztivál) Messiaen/Sosztakovics/Hindemith/Strauss
Concerto Budapest- Művészeti vezető, karmester, hegedűművész

A Hallgatás Napja 2.koncert (zenei fesztivál) Elektronikus zenék félórája
Concerto Budapest- Művészeti vezető

A Hallgatás Napja 2023/6.
Concerto Budapest- Egyéb

A Hallgatás Napja 3.koncert (zenei fesztivál) Webern/Bartók/Eötvös Péter/Dohnányi zongorás darabok
Concerto Budapest- Művészeti vezető, hegedűművész

A Hallgatás Napja 4.koncert (zenei fesztivál) V4 String Quartet (Szeghy Iris/Vajda G./Lutoslawski)
Concerto Budapest- Művészeti vezető

A Hallgatás Napja 5.koncert (zenei fesztivál) Webern/Schubert/Bach-Webern/Alessio Elia
Concerto Budapest- Művészeti vezető, hegedűművész

A Hallgatás Napja 6.koncert (zenei fesztivál) Ligeti/Vidovszky/Szentpáli/Perényi Miklós
Concerto Budapest- Művészeti vezető
A Hallgatás Napja 7.koncert (zenei fesztivál) Bach/Eötvös Péter
Concerto Budapest- Művészeti vezető, hegedűművész

A Hallgatás Napja 8.koncert (zenei fesztivál) Ives/Ligeti/Eötvös Péter
Concerto Budapest- Művészeti vezető

A Hallgatás Napja 9.koncert (zenei fesztivál) Eötvös Péter/G.da Firenze/G.Dufay/Zarándy/Bach
Concerto Budapest- Művészeti vezető

A Hallgatás Napja I. - Felnőtt NAPIJEGY 5 koncertre, BMC 15:00-21:00 (Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Művészeti vezető, hegedűművész

A Hallgatás Napja I. - Nyugdíjas/diák NAPIJEGY 5 koncertre, BMC 15:00-21:00 (Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Művészeti vezető, hegedűművész

A Hallgatás Napja II. - Felnőtt NAPIJEGY 5 koncertre, MZH 15:00-21:30 (Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Művészeti vezető, karmester, hegedűművész

A Hallgatás Napja II. - Nyugdíjas/diák NAPIJEGY 5 koncertre, MZH 15:00-21:30 (Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Művészeti vezető, karmester, hegedűművész

A Ligeti Ensemble hangversenye: Schönberg-est ( 3 zongoradarab / Verklärte Nacht / Pierrot Lunaire )
Concerto Budapest- Karmester

A Ligeti Ensemble születésnapi koncertje ( Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

A Megváltó hét szava a keresztfán ( Messiaen/Haydn )
Concerto Budapest- Karmester

A Teremtés (Haydn)
Concerto Budapest- Karmester

A ZENE Világnapja Liszt / Bartók ( Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Karmester

ARCUS TEMPORUM XIII. / „Az idők végezete” / Csalog Gábor,Keller András,Klenyán Csaba,Perényi Miklós
Általános 2- Hegedűművész

ARCUS TEMPORUM XIII. / „Megdicsőült éj” / A Concerto Budapest és Rost Andrea koncertje
Általános 2- Karmester

Bach / Bartók ( Concerto Budapest & Rost Andrea )
Concerto Budapest- Karmester

Bach / Mozart / Bruckner - Concerto Budapest 24/25 G2
Concerto Budapest- Karmester

Bach / Mozart / Bruckner - Concerto Budapest 24/25 V2
Concerto Budapest- Karmester

Bach: János-passió - Concerto Budapest 23/24 G1
Concerto Budapest- Karmester

Bach: VI.Brandenburgi verseny/Mahler:X.szimfónia/Mozart:C-dúr z.verseny/Szymanowski:IV.szimfónia
Concerto Budapest- Karmester

Bakáts Feszt, Mozart: Figaro házassága – keresztmetszet, Km. Rost Andrea, Concerto Budapest
Tünde Tickets Kft.- Karmester

