művész

Kokas Katalin
Hegedű- és brácsművész.
Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész a magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb személyisége. A szólóhangversenyek mellett kiemelt helyen szerepel életében a kamarazene és a tanítás. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneakadémia docense. 2002 óta rendszeresen ad mesterkurzusokat szerte a világon.
Hazai…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Hegedű- és brácsművész.
Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész a magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb személyisége. A szólóhangversenyek mellett kiemelt helyen szerepel életében a kamarazene és a tanítás. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneakadémia docense. 2002 óta rendszeresen ad mesterkurzusokat szerte a világon.
Hazai versenygyőzelmei után 1994-ben első lett a csehországi Ušti nad Orlice Nemzetközi Hegedűversenyen, 1996-ban a torontói Konzervatóriumban megnyerte a Concerto Competition díjat, 1997-ben első lett a semmeringi Bartók-, majd 98-ban a Martinů hegedűversenyen. 1999-ben első helyezést ért el a Nemzetközi Flesch Károly Hegedűversenyen, 2002-ben pedig a Nemzetközi Szigeti József Hegedűverseny első díját nyerte el.
Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Michael Stern, és olyan zenekarokkal játszott, mint például az Izraeli Kamarazenekar vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar, de fellépett pozsonyi, kassai, marosvásárhelyi, poznani együttesekkel, továbbá Észak-Amerika, Dél-Amerika, Dél-Afrika, valamint Magyarország számos szimfonikus zenekarával.
Alapítója a Kelemen Kvartettnek, mellyel koncerteztek Európa számos országában, Amerikában és Ausztráliában. 2011-ben megnyerték a IV. Pekingi Nemzetközi Kvartett verseny első díját, a VI. Melbourne-i Nemzetközi Kamarazene-verseny második, közönség-, valamint ’Musica Viva’ különdíját. 2015-ben többek között felléptek az amsterdami Concertgebouw-ban és a New-York-i Carnegie-Hallban.
8 CD-lemeze jelent meg a Hungaroton és a BMC gondozásában.
Háromszor kapta meg a Fischer Annie Ösztöndíjat, művészetét Halász Ferenc-díjjal, „Kaposvár Városért” Kitüntetéssel jutalmazták, a magyar államtól Liszt Ferenc-díjat kapott, 2009-ben átvehette a Junior Prima Díjat.

A 100 éves Magyar Gyermekorvosok Társasága Gálakoncertje
Jakobi Koncert Kft.- Hegedű

A Concerto Budapest hangversenye
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Hegedű

A Hegedű 4. Kokas Katalin hegedűestje
Jakobi Koncert Kft.- hegedű

A Kelemen Kvartett és Perényi Miklós
Müpa- Brácsaművész

A Kelemen Vonósnégyes hangversenye
Belvárosi Színház- Brácsaművész

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- hegedű

Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással
Postakürt Alapítvány- Liszt Ferenc- és Junior Prima-díjas hegedű- és brácsaművész, Érdemes művész.

Bach, Mozart, Vivaldi: Adventi ráhangolódás
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Közreműködik

Bartók / Schönberg / Brahms - kamarakoncert, Keller Quartet 24/25 V4
Concerto Budapest- hegedű (Keller Quartet)

Concerto Csellóünnep II/3. - Concerto Budapest 23/24
Concerto Budapest- Egyéb

Családi koncert
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Szólsta

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 4. 10:00
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- hegedű/violin

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 4. 18:00
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- brácsa/viola

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 2. 19:00
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- hegedű/violin

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 16:00
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- hegedű/violin

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 18:00
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- brácsa

Ferences jótékonysági koncert az autizmussal élőkért - Söndörgő, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin
Általános- Liszt Ferenc- és Junior Prima-díjas hegedű- és brácsaművész, Érdemes művész.

Fesztiválakadémia - In memoriam Székely Zoltán
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Hegedűművész

Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Hegedűművész

Fesztiválakadémia - Shakespeare 400 - Kurtág 90
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Hegedűművész

Fohász Schubert és Strauss zenéjével
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Fellépő művész

Frankl Péter és a Kelemen Kvartett
Zeneakadémia- Hegedűművész

Gálakoncert színészlegendákkal
Goldmark Központ Művelődési Központ- Hegedűművész

GÁLAKONCERT SZÍNÉSZLEGENDÁKKAL
Csiky Gergely Színház- Művészeti vezető

Hallgassunk Brahmsot 2.: a-moll kettősverseny, III. szimfónia ( Kokas Katalin & Concerto Budapest )
Concerto Budapest- Hegedűművésznő

Kaposfest 08.16. 19:00
KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság- Hegedűművész

Kaposfest 08.17. 19:00
KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság- Hegedűművész

Kaposfest 08.19. 18:00
KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság- Hegedűművész

Kaposfest 08.19. 21:30
KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság- Hegedűművész

