művész

Krámer György
Veszprémi Táncműhely tánctagozat művészeti vezető.
Magamról:
1956.
Budapest
Szakmai tanulmányaim befejeztével 1979-ben táncművész diplomát szereztem klasszikus balett szakon. A diploma átvétele után társaimmal megalapítottuk a Markó Iván vezette Győri Balett együttest, melynek táncosa és koreográfusa voltam 1984-ig.
Az elkövetkező…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Veszprémi Táncműhely tánctagozat művészeti vezető.
Magamról:
1956.
Budapest
Szakmai tanulmányaim befejeztével 1979-ben táncművész diplomát szereztem klasszikus balett szakon. A diploma átvétele után társaimmal megalapítottuk a Markó Iván vezette Győri Balett együttest, melynek táncosa és koreográfusa voltam 1984-ig.
Az elkövetkező években szabadúszó koreográfusként dolgoztam, alig akad hazánkban olyan színház, ahol ebben a minőségemben ne fordultam volna meg.
1988-89-ben a Szegedi Balett igazgatója, 1990-től a Rock Színház balett-igazgatója, 1996-tól 2001-ig a Budapesti Operett Színház balett-igazgatója voltam.
Veszprémbe 1992-ben Vándorfi László hívására szerződtem. A Petőfi Színház vezető koreográfusa, és a Veszprémi Táncműhely művészeti vezetője lehettem 2001-ig.
2001-től újra szabadúszó koreográfusként működtem. 2004-től 2012-ig a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatának vezetője voltam. 2012-től a Pannon Várszínház koreográfusa, tánctagozat vezetője vagyok.
Vándorfi Lászlóval 1998-ban indítottuk útjára a kortárs előadóművészetek első jelentős, évenként megrendezett vidéki seregszemléjét, a Tánc Fesztiválját. Ez a megmozdulás Veszprém kiemelkedő eseményévé vált, és teret ad a társművészeteknek is.
Koreográfiák:
Huszonhét önálló táncszínházi darabot készítettem. Ezek a Pécsi Balettnél, a Győri Balettnél, a Szegedi Balettnél, a Rock Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, és a Pannon Várszínházban kerültek bemutatásra.
Számtalan operett, operabetét, és musical koreográfiáját készítettem, ezek közül a fontosabbak: Jézus Krisztus Szupersztár, magyarországi ősbemutató, Nyomorultak, magyarországi ősbemutató, Valahol Európában ősbemutató, Helló Dolly, Víg özvegy, Mária főhadnagy, Carmen, A dzsungel könyve. Több mesejátékot, prózai és zenés színházi darabot rendeztem. Két önálló táncfilmet forgattam a Magyar Televízióban: Útszéli Isten, Sakálok.
1996-ban Harangozó Gyula díjat kaptam.
2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki.
2016-ban a Szerbiai Színházi Fesztiválon koreográfiámért a zsűri Szterija Díjjal jutalmazott.
2016-ban Veszprém Megyei Príma Díjas lettem.

A Bunkerrajzoló
Thália Színház- Koreográfia

A Bunkerrajzoló
Pécsi Harmadik Színház- Koreográfia

A dzsungel könyve
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező, koreográfia

A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Koreográfia

A dzsungel könyve
Goldmark Központ Művelődési Központ- Koreográfia
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

A dzsungel könyve - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

A padlás - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

A PADLÁS Pannon Várszínház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Koreográfia

A Padlás, Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

A Pál utcai fiúk

Veres 1 Színház- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Szentesi Művelődési Központ- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Koreográfia

A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

A Pál utcai fiúk - a Pannon Várszínház előadásában
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Koreográfia

A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

A PÁL UTCAI FIÚK - SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Koreográfia

A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

A PÁL UTCAI FIÚK SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Koreográfia

A víg özvegy
Szegedi Nemzeti Színház- Koreográfia

ANCONAI SZERELMESEK - zenés játék két részben
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Koreográfia

Az anyu én vagyok!
Hatszín Teátrum- Koreográfia

Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

BUDAPESTI BEMUTATÓ PORCELÁN
Nemzeti Táncszínház- Készítette és előadja

Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Vezető koreográfus

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Vezető koreográfus

Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Vezető koreográfus

Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Vezető koreográfus

Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Vezető koreográfus

Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Vezető koreográfus

Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Vezető koreográfus

Dés L.-Geszti P.-Grecsó K.-Molnár F.: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Koreográfia

Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Hartmann Fekete Kft- Koreográfia

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Szegedi Nemzeti Színház- Koreográfia

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Szegedi Nemzeti Színház- Koreográfia

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK
Általános- Koreográfia

Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve
Általános- Koreográfia

Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Koreográfia

Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai Fiúk zenés játék
Hartmann Fekete Kft- Koreográfia

Egy bolond százat csinál
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Galt MacDermot - James Rado - Gerome Ragni: Hair
Gyulai Várszínház- Koreográfia

Géczi János – Likó Marcell – Vad Fruttik: A Bunkerrajzoló
Szegedi Nemzeti Színház- Író

Hair

Hair.
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Halleluja
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- HAMLET ATYJÁNAK SZELLEME

Hattyúcskák tava
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező

Hattyúcskák tava - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező-koreográfus

Hegedűs a háztetőn - a Budapest Klezmer Band közreműködésével
Koncert.hu- Koreográfia

Hegedűs a háztetőn - a Pannon Várszínház vendégjátéka
Zsidó Kulturális Fesztivál- Koreográfia
Hegedűs a háztetőn - musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Koreográfia

Hotel Menthol
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Képzelt beteg
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu- Koreográfia

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu- Koreográfia

KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
Óbudai Kultúrális Központ- Koreográfia

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

Képzelt riport......(pótszékek)
Koncert.hu- Koreográfia

Kőműves Kelemen
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Kőműves Kelemen
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia

Koppélia
Móricz Zsigmond Színház- Rendező

La Mancha lovagja
Weöres Sándor Színház- Koreográfia

Legenda a lóról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező

Ludas eM/Mesterkurzus
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia

Mária evangéliuma
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Koreográfia

Mária főhadnagy
Szegedi Nemzeti Színház- Koreográfia

Mézesvölgyi Nyár - A Pál utcai fiúk
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia

OMEGA: Égi Vándor
Cseszneki Programiroda- Koreográfia

Pannon Várszínház bemutatja: Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma
Bakelit Multi Art Center- Koreográfia
Pannon Várszínház: A dzsungel könyve
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Koreográfia

Pannon Várszínház: A dzsungel könyve
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Koreográfia

Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk

Pannon Várszínház: A PÁL UTCAI FIÚK - zenés játék
Hagymaház- Koreográfia

Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Koreográfia

Pannon Várszínház: Hair
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Koreográfia

Pannon Várszínház: Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Koreográfia

Peter Shaffer: Equus
Pécsi Harmadik Színház- Koreográfia

Porcelán
Nemzeti Táncszínház- Készítette és előadja

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás
Goldmark Központ Művelődési Központ- Koreográfia

Rómeó és Júlia Jeruzsálemben Lőrinc bérlet IV.
Nemzeti Táncszínház- Rabbi

SOSE HALUNK MEG - musical
Ivancsics Nonprofit Kft.- Koreográfia

Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1
Móricz Zsigmond Színház- Koreográfia
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!