Künstler

Szabó T. Anna
Költő, író.
1972. június negyedikén született Kolozsváron, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. A gimnáziumot Szombathelyen végezte. 1991-ben Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakos hallgatója, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, majd később néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak.…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Költő, író.
1972. június negyedikén született Kolozsváron, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. A gimnáziumot Szombathelyen végezte. 1991-ben Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakos hallgatója, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, majd később néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban publikál verseket, esszéket, rövidprózát. Első kötete 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál, amit még három kötet követett a Magvető Könyvkiadónál (Nehézkedés 1998, Fény 2002, Rögzített mozgás 2004). Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír. Verseit angolra, németre, franciára, hollandra, szlovákra, oroszra, bolgárra és románra is lefordították. Jelenleg Elhagy című ötödik kötetén dolgozik.
Díjai: Petőfi-díj (1996), Soros-ösztöndíj (1997), Déry-díj (2000), Móricz Zsigmond ösztöndíj (2001), József Attila díj (2002), Vackor-díj (2003), Kavics-díj (2003), Zelk Zoltán díj (2004), Arany János ösztöndíj (2005), a Tokaji Írótábor díja (2005) Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2006)
A Magyar Költészet Napja
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- József Attila-díjas költő, műfordító.

Anyajegy
SZFE- Szöveg

Anyajegy
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Szöveg

ANYAJEGY
Csokonai Rendezvényház- Szöveg

Aposztróf - "Vagyok az élő suhanás" - Szabó Magda arcai - Várkert irodalom
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- József Attila-díjas költő, műfordító.

Ars Sacra Fesztivál: Páros mágia – Szabó T. Anna, Dragomán György
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont- Weiteres

Borból lett művészet: Szabó T. Anna és a Villányi Merlot
Magvető Café- Költő

Dalok a határtalanról: Szabó T. Anna és Tímár Sára közös zenés irodalmi estje
Klebelsberg Kastély- József Attila-díjas költő, műfordító.

Égigérő muzsika (a Millenárison) – A