Artist
Ági Gubík
Színésznő
Első filmszerepét 2001-ben kapta a Resurrezione című filmben.
2004-ben A temetetlen halott című film szereplője lett, majd négy év múlva Zsuzsi szerepét kapta a Pánik című filmben.
Azóta számos kisebb-nagyobb szerepben alakított magyar és szlovák nyelven egyaránt.
Első sorozatszerepét ugyancsak 2001-ben kapta egy…
Current programs
No program is currently running.
Színésznő
Első filmszerepét 2001-ben kapta a Resurrezione című filmben.
2004-ben A temetetlen halott című film szereplője lett, majd négy év múlva Zsuzsi szerepét kapta a Pánik című filmben.
Azóta számos kisebb-nagyobb szerepben alakított magyar és szlovák nyelven egyaránt.
Első sorozatszerepét ugyancsak 2001-ben kapta egy szlovákiai filmsorozatban, a Posledná večerában. Ezután a Morfium című sorozat következett, majd 2009-ben szerepelt a The Father című sorozatban is.
2010-ben szerepet kapott a Diplomatavadász című sorozatban. 2011-ben pedig évekre állandó szereplője lett a Hacktion című krimisorozatnak, ami országos ismeretséget hozott a számára.
2014-ben ismét közreműködött egy szlovák sorozatban, valamint visszatérő szereplője lett a Barátok közt című szappanoperának is.
2018-tól a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja.
Aktuális szerepe a Tesla Teátrumban:
Kocsis István: Az újrakezdő Árva Bethlen Kata - Árva Bethlen Kata
A haldokló gallus
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Elaine
A király beszéde
Pécsi Nemzeti Színház- MRS. WALLIS SIMPSON
A nadrág
Karinthy Színház- Berta - Radó Tamás szeretője
A nadrág
Móricz Zsigmond Színház- Berta - a szeretője
A NADRÁG
Békéscsabai Jókai Színház- Berta - a szeretője
A nadrág
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Berta, a szeretője
A pincér
Általános- Actor/Actress
Balta a fejbe
Szegedi Nemzeti Színház- Anna
Bébi.Bumm!
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Fejős Éva szerepében
Csónak, avagy előttünk a vízözön - Komáromi Jókai Színház vendégjátéka
József Attila Színház- Színésznő (Jon első felesége)
Csongor és Tünde
Szegedi Nemzeti Színház- AZ ÉJ (jan. 5., 6., 7., 8., 15., 16.)
Don Carlos, spanyol infáns
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Eboli hercegnő, a királynő udvarhölgye
Egressy Zoltán: Gordiusz
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Emma, üzletasszony
Egressy Zoltán: GORDIUSZ karanténkomédia egy részben
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.- EMMA, üzletasszony
Egressy Zoltán: Nem, nem, köszönöm
Gyulai Várszínház- Actor/Actress
Egressy Zoltán: Nem, nem, köszönöm
Új Alkotóműhely Egyesület- Actor/Actress
Egressy Zoltán: Valle della luna
Új Alkotóműhely Egyesület- Actor/Actress
Eszter hagyatéka
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Eszter
Eszter hagyatéka
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Eszter
Eszter hagyatéka
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Actor/Actress
Eszter hagyatéka
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Eszter
Fejős Éva: Bébi.Bumm! - One Woman Show
6szín- Fejős Éva szerepében
Felnőtt Színház - Pozsgai Zsolt: Gina és Fidel
Csili Művelődési Központ- Actor/Actress
Felnőtt Színház - Szerelmünk, Sisi
Csili Művelődési Központ- Actor/Actress
Forgách András: A pincér
B32 Galéria és Kultúrtér- Actor/Actress
Gina és Fidel - SZILVESZTER 2021 (pezsgővel és virsli fogyasztással)
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Gina
Gina és Fidel - találkozás

Gordiusz
Cilinder Színház és Iskola Alapítvány- Actor/Actress
GORDIUSZ
Ivancsics Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Gordiusz
Freelusion Kft.- EMMA, üzletasszony
Hajnali részegség
Szegedi Szabadtéri Játékok- Harmos Ilona
Hajnali részegség
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Harmos Ilona
Így szerettek ők - 04.13.
REÖK Palota.- Actor/Actress
Így szerettek Ők - Móricz Zsigmond
Csili Művelődési Központ- Actor/Actress
John Pielmeier: Ágnes, báránykám
Gyulai Várszínház- Doktor
John Pielmeier: Ágnes, báránykám
Új Alkotóműhely Egyesület- Doktor
Jövőre Veled ugyanitt 2.
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Doris
Jövőre, veled, ugyanitt 2.

Jövőre, veled, ugyanitt 2. - Szilveszter
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Doris
Jövőre,veled, ugyanitt 2. - Szombat éjszakai színház
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Doris
Karinthy Színház: Dunai Ferenc: A NADRÁG
Általános 2- Berta, a szeretője
Királyasszony lovagja
Szegedi Nemzeti Színház- Neuburgi Mária, Spanyolország királynője
Kocsis István: Az újrakezdő
Tesla Teátrum- Actor/Actress
Márai Sándor: Eszter hagyatéka
Gyulai Várszínház- Actor/Actress
Márai:Eszter hagyatéka,Spirit színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Actor/Actress
Másfél óra - Társasjáték a végzetről
Általános- Szerető
Megszállottság avagy a postás mindig kétszer csenget
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Giovanna
Mellettem elférsz - BEMUTATÓ - Pogány Judit, Gubik Ági, Sztarenki Dóra, Őze Áron, Ozsgyáni Mihály, S
Rózsavölgyi Szalon- Actor/Actress
MOST Fesztivál - Egressy Zoltán: Nem, nem köszönöm
Jászai Mari Színház, Népház- Játssza és rendezte
Nagyon Nagy Ő
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Vicky
Nem, nem köszönöm
Általános- Other
Nem, nem, köszönöm
Általános- Előadja
Pasolini
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Lucia, az anya
Pasolini:Tétel (Felnőtt előadás)
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Lucia, az anya
Pasolini:Tétel - Beszéljünk róla! (felnőtt előadás)
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Lucia, az anya
Pendragon legenda
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Actor/Actress
Pozsgai Zsolt: Gina és Fidel
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Gina Lollobrigida
Pozsgai Zsolt: Razzia (krimikomédia)
ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület- Actor/Actress
Pozsgai Zsolt: Razzia (krimikomédia) budapesti ősbemutató
ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület- Rosita
Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Horn Mici
Szerelmünk, Sisi
Spinoza Színház- Actor/Actress
Szerelmünk, Sisi - élő közvetítés
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum- Actor/Actress
Terrorizmus
Weöres Sándor Színház- 2. jelenet: Nő
Úri muri - Komáromi Jókai Színház
József Attila Színház- RHÉDEY ESZTER
VACSORA NÉGYESBEN
Ferencvárosi Pinceszínház- Karen
Valentin Nap
Holiday and More- Fran, igazi, belevaló nő
Váratlan vendég
MADÁCH SZÍNHÁZ- Laura Warwick
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.