Program
Best of Hungária
Egy korszak, egy életérzés, egy legendás zenekar dalai újra színpadon!
A BEST OF HUNGÁRIA koncert a Hungária együttes legnagyobb slágereit olyan előadókkal hozza el a közönségnek, akik maguk is a zenekar történetének meghatározó szereplői voltak.
több
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Best of Hungária! Egy korszak, egy életérzés, egy legendás zenekar dalai újra színpadon!
A koncert különleges vendége NOVAI GÁBOR (NOVA), a Hungária együttes tagja, aki Fenyő Miklóssal közösen jegyzi a zenekar legnagyobb slágereit. Jelenléte valódi zenei időutazássá teszi a koncertet, ahol a dalok nemcsak elhangzanak, hanem hitelesen szólalnak meg.
A zenekar vezetője ZSOLDOS GÁBOR (DEDY), aki 1982–83 között maga is a Hungária tagja volt, így az Aréna és Finálé albumok megszületése az ő nevéhez is kötődik. Zenekara, a BUDAPEST ROCK’N’ROLL BAND repertoárján a Hungária együttes négy nagylemezének legjobb dalai szerepelnek. Nem véletlen, hogy ezeket a dalokat 2024-ben a Puskás Arénában, majd 2025-ben az MVM Dome-ban az eredeti Hungária tagokkal együtt adták elő hatalmas sikerrel. És hogy még fokozzuk a hangulatot, az est vendége lesz MARÓT VIKI is, aki a műfaj egyik leghitelesebb előadója.
A koncerten a legismertebb Hungária slágerek - mint például Micsoda buli, Casino twist, Csókkirály, Hotel Mentol, Isztambul, Multimilliomos jazz-dobos, Séró Báró, Ciao Marina - ugyanazzal az energiával szólalnak majd meg, mint fénykorukban.
A közönségre - az egykori tagok és alkotók közreműködésével, valamint a Hungária dalokkal - egy fergeteges koncert vár!
Alkotók
Novai Gábor (Nova)
Zsoldos Gábor (Dedy)
Marót Viki
Budapest Rock'n'Roll Band
A Budapest Rock'n'Roll Band zenekar tagjai:
Pintácsi Viki - ének
Czeczei József Fly - gitár, ének
Dr Dorogi Ákos - zongora, billentyűs hangszerek
Dudinszky Zoltán Dudy - szaxofon, harmonika, ének
Keszthelyi László - basszusgitár
Bartus Patrícia, Málinger Anita, Szabó Léna - vokál
Zsoldos Gábor Dedy - dobok, a zenekar vezetője
Simon Art Management Produkció
Producer: Simon Lajos
Ajánló
Pendüljünk egy húron! Mimó és Csipek – Egy viharos nap / kézműves foglalkozással egybekötve Szép
Liszt Ferenc KamarazenekarA Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület zenés-bábos előadása (kézműves foglalkozással). A mese és a klasszikus muzsika találkozása…
Zenei kedvencek 60 percben a Liszt Ferenc Kamarazenekarral – A bécsi klasszikusok Szép
Liszt Ferenc KamarazenekarA bécsi klasszika - M. Haydn, Dittersdorf, Mozart, Beethoven
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület zenés-bábos előadása. A mese és a klasszikus muzsika találkozása egy izgalmas…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!