Tisza István és az első világháború

„A háborút nem akartam.”
Ez volt Tisza István legfájóbb mondata. Egy miniszterelnök, aki látta előre a tragédiát
– és mégsem tudta elkerülni.
„Tisza az utolsó pillanatig küzdött a békéért. De végül mégis neki kellett bejelentenie
a háború kezdetét az országgyűlésben.”
Milyen fájdalom lehetett ez egy olyan embernek, aki hazáját szolgálta, nem pártokat?
Az előadás elénk tárja a személyes drámát is:
egy ember, aki tudja, hogy halálos ítélet lebeg felette,
de mégis vállalja a felelősséget.
Konrad von Hötzendorf háborút akart – és közben szerelmes lett.
Egy ötgyermekes anya szívét próbálta elnyerni, miközben Európa határait akarta
újrarajzolni.

A cárné egy sötét, megmagyarázhatatlan vonzalom rabja lett: Raszputyiné.
Egy szerelem, amely egy birodalom vesztét is hozhatta.

És mi, magyarok, vajon megértettük már ezt a példát?
Mit jelent az, ha valaki nem népszerűséget keres, hanem felelősséget vállal?
A darab aktualitása hátborzongató:
- az Európai Unió ma hasonló úton jár, mint a Monarchia 1914-ben.
- újabb háborúba sodródik bele a kontinens.
- és újra háttérbe szorulnak a józan hangok.
Ez az előadás nem csak színház.
Ez nemzeti emlékezet.
És talán egy utolsó figyelmeztetés is.