Szukaj:
Az előadás a bohózat és a commedia dell’arte elemeit vegyítve mulattat és szórakoztat, miközben a szerelem, a csavaros ész és a szolgák furfangja győzedelmeskedik.
Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és egy nagyhatalmú ember, aki befolyásolhatja a fiuk életét – mégis, mi az az értelmetlen feladat, amit meg ne tennének egy ekkora embernek…?
Gyere el Radics Peti önálló estjére! Lesz élő szinkronparódia, Facebook idióták, és egy kísérlet arra, hogy értelmet találjunk abban, ami körülöttünk történik. A műsor nyomokban káromkodást és éles véleményeket tartalmaz. Egyeseknél sértődés alakulhat ki. A tünetek elmúlása nem garantált.
A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.
Petőfi Sándor halhatatlan verses meséjének legfőbb üzenete: Te is lehetsz János vitéz! Aki kitartó, hűséges és bátor, elnyeri élete jutalmát. Az Iluskáért minden próbát kiálló Jancsi kalandjait követi végig ez a sodró lendületű előadás. Egy kötelező olvasmány látványos színházi élményt nyújt iskolásoknak és meseszerető családoknak.
A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban!
Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté egész estét betöltő fergeteges és egyedülálló előadása.
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.
Newcomer Show Egészen különleges cirkuszművészeti előadásra hívja nézőit a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia.
BEMUTATÓ: 2025. augusztus 8. ELŐADÁSOK: 2026. július 10., 11., 17., 18. tervezett esőnapok: július 12., 19.
Az est egy igazán különleges zenei utazás, ahol az évek során Franciska színészi és énekesnői pályáját szegélyező dalok új köntösben hangzanak el, friss hangszereléssel és személyes történetekkel fűszerezve. Az estet még különlegesebbé teszi, hogy Franciska húga, Törőcsik Hanna, énekesnő, zenei producer, akivel a „Last Day of My Life” című duett-ükben mutatkoztak be először együtt, mint zenei formáció, erre az estre is együtt készülnek.
Zenés időutazás a ZsigmondLala Musical Studio amatőr csoportjával.
Higgy, bízz, érezz… Kérdezz-felelek! “Hiszek abban, hogy a valóságunkat mi teremtjük!
Sorozatgyilkosok nyomában – Doszpot Péter és Antal Gábor exkluzív estje
Egy korszak, egy életérzés, egy legendás zenekar dalai újra színpadon! A BEST OF HUNGÁRIA koncert a Hungária együttes legnagyobb slágereit olyan előadókkal hozza el a közönségnek, akik maguk is a zenekar történetének meghatározó szereplői voltak.
A világszerte ismert filmvígjáték először magyar színpadon!
Szerelem, zsarnokság, hazaszeretet, könny és halál. Hogyan értelmezi egymást a történelem és az irodalom? Elpusztítható-e egy egész nép, egy teljes kultúra? Mi bújik meg legendák fénytörésében A walesi bárdok jól ismert sorai mögött még, három idősíkban: saját idejében, Arany János jelenében és hogyan hat a nemzet „Arany” -a ma ránk?
Rómeó és Júlia musical William Shakespeare drámája alapján írta és zenéjét szerezte: Gerard Presgurvic (A szeptember 6-ára a Kaposvár Sportcsarnokba meghirdetett Rómeó és Júlia musical új időpontban kerül megrendezésre.)
'Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett…
Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
4–8 éveseknek // kb. 100 perc, szünet nélkül. Az előcsarnokban, a színpadon és a nézőtéren meglepetéseket készítünk Bors néninek Lackóval, Titillával, Vízimolnárral és a Játékmesterrel.
A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban!
Apának lenni egyszerre a világ legszebb, legviccesebb és legkaotikusabb vállalása. Ezen az estén Lackfi János és Kovács András Péter mesélnek és időnként egymásra licitálva próbálják megfejteni: létezik-e egyáltalán jól csinált apaság? Hogyan lehet jelen lenni úgy, hogy közben ne vesszünk el a mindennapok dzsungelében?
Aronsen művének középpontjában egy kusza szerelmi történet és a megállíthatatlan olvadás áll – kérdés, hogy kit melyik fenyeget jobban. A váratlan fordulatok, a tragikomikus helyzetek, a kitörő érzelmek és a végtelen tréfák lavinaként temetik maguk alá a szereplőket..
Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Marius Petipa - Sir Peter Wright - Sir Frederick Ashton / Pjotr Iljics Csajkovszkij CSIPKERÓZSIKA Mesebalett három részben
improvizációs játék a Vígszínház színészeivel
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.