művész
Nagy Ibolya
Énekesnő, színésznő, operett primadonna.
Déryné-díjas énekesnő, színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő- műsorvezetője, melyben 7 évig szerkeszttette és vezette az operettműsort. A Debreceni Zeneművészeti Főiskola magánének diplomája után, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája lett, ahol énekelt operát, operettet, musicalt és játszott prózai főszerepet. Vendégművészeként fellépett az ország különböző kőszínházaiban, mint például a debreceni, szegedi, kecskeméti, soproni, veszprémi, békéscsabai, nyíregyházi és…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Énekesnő, színésznő, operett primadonna.
Déryné-díjas énekesnő, színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő- műsorvezetője, melyben 7 évig szerkeszttette és vezette az operettműsort. A Debreceni Zeneművészeti Főiskola magánének diplomája után, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája lett, ahol énekelt operát, operettet, musicalt és játszott prózai főszerepet. Vendégművészeként fellépett az ország különböző kőszínházaiban, mint például a debreceni, szegedi, kecskeméti, soproni, veszprémi, békéscsabai, nyíregyházi és a Budapesti Operettszínházban. Játszott a Kassai- és a Torontói Magyar Színházban is.
- 2001-től 2010-ig a Kovács József által alapított INTEROPERETT állandó tagja volt. Az Újévi gálakoncerteket a Magyar Televízió élőben közvetítette.
- 2006 és 2012-között osztrák-német nyelvterületen játszotta a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, a Bál a Savoyban és a Marica grófnő valamint a Magyar mennyegző címszerepét.
Gyakran koncertezettaz USA-ban és Kanadában, de Ausztriában, Németországban, Svájcban, Izraelben, Angliában és Finnországban.
- 2001-ben az ELTE BTK-n kulturális menedzser diploma.
- 2016-ban MASTER diplomát szerzett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának magánének szakán.
Fontosabb színházi szerepei:
OPERETT, MUSICAL ÉS PRÓZA:
- Franz Schubert - Berté Henrik : Három a kislány...Médi
- Szigligeti Ede: Liliomfi...Mariska
- Brandon Thomas-Aldobolyi-Nagy György: Charley nénje - Anni
- Békeffi István - Lajtai Lajos: Mesék az írógépről...Baba
- Eisemann Mihály- Szilágyi László: Tokaji aszú - Zsófi
- Huszka Jenő: Mária főhadnagy...Lebstück Mária
- Huszka Jenő: Lili bárónő...Lili
- Lehár Ferenc: Luxemburg grófja...Angele
- Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül...Pólika
- Kálmán Imre: Csárdáskirálynő...Sylvia
- Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő...Fedora Palinska
- Kálmán Imre: Marica grófnő...Marica grófnő
- Szép Ernő: Háromlevelű lóhere...Marion
- Johann Strauss: A cigánybáró...Szaffi
- Alan Jay Lerner - Frederick Loewe:My fair lady...Eliza
- Jacobi Viktor: Sybill...Sybill
- Jacobi Viktor: Leányvásár...Lucy
- Ábrahám Pál: Bál a Savoyban...Madeleine
- Ábrahám Pál: Viktória...Viktória
- Görgey Gábor - Illés Lajos: Csongor és a Tündér...Tünde,
- Szirmai Albert: Mágnás Miska...Rolla
- Nico Dostal: Die ungarische Hochzeit- Magyar mennyegző – Janka
OPERA:
- Pietro Mascagni: Parasztbecsület...Lola
- Giuseppe Verdi: Traviata...Annina
- Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola... Első dáma
Filmek, tv
- InterOperett újévi koncertek
- "Jöjj vissza hozzám..." - Kovács József születésnapi műsora
- Jó ebédhez szól a nóta
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája

Mosoly Muzsika Produkció- Déryné-díjas színésznő, operett primadonna

Mosoly Muzsika Produkció- Déryné-díjas színésznő, operett primadonnaa
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné-díjas színésznő, operett primadonna
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné-díjas színésznő, operett primadonna.

Mosoly Muzsika Produkció- eMeRTon díjas musical és operett színés
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné-díjas színésznő, operett primadonna
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné-díjas színésznő, operett primadonna
Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Szerelmem, Fényes Szabolcs!
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Fényes Szabolcs -Klemen Terézia: Oda vagyok magáért…
Általános- Egyéb

Fényes Szabolcs-Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné-díjas színésznő, operett primadonna.
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...
Mosoly Muzsika Produkció- Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...
Mosoly Muzsika Produkció- Színész
Muskátli Kabaré
Karinthy Színház- Színész
Muskátli Kabaré
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Színész

Muskátli Kabaré (Gózon Gyula Kamaraszínház)
FÉM Arts & Café- Színész
Odavagyok magáért...
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- színésznő, Déryné -díjas primadonna
Te rongyos élet - a Váci Szimfonikus Zenekar operett estje
Zsidó Kulturális Fesztivál- Színész
Te rongyos élet...
Budaörsi Latinovits Színház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!