Baráti Kristóf és a Concerto Budapest
Müpa- Karmester

Bartók / Beethoven / R. Strauss - Concerto Budapest 24/25 G1
Concerto Budapest- Karmester

BARTÓK / DOHNÁNYI / BERLIOZ ( ÉVADNYITÓ koncert I. - Concerto Budapest & Fejérvári Zoltán-zongora )
Concerto Budapest- Karmester

Bartók / Grieg / Beethoven - Concerto Budapest 23/24 G1
Concerto Budapest- Karmester

Bartók / Schönberg / Brahms - kamarakoncert, Keller Quartet 24/25 V4
Concerto Budapest- hegedű (Keller Quartet)

Bartók Fesztivál záróhangversenye
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.- Karmester

Beethoven / Chopin / R. Strauss - Concerto Budapest 24/25 V1
Concerto Budapest- Karmester

Beethoven / Csajkovszkij - Concerto Budapest 23/24 V2
Concerto Budapest- Karmester

Beethoven / Mahler - Concerto Budapest 23/24 F5
Concerto Budapest- Karmester
Beethoven / Takemitsu / Beethoven ( Concerto Budapest & Antje Weithaas )
Concerto Budapest- Karmester

BEETHOVEN NAPOK: A-dúr /Kreutzer szonáta/a-moll vonósnégyes ( halasztott ip.: 2020.11.29.11:00 )
Concerto Budapest- Hegedű

BEETHOVEN NAPOK: D-dúr hegedűverseny/ III.z.verseny/ IV.szimfónia (halasztott ip.: 2020.11.28.11:00)
Concerto Budapest- Karmester

BEETHOVEN NAPOK: D-dúr,Esz-dúr zongoratrió/F-dúr vonósnégyes ( halasztott ip.: 2020.11.28. 15:00 )
Concerto Budapest- Hegedű

BEETHOVEN NAPOK: Egmont-nyitány/Hármasverseny/VII.szimfónia ( halasztott ip.: 2020.11.28. 19:30 )
Concerto Budapest- Karmester

BEETHOVEN NAPOK: Missa Solemnis ( Concerto Budapest & Purcell Kórus )
Concerto Budapest- Művészeti vezető

BEETHOVEN-est: Concerto Budapesttel: c-moll z.verseny / VII. szimfónia ( halasztott ip.:2020.11.18.)
Concerto Budapest- Karmester

Beethoven-Mahler/ J.S.Bach/ Schubert ( Jevgenyij Koroljov & Keller Quartet )
Concerto Budapest- Karmester

Beethoven: IV. z.verseny/Ligeti:Concert Românesc/Rimszkij-Korszakov:Seherezádé ( Biss & Concerto )
Concerto Budapest- Karmester

Berg/Schumann/Csajkovszkij ( Thomas Zehetmair & Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Bogányi Gergely zongorakoncertje BTF
Müpa- Hegedűművész

Brahms / Sosztakovics - Concerto Budapest 23/24 V2
Concerto Budapest- Karmester

BRAHMS/DEBUSSY/BARTÓK ( Concerto Budapest & Pierre-Laurent Aimard - zongora )
Concerto Budapest- Karmester

Budapest 150
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester

César Franck/J.S.Bach/Mozart (Khatia&Gvantsa Buniatishvili&Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Karmester

Chopin / Beethoven ( Concerto Budapest & Kremerata Baltica & Gyöngyösi Ivett )
Concerto Budapest- Karmester

Chopin / Mussorgsky-Ravel ( Concerto Budapest & Kremerata Baltica & Gyöngyösi Ivett )
Concerto Budapest- Karmester

Chopin: e-moll z.verseny/Mozart: g-moll szimfónia/Dvořák:VIII.szimfónia ( Luganszkij&Concerto )
Concerto Budapest- Karmester

Chopin: f-moll z.verseny/Mozart: g-moll szimfónia/Dvořák:VIII.szimfónia ( Luganszkij&Concerto )
Concerto Budapest- Karmester

Concerto 8 és fél I.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Budapest
Interkultur Hungária- Karmester

Concerto Classico I.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Classico I. - Rost Andrea
Concerto Budapest- Vezényel