KAPOSFEST Bartok Bela, Fredrik Andersson, Steve Reich, Ligeti György, Richard Dubugnon
C&M Hungary Kft.- brácsa

KAPOSFEST Franz Schubert, Jánosi együttes, Bartók Béla
C&M Hungary Kft.- hegedű

Kaposfest Gála
Csiky Gergely Színház- hegedű

KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed
C&M Hungary Kft.- hegedű

KAPOSFEST Johannes Brahms: 2. G-dúr vonósötös, op. 111
C&M Hungary Kft.- második hegedű

KAPOSFEST Maurice Ravel, Claude Debussy, Antonin Dvorak
C&M Hungary Kft.- hegedű

KAPOSFEST Meglepetés Kreisler-művek Szergej Prokofjev, Johannes Brahms
C&M Hungary Kft.- brácsa

KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel
C&M Hungary Kft.- brácsa

Kelemen B., Kokas K., Kokas D., Illés E., Pertis Sz., Pertis A., Egri M., Lajkó I.
Tünde Tickets Kft.- Hegedűművész

Kelemen Barnabás és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar koncertje
Tünde Tickets Kft.- Brácsaművész

Kelemen Barnabás kamarakoncertje
Müpa- brácsa

Kelemen Kvartett
Gyulai Várszínház- II. hegedű/brácsa

Kelemen Kvartett Bartók estje
Budapest Music Center- Brácsaművész
Kelemen Kvartett koncert I.
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Hegedűművész

Kelemen Kvartett koncert II.
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Hegedűművész

Kelemen Kvartett – Kamarazene Nagyteremre
Zeneakadémia- brácsa (Kelemen Kvartett)

Kelemen Kvartett, Vigh Andrea, Debussy, Ravel, Remekművek 3 tételben 2.
Jakobi Koncert Kft.- Hegedűművész

Kelemen Quartett
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Hegedű, brácsa

Kelemen Vonósnégyes, Bartók : 2. vonósnégyes, Bartók: 4. vonósnégyes
Tünde Tickets Kft.- Hegedűművész

Keller
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Hegedűművész

Kokas Duó koncert
Gyulai Várszínház- Hegedű- és brácsaművész

KOKAS KATALIN ÉS AZ ANIMA MUSICAE
ANIMA MUSICAE- Hegedúművész

KOKAS KATALIN ÉS AZ ANIMA MUSICAE
ANIMA MUSICAE- hegedű

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás
MOMkult- Színész

Komolyzenei hangverseny
Gyulai Várszínház- brácsa

Koncert No. 10
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Brácsaművésznő

Koncert No. 11
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Brácsaművésznő

Köszönjük, Eötvös Péter! Schnittke, Schönberg, Bartók, Kurtág, Eötvös
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Hegedül

Luxus/Tőr/Szívszorít - Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- hegedű

MÁV Kamarasorozat/3
MÁV Szimfonikus Zenekar- Színész

Mozart-maraton – F-dúr divertimento; Esz-dúr sinfonia concertante
Müpa- mélyhegedű

Mozart-nap 2025/2. Concerto Budapest
Concerto Budapest- Egyéb

Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)
Concerto Budapest- Brácsaművész

MVM Karácsonyi Koncert
Jakobi Koncert Kft.- hegedű

Négy évszak, Baricco, Pisztráng
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Szólista

Remekművek Gödöllőn- Klasszikus romantika
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Hegedűművésznő

Rózsavölgyi Classic: Kelemen Kvartett
Rózsavölgyi Szalon- hegedű

Salföld Káli Fecske
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Szólsta

Sinfonia concertante Ferencsik/1
Nemzeti Filharmonikusok- Brácsaművész / Viola artist

Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Kokas Katalin - Reformáció 500 / CAFe 2017
Müpa- Hegedűművész

Szentgyörgyvölgy koncert
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Szólsta

Szimfónia Bérlet Évadnyitó koncert
Savaria Szimfonikus Zenekar- hegedű

Újévi Koncert és Múzeumlátogatás
C&M Hungary Kft.- hegedű – Stradivarius

Világhírű zenészek koncertje
Gyulai Várszínház- Liszt-díjas hegedűművész

Világsztárok a Magyar Holokauszt Emlékére a Zsinagógában
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Brácsa

Vilde Frang, Nicolas Altstaedt és a Kelemen Kvartett
Zeneakadémia- Hegedűművész

Vivaldi: Adventi ráhangolódás Nyilvános főpróba
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Közreműködik

Vujicsics 40
Zeneakadémia- hegedű

XVIII. Haydn Fesztivál HEGEDŰK HÁZASSÁGA - Budapesti Vonósok
Budapesti Vonósok- hegedű

Zárókoncert
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Hegedűművész
Zempléni Fesztivál, Nyitókoncert, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor, Mozart, Bartók
Tünde Tickets Kft.- Brácsaművész

Zenekari koncert Kelemen Barnabással és Kokas Katalinnal
Hagyományok Háza- Vendégként közreműködik
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!