művész

Kovácsházi István
Tenor operaénekes.
Zenei tanulmányait Kapossy Margit énekmesternő irányításával végezte. 1994–1995 között a Debreceni Csokonai Színház magánénekese, majd az ezt követő két évben a Fővárosi Operettszínház szerződtette. 1997-től a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol már fiatalon számos opera főszerepét énekelte. Ezek között megtalálhatjuk Mozart operáit (A varázsfuvola, Don…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Tenor operaénekes.
Zenei tanulmányait Kapossy Margit énekmesternő irányításával végezte. 1994–1995 között a Debreceni Csokonai Színház magánénekese, majd az ezt követő két évben a Fővárosi Operettszínház szerződtette. 1997-től a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol már fiatalon számos opera főszerepét énekelte. Ezek között megtalálhatjuk Mozart operáit (A varázsfuvola, Don Giovanni, Szöktetés a szerájból, Così fan tutte), valamint Verdi és Puccini műveit is (Traviata, Rigoletto, Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony). 2006-ban énekelt először Wagner-operában: A nürnbergi mesterdalnokok Walter von Stolzing szerepében nagy sikert aratott. Erre a szerepre szerződtette 2008-ban a Nationaltheater Mannheim, melynek 2014-ig tagja volt. Németországban további számos produkcióban szerepelt, melyek között Wagner Parsifal, A Rajna kincse, Lohengrin, Tannhäuser, Strauss Ariadné Naxoszban, Elektra, Weber A bűvös vadász mellett francia operák (Bizet: Carmen, Saint-Saëns: Sámson és Delila, Offenbach: Hoffmann meséi) is találhatók. Meghívást kapott a Fischer Ádám vezette Budapesti Wagner Napokra, ahol Wagner Lohengrinjének címszerepét énekelte nagy sikerrel 2011-ben és 2013-ban.
Tanulmányok:
Kapossy Margit énekmesternő
Művészi pálya:
Magyar Állami Operaház (1997–)
Nationaltheater Mannheim (2008–2014)
Budapesti Wagner Napok (2011, 2013)
Fővárosi Operettszínház (1995–1997)
Csokonai Színház, Debrecen (1994–1995)
Díjak és elismerések:
Závodszky Zoltán-díj (2016)
A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2015/2016)
Liszt Ferenc-díj (2008)
Oláh Gusztáv-díj (2005)
Melis György-díj (2003)
Simándy József-díj (2000)
Főbb szerepei:
Bizet: Carmen – Don José
Saint-Saëns: Sámson és Delila – Sámson
Offenbach: Hoffmann meséi – Hoffmann
Puccini: Pillangókisasszony – Pinkerton
Puccini: Tosca – Cavaradossi
R. Strauss: Ariadné Naxosban – Tenor, Bacchus
R. Strauss: Elektra – Aigiszthosz
Verdi: Don Carlos – Don Carlos
Verdi: Macbeth – Macduff
Wagner: Lohengrin – Lohengrin
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Walther von Stolzing
Wagner: Parsifal – Parsifal
Wagner: A Rajna kincse – Loge
Weber: A bűvös vadász – Max
Wagner: Tannhäuser – Tannhäuser

A bolygó hollandi
Magyar Állami Operaház- Erik

A denevér
Magyar Állami Operaház- Eisenstein

A denevér
Magyar Állami Operaház- Eisenstein

A denevér
Magyar Állami Operaház- Eisenstein

A Grál szent templomában
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Tenor operaénekes.

A szerelemről és más démonokról
Magyar Állami Operaház- Don Ygnacio, márki, az apja

A walkür
Magyar Állami Operaház- Siegmund

A walkür
Magyar Állami Operaház- Siegmund

Ariadné Naxoszban
Magyar Állami Operaház- Tenor – Bacchus

Az istenek alkonya
Magyar Állami Operaház- Siegfried

Az istenek alkonya (koncertszerű operaelőadás)
Magyar Állami Operaház- Siegfried

Bánk bán
Magyar Állami Operaház- Bánk bán / Bánk bán, the viceroy

Bánk bán
Magyar Állami Operaház- Bánk bán

Borisz Godunov
Magyar Állami Operaház- Vaszilij Ivanovics Sujszkij herceg

Bűvös Vadász
Magyar Állami Operaház- Max, második vadászlegény

Évadzáró koncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- ének

G. Bizet: Carmen
Magyar Állami Operaház- Don José

Ligeti / Mozart / Mahler - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- tenor

Notre Dame
Magyar Állami Operaház- Phoebus

Parsifal
Magyar Állami Operaház- Parsifal

Parsifal
Magyar Állami Operaház- Parsifal

Psalmus
Győri Filharmonikus Zenekar- tenor

R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony / Die Frau Ohne Schatten
Magyar Állami Operaház- A császár

R. Wagner: Parsifal
Magyar Állami Operaház- Parsifal

Requiem
Magyar Állami Operaház- Tenor | Tenor

Siegfried
Magyar Állami Operaház- Siegfried

Stephanus bérlet 24/25 IV/2.hangverseny
Szent István Filharmonikusok- tenor

Szimfonikus bérlet
Miskolci Szimfonikus Zenekar- tenor Szimfonikus Bérlet VI.

Tosca
Magyar Állami Operaház- Mario Cavaradossi

Tosca
Magyar Állami Operaház- Mario Cavaradossi

Tosca
Magyar Állami Operaház- Mario Cavaradossi

Tosca
Magyar Állami Operaház- Mario Cavaradossi

Turandot
Magyar Állami Operaház- Kalaf

Turandot
Magyar Állami Operaház- Kalaf

Turandot
Magyar Állami Operaház- Kalaf

Turandot
Magyar Állami Operaház- Kalaf

Turandot
Magyar Állami Operaház- Kalaf

Verdi: La Traviata
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Alfred Germont
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!