Concerto Classico II.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Classico III.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Classico III. - Khatia Buniatishvili
Concerto Budapest- Vezényel

Concerto Classico IV.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Classico Vario II.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Color (Berio/Ives/Csalog G./Stravinsky)
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Csellóünnep II/5. - Concerto Budapest 23/24 V1
Concerto Budapest- Egyéb

Concerto Grande I.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Grande IV.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Nyárest - Mozart ( Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Nyárest - Mozart és Beethoven 2023.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto nyárestek I.
Concerto Budapest- Karmester
Concerto Nyárestek I. ( Beethoven-est )
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Nyárestek I. ( Mozart-Beethoven sorozat )
Concerto Budapest- Karmester
Concerto Nyárestek II. ( Mozart-Beethoven sorozat )
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Nyárestek II. ( Mozart-est)
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Nyárestek II. - Mozart: Figaró házassága-nyitány/C-dúr kettősverseny/g-moll szimfónia
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Open I. - Lera Auerbach
Concerto Budapest- Vezényel

Concerto Open II. - Gidon Kremer
Concerto Budapest- Vezényel

Concerto Russo I.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Russo I. - Akiko Suwanai
Concerto Budapest- Vezényel

Concerto Russo II. - Steven Isserlis
Concerto Budapest- Vezényel

Concerto Russo IV.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Russo Vario III.
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Vario I. - Akiko Suwanai
Concerto Budapest- Karmester

Concerto Vario II. - Steven Isserlis
Concerto Budapest- Vezényel

Concerto Vario IV. - Khatia Buniatishvili
Concerto Budapest- Vezényel
Csajkovszkij / Schubert ( Concerto Budapest & Boris Berezovsky )
Concerto Budapest- Karmester

Csajkovszkij-délután, Berecz M. / Várdai I. - Concerto Budapest Karácsony 24/25
Concerto Budapest- Karmester

Csajkovszkij-est, Berecz M. / Várdai I. - Concerto Budapest Karácsony 24/25
Concerto Budapest- Karmester

Csajkovszkij-est, Karácsonyi koncert - Concerto Budapest 23/24 V1
Concerto Budapest- Karmester

Cziffra Fesztivál - Liszt Esszencia - Gálakoncert és díjátadó
Besszer Koncert Kft.- Vezényel

Cziffra Fesztivál - Rachmaninov-esszencia 1. - A szerző összes zongoraversenye
Besszer Koncert Kft.- Karmester

Cziffra Fesztivál - Rachmaninov-esszencia 2. - Gálakoncert és díjátadó
Besszer Koncert Kft.- Karmester

Cziffra Fesztivál | Csajkovszkij- esszencia, Km.: Balázs János, Keller András, Perényi Miklós
ImprovisArt- Vezényel és hegedűn közreműködik

Durkó / Kocsár / Jeney / Bartók "Hommage a Huszárik Zoltán" (A Concerto Budapest koncertje)
Concerto Budapest- Karmester

Dvořák-est, 9. szimfónia "Új világ" - Concerto Budapest 24/25 G3
Concerto Budapest- Karmester

Évadnyitó koncert 1: Bartók:II.hegedűverseny/Mahler: I.szimfónia (Baráti Kristóf & Concerto)
Concerto Budapest- Karmester

Évadnyitó koncert 2: Bach:A-dúr z.verseny/d-moll z.verseny/Maher:I.szimfónia (Ránki & Concerto)
Concerto Budapest- Karmester

Évadnyitó: Bartók/Liszt/Suk/Bartók ( Christian Tetzlaff & Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Gidon Kremer 70. Bach / Sibelius / Philip Glass ( Concerto Budapest & Kremerata Baltica )
Concerto Budapest- Karmester

Gidon Kremer 75 & Kremerata Baltica 25 Ünnepi koncert 1. (Csajkovszkij/Schnittke/Bartók)
Concerto Budapest- Karmester

Gidon Kremer 75 & Kremerata Baltica 25 Ünnepi koncert 2. (Schumann/Csajkovszki/Bartók)
Concerto Budapest- Karmester

