művész
Szűcs Réka
Bábszínész, rendező.
A Keleti István Művészeti Iskola elvégzése mellett, a Kolibri Színház Stúdiójában végezte bábos gyakorlatát, ahol több előadásban is szerepelt (Nemes Nagy Ágnes–Novák János: Bors néni, Annie M. G. Schmidt – Fábri Péter: Macskák társasága, Kányádi Sándor: Évszakok), valamint fellépett a Budapesti Operettszínház Abigél című produkciójában…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Bábszínész, rendező.
A Keleti István Művészeti Iskola elvégzése mellett, a Kolibri Színház Stúdiójában végezte bábos gyakorlatát, ahol több előadásban is szerepelt (Nemes Nagy Ágnes–Novák János: Bors néni, Annie M. G. Schmidt – Fábri Péter: Macskák társasága, Kányádi Sándor: Évszakok), valamint fellépett a Budapesti Operettszínház Abigél című produkciójában is.
2013 júniusa óta a Harlekin Bábszínház tagja, 2014-ben a Pirosmalac című előadással rendezőként is bemutatkozott. Azóta több darabot is rendezett a bábszínházban (Hüvelyk Matyi, Tancika Marcika, Bambi, Pom Pom meséi).
2014-ben az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar tanító szakán szerzett diplomát.
2016-ban a Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Karán bábművész mesterszakon végzett.
Szerepeiből a Harlekinben:
Játsszunk mesét! Piroska és a farkas – Mesélő (R: Éry-Kovács András, 2013)
Fenn és lenn, avagy cirkusz minden – Sziámi iker (R: Éry-Kovács András, társrendező Fekete Dávid, 2013)
Pipitér és Libatop – Libatop (R: Éry-Kovács András, 2013)
Menjünk mi is Betlehembe! (R: Fekete Dávid, 2013)
Pirosmalac – Pirosmalac (R: Szűcs Réka és Éry-Kovács András, 2014)
Hüvelyk Matyi – Tündér (R: Szűcs Réka, 2014)
A dzsungel könyve – Túna (R: Halasi Dániel, 2014)
Don Quijote, avagy Alonso Quijana útja a végtelenbe – Donna Ma (R: Éry-Kovács András, 2015)
Tancika Marcika – Ilonka, Boris (R: Szűcs Réka, 2015)
A szegény ember hegedűje – Legnagyobb lány (R: Veres András, 2015)
Bambi– Énekmondó (R: Szűcs Réka, 2016)
Egy jeles nap – Mária (R: Éry-Kovács András, 2016)
Szentivánéji álom – Hermia (R: Somogyi Tamás, 2017)
Pán Péter – Wendy (R: Halasi Dániel, 2017)
Diótörő – Hisztérika (R: Éry-Kovács András, 2018. november 17.)
A csillagszemű juhász (R.. Szűcs Réka, 2019. január 26.)
Antigoné (r.: Madák Zsuzsanna, 2019. március 7.)
A csillagszemű juhász
Harlekin Bábszínház- Rendező
A Dzsungel Könyve
Harlekin Bábszínház- Túna
A dzsungel könyve
Budaörsi Latinovits Színház- Túna
A dzsungel könyve (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Túna
A kockásfülű nyúl
Harlekin Bábszínház- Rendező
A kockásfülű nyúl
Harlekin Bábszínház- Rendező
A kockásfülű nyúl
Harlekin Bábszínház- Rendező
Ágas-bogas
Harlekin Bábszínház- Dramaturg
Bambi
Harlekin Bábszínház- Énekmondó
Boribon
Harlekin Bábszínház- Marék Veronika meséi alapján a szövegkönyvet írta és a darabot rendezte
BORIBON bábjáték (egri Harlekin Bábszínház előadása
Ferencvárosi Pinceszínház- Marék Veronika meséi alapján a szövegkönyvet írta és rendezte
Bőrönd mese
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész
Bőröndmese
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Színész
Csipkerózsika - mesemusical a Gergely Theáter előadásában
Kölcsey Központ- Színész
Dés-Geszti-Békés: A DZSUNGEL KÖNYVE - a musical bábszínpadi változata két részben
Kölcsey Központ- Színész
Duda Éva Társulat
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Produkciós menedzser
Duda Éva Társulat: Rumble - Maszkulin monológok
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Produkciós menedzser
Hüvelyk Matyi
Harlekin Bábszínház- Tündér, Brünhilda, Pacsni
Moll tündér álma
Harlekin Bábszínház- Moll tündér
Motyó király birodalma
Harlekin Bábszínház- Bábszínész
Motyó király birodalma
Harlekin Bábszínház- Kekecki Marika, Körmöc
Pán Péter avagy a Sohasziget titka
Budaörsi Latinovits Színház- Wendy
PÁN PÉTER, AVAGY A SOHASZIGET TITKA - Zenés mesejáték két részben - a Harlekin Bábszínház előadása
Kölcsey Központ- Wendy
Pirosmalac
Harlekin Bábszínház- Rendező
Pliccsplaccs
Harlekin Bábszínház- Szakmai konzulens
Pom Pom meséi
Budaörsi Latinovits Színház- Bábszínpadra alkalmazta, rendezte
Pom pom meséi
Harlekin Bábszínház- Picur, Civakodó Balcipő
Presser G. – Sztevanovity D. - Horváth P.: A padlás
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Tancika Marcika
Harlekin Bábszínház- Játssza
Téli mese
Harlekin Bábszínház- A három fenyőfa című angol mese nyomán írta és rendezte
Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi
Harlekin Bábszínház- Tündéranya
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!