művész

Szegedi Csaba
Magánénekes, bariton.
A Bartók Béla Konzervatóriumban Fekete Mária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész-énektanár szakán Sólyom-Nagy Sándor növendékenként végzett. Az Egyetem opera-tanszakán tanárai Kovalik Balázs, Oberfrank Péter, Pál Tamás és Medveczky Ádám voltak. 2004-ben és 2008-ban 2. díjat nyert a szegedi Simándy József Énekversenyen. 2005-ben debütált a…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Magánénekes, bariton.
A Bartók Béla Konzervatóriumban Fekete Mária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész-énektanár szakán Sólyom-Nagy Sándor növendékenként végzett. Az Egyetem opera-tanszakán tanárai Kovalik Balázs, Oberfrank Péter, Pál Tamás és Medveczky Ádám voltak. 2004-ben és 2008-ban 2. díjat nyert a szegedi Simándy József Énekversenyen. 2005-ben debütált a kecskeméti Katona József Színházban, Kodály Háry Jánosaként.
Idén tavasszal Offenbach: Hoffmann meséinek húzott változatában diplomavizsgaként, Miracle és Dappertutto alakját formálta meg. 2008 augusztusától a Magyar Állami Operaház legfiatalabb ösztöndíjasaként több kisebb feladat mellett első főszerepe Rossini Sevillai borbélyának Figarója.
Előadások a Magyar Állami Operaházban:
A sevillai borbély
Fidelio
Bánk bán - ősváltozat
Bohémélet
A varázsfuvola
Pikk dáma
Otello
Elektra

A denevér
Magyar Állami Operaház- Falke

A hegyek alján
Magyar Állami Operaház- Sebastiano

A kékszakállú herceg vára/Vértelenül (Senza sangue)
Magyar Állami Operaház- A férfi

Arabella
Magyar Állami Operaház- Mandryka

Az istenek alkonya
Magyar Állami Operaház- Gunther

Bánk bán
Magyar Állami Operaház- Tiborc / Tiborc, a peasant
Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Marcello

Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Marcello

Bohémélet 2.0
Magyar Állami Operaház- Marcello

Carmina Burana
Magyar Állami Operaház- Bariton

Carmina Burana, Közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar, Vezényel: Strausz Kálmán
Tünde Tickets Kft.- Operetténekes

Dohnányi Zenekar, Bramhs: Német Requiem, Vez: Dian Tchobanov
Tünde Tickets Kft.- bariton

Don Carlos
Magyar Állami Operaház- Posa márki

Don Carlos
Magyar Állami Operaház- Rodrigo, Posa márkija

Don Giovanni
Clubcsomag- Don Giovanni

Don Pasquale
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Malatesta

ERKEL FERENC: ISTVÁN KIRÁLY (opera-koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Péter, a velencei herceg fia, István öccse

Erkel Ferenc: István király (opera-koncert)*
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Péter, a velencei herceg fia, István öccse

Erkel: Bánk Bán
Magyar Állami Operaház- Biberach

Falstaff - koncertszerű
Magyar Állami Operaház- Ford

Farsangi lakodalom
Magyar Állami Operaház- Péter

G. Rossini: A sevillai borbély / Il barbiere di Siviglia
Magyar Állami Operaház- Figaro, borbély

G. Verdi: Otello
Magyar Állami Operaház- Montano

G.Rossini: Hamupipőke / La Cenerentola
Magyar Állami Operaház- Dandini

Gluck.: Iphigenia Tauriszban
Magyar Állami Operaház- Thoas

Háború és béke
Magyar Állami Operaház- Andrej Bolkonszkij / Andrei Bolkonski

Háry János
Magyar Állami Operaház- Háry János

Háry János
Kolibri Színház- Háry János

Haydn: Orfeusz és Euridiké
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Kreon

HÍ A HAZA
Alba Regia Szimfonikus Zenekar- bariton

Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága
Savaria Szimfonikus Zenekar- Gróf

Játsszunk Háry Jánost!
Kolibri Színház- Egyéb

Játsszunk Háry Jánost!
Kolibri Színház- Háry János

Játsszunk Háry Jánost! - Az obsitos kalandjai
Müpa- Háry János

Játsszunk Háry Jánost! - Ifjúsági bérlet/3
Nemzeti Filharmonikusok- Háry János

KODÁLY 130 - Danubia+Nemzeti /1.
Danubia Zenekar- Színész

L. van Beethoven: FIDELIO
Magyar Állami Operaház- Második fogoly

Lammermoori Lucia
Magyar Állami Operaház- Enrico

Lammermoori Lucia
Magyar Állami Operaház- Enrico

Manon Lescaut
Magyar Állami Operaház- Lescaut

Messa di Gloria/Parasztbecsület (hngv.)
Magyar Állami Operaház- Alfio

Mozart: Figaro házassága
Magyar Állami Operaház- Almaviva gróf

MOZART: Le Nozze di Figaro KV 492 / Oratóriumbérlet
Müpa- Almaviva gróf

OPERA-ÚJRANYITÓGÁLA
Magyar Állami Operaház- Egyéb

Operagála
Szegedi Nemzeti Színház- Színész

Orff: Carmina burana, Fanshawe, Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor
Jakobi Koncert Kft.- basszus

Parasztbecsület / Bajazzók
Magyar Állami Operaház- Tonio

PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.
Danubia Zenekar- Peer

Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház- Sharpless

Pillangókisasszony - koncertszerű
Magyar Állami Operaház- Sharpless

Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház- Crown

Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház- Crown

R. Strauss: Ariadné Naxosban
Magyar Állami Operaház- Harlekin

Rajnai sellők
Magyar Állami Operaház- Conrad von Wenckheim

Simon Boccanegra
Magyar Állami Operaház- Paolo Albiani

Traviata
Magyar Állami Operaház- Giorgio Germont

Traviata
Magyar Állami Operaház- Giorgio Germont

W.A. Mozart: Cosi fan tutte
Magyar Állami Operaház- Guglielmo, Fiordiligi vőlegénye

Werther
Magyar Állami Operaház- Albert

ZenePlusz 3 - Berlioz / Mendelssohn
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- Egyéb
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!