Hallgassunk Brahmsot 1.: II. zongoraverseny/IV. szimfónia ( Elisabeth Leonskaja&Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Hallgassunk Brahmsot 4.: D-dúr hegedűverseny/Brahms-Schönberg:g-moll zongoranégyes (Baráti Kristóf )
Concerto Budapest- Karmester

Hallgassunk Schubertet! 4. A-moll szonáta/Dalok/ IX. szimfónia ( Juliane Banse&Concerto )
Concerto Budapest- Karmester

Ifjú hegedűvirtuózok ( Concerto Budapest koncertje)
Concerto Budapest- Karmester

II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - MÁV Szimfonikus Zenekar
Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány- Karmester

Jevgenyij Koroljov és a Concerto Budapest
Zeneakadémia- Karmester

John Adams:Tromba Lontana / R.Strauss: d-moll hegedűverseny/Mahler: V.szimfónia ( Concerto&Brovcin )
Concerto Budapest- Karmester

Kamarakoncert - a tanítványok (Végh Sándor centenárium)
Müpa- Színész

KAPOSFEST Bartok Bela, Fredrik Andersson, Steve Reich, Ligeti György, Richard Dubugnon
C&M Hungary Kft.- hegedű

KAPOSFEST Bartók Béla, Ludwig van Beethoven, Guillaume Connesson, Felix Mendelssohn, Argentin tangó
C&M Hungary Kft.- hegedű

KAPOSFEST Ligeti György, W.A. Mozart, Anders Koppel, Giovanni Bottesini, Bartók Béla
C&M Hungary Kft.- hegedű

KARÁCSONYI Csajkovszkij-est ( Concerto Budapest & Balázs János )
Concerto Budapest- Karmester

Karácsonyi Csajkovszkij-est ( Concerto Budapest & Antje Weithaas - hegedű )
Concerto Budapest- Karmester

KARÁCSONYI KONCERT - Bach ( Concerto Budapest & Koroljov & Vinnitskaya & Hadzigeogieva )
Concerto Budapest- Karmester

Karácsonyi koncert - Beethoven:IV.zongoraverseny/VII.szimfónia (Berecz Mihály&Concerto)
Concerto Budapest- Karmester

Karácsonyi koncert - Csajkovszkij / Rachmaninov / Brahms ( Concerto Budapest & Anna Vinnitskaya)
Concerto Budapest- Karmester

Karácsonyi koncert 1.:Csajkovszkij:I.z.verseny/Beethoven: IX.szimfónia (Pletnyov&Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Karmester

Karácsonyi koncert 2.: Brahms: D-dúr hegedűverseny/Beethoven:IX.szimfónia ( Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Karajan bérlet 2011-2012/1.
Concerto Budapest- Karmester

Karajan bérlet 2011-2012/2.
Concerto Budapest- Karmester

Karajan bérlet 2011-2012/4.
Concerto Budapest- Karmester

Karajan bérlet 2012/2013 I.
Concerto Budapest- Karmester

Keller
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Keller András, Várjon Dénes, Klenyán Csaba - Hommage á Bartók
Zeneakadémia- Hegedűművész

Keller, Perényi, Várjon I.
Zeneakadémia- Hegedűművész

Keller, Perényi, Várjon II.
Zeneakadémia- Hegedűművész

Khatia Buniatishvili és a Concerto Budapest ( Zimmermann/Strauss/Rachmaninov )
Concerto Budapest- Karmester

Kocsis Zoltán emlékkoncert - Mozart / Beethoven ( Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester
Koroljov / Keller
Concerto Budapest- Vezényel

Kurtág 95
Danubia Zenekar- Hegedű

Ligeti 100 születésnapi koncert a Concerto Budapesttel
Concerto Budapest- Karmester

Ligeti Ensemble & Vidovszky László 75. (Vidovszky & John Cage)
Concerto Budapest- Karmester

Ligeti Ensemble: SCHÖNBERG / MAHLER-SCHÖNBERG / J.STRAUSS-SCHÖNBERG ( Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

LISZT / BARTÓK / BERLIOZ ( ÉVADNYITÓ koncert II. - Concerto Budapest & Fenyő László-cselló)
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek - F.Schmidt/Liszt/Liszt-Weiner ( Berecz Mihály&Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek Ünnepe - 1. Magyar népi hangszerek ( Concerto Budapest szervezésében )
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek Ünnepe - 5. Magyar Concerto ( Várjon Dénes&Kelemen Barnabás&Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek Ünnepe - A holnap csillagai -Liszt/Bartók/Hubay/Dubrovay
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek Ünnepe - Liszt:h-moll szonáta/Bartók:A kékszakállú herceg vára (Várjon Dénes)
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek Ünnepe 1. Liszt / Dubrovay / Kondor / Lehár - Concerto Budapest 23/24
Concerto Budapest- Egyéb

Magyar Kincsek Ünnepe 1. Magyar Concertók - Concerto Budapest 24/25
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek Ünnepe 3. Bartók / Veress / Kodály - Concerto Budapest 23/24 V1
Concerto Budapest- Egyéb

Magyar Kincsek Ünnepe 3. Magyar rapszódiák és fantáziák - Concerto 24/25 V3
Concerto Budapest- Karmester

Magyar Kincsek: BARTÓK / DUBROVAY / GYÖNGYÖSI - Muzsikás Együttes (halasztott ip: 2021.02.21.)
Concerto Budapest- Karmester

Mahler / Keller
Concerto Budapest- Karmester

MAHLER / SCHNITTKE / WEINBERG ( Concerto Budapest & Gidon Kremer & Kremerata Baltica )
Concerto Budapest- Karmester

Mahler est
Concerto Budapest- Vezényel

Mahler-Schubert I.
Concerto Budapest- Vezényel

Mahler-Schubert III. - Komlósi Ildikó, Fekete Attila
Concerto Budapest- Karmester

MELODIKUS SZÓLAMOK – Enescu-Brahms-Csajkovszkij - Augustin Hadelich, Keller András L/2
MÁV Szimfonikus Zenekar- Karmester

Messian:Egzotikus madarak/Prokofjev:III.zongorav./Brahms:I.z.négyes zv.( Concerto & Korobejnyikov )
Concerto Budapest- Karmester

Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval
Általános- Közreműködik

Mozart / Bartók / Bruckner ( Concerto Budapest & Várjon Dénes )
Concerto Budapest- Karmester

Mozart / Beethoven / Messiaen - Concerto Budapest művészei 23/24 G2
Concerto Budapest- Egyéb
Mozart / Csajkovszkij ( Concerto Budapest & Khatia Buniatishvili )
Concerto Budapest- Karmester

Mozart-nap 1. c-moll zongoraverseny/ D-dúr 'Prágai' szimfónia (Pletnyov-Takács-Nagy-Concerto)
Concerto Budapest- Művészeti vezető

Mozart-nap 1.: B-dúr fagottverseny / áriák / g-moll szimfónia (Concerto Budapest & Rost Andrea)
Concerto Budapest- Vezényel

Mozart-nap 2. g-moll zongoranégyes/ Esz-dúr zongoraötös (Pletnyov-Keller Quartet)
Concerto Budapest- Művészeti vezető

Mozart-nap 2025/1. Concerto Budapest
Concerto Budapest- Karmester

Mozart-nap 2025/2. Concerto Budapest
Concerto Budapest- Egyéb

Mozart-nap 2025/3. Concerto Budapest
Concerto Budapest- Karmester

Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)
Concerto Budapest- Művészeti vezető

Mozart-nap 4. g-moll szimfónia/ d-moll zongoraverseny/ C-dúr 'Jupiter' szimfónia (Pletnyov-Concerto)
Concerto Budapest- Vezényel, Művészeti vezető

Mozart-nap 7.: D-dúr kürtverseny/C-dúr versenymű/c-moll zongoraverseny, áriák (Koroljov & Concerto)
Concerto Budapest- Karmester

Mozart: G-dúr zg.verseny/Ligeti:Concert Românesc/Rimszkij-Korszakov:Seherezádé ( Biss & Concerto )
Concerto Budapest- Karmester

Muszorgszkij / Prokofjev / Sosztakovics ( Concerto Budapest & Lucas Debargue-zongora )
Concerto Budapest- Karmester

Muzsikusok muzsikások II. - Liszt / Gyöngyösi / Dvořák ( Concerto Budapest & Muzsikás Együttes )
Concerto Budapest- Karmester

MVM ZENERGIA 2022
Jakobi Koncert Kft.- Karmester

NYITÓKONCERT - Concerto Budapest ( Beethoven / Bartók )
Concerto Budapest- Karmester

PERÉNYI 70 - Dvořák / Schumann ( Concerto Budapest & Perényi Miklós )
Concerto Budapest- Karmester

PREMIER koncert Csalog Gábor: Létbüfé – dalciklus / Időtlen
Concerto Budapest- Karmester

Rachmaninov / Csajkovszkij - Concerto Budapest, M. Pletnev 24/25
Concerto Budapest- Karmester

Ránki Dezső és a Concerto Budapest
Müpa- Karmester

Ránki Dezső, Klukon Edit és a Camerata Salzburg (Végh Sándor centenárium)
Müpa- Jelmez

Richter bérlet 2010-2011/3.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2010-2011/4.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2011-2012/1.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2011-2012/2.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2011-2012/4.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2012/2013 I.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2012/2013 II.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2012/2013 III.
Concerto Budapest- Karmester

Richter bérlet 2012/2013 IV.
Concerto Budapest- Karmester

Schumann:Konzertstück, Esz-dúr zongoraötös / Csajkovszkij: VI. szimfónia ( Concerto & Ránki Dezső )
Concerto Budapest- Karmester

Scnittke, Sosztakovics - Szergej Krilov ( halasztott ip.: 2020.12.06. )
Concerto Budapest- Karmester

Sosztakovics / De Falla / Sosztakovics ( Concerto Budapest & Angela Hewitt )
Concerto Budapest- Karmester

Sosztakovics: Jazz szvit,Varieté szvit,II.csellóverseny / Sztravinszkij:Tűzmadár (Várdai&Concerto)
Concerto Budapest- Karmester

Szereti Ön Schubertet? /I.
Concerto Budapest- Karmester

Szereti Ön Schubertet? /II.
Concerto Budapest- Karmester

T.Adés:Colette Suite/Prokofjev:II.hegedűverseny/Csajkovszkij:VI.szimfónia ( Concerto&Lozakovich )
Concerto Budapest- Karmester

Várjon Dénes és a Concerto Budapest- Beethoven összes zongoraversenye I.
Zeneakadémia- Karmester

Várjon Dénes és a Concerto Budapest- Beethoven összes zongoraversenye II.
Zeneakadémia- Karmester

Várjon Dénes, Perényi Miklós és Keller András
Zeneakadémia- hegedű

Versenygyőztesek – Anda Géza Fesztivál
Zeneakadémia- Karmester

VIRTUÓZOK GÁLAKONCERT
Általános- Karmester

Wagner / Beethoven / Sosztakovics - Concerto Budapest 23/24 V1
Concerto Budapest- Karmester

Wagner / Brahms / Mendelssohn - Concerto Budapest 23/24 G1
Concerto Budapest- Karmester

Wagner / Brahms / Mendelssohn - Concerto Budapest 23/24 G2
Concerto Budapest- Karmester

Wagner nyitány/ Schumann:a-moll csellóverseny/Schubert: C-dúr vonósötös ( Perényi Miklós& Concerto )
Concerto Budapest- Karmester

Wagner nyitány/Sosztakovics:I.hegedűverseny/R.Strauss:Hősi élet ( Krilov & Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Karmester

Weiner / Dohnányi / Brahms-Schönberg ( Concerto Budapest & Várjon Dénes )
Concerto Budapest- Karmester

ZIMMERMANN / R. STRAUSS / RACHMANINOV ( Concerto Budapest & Khatia Buniatishvili - zongora )
Concerto Budapest- Karmester
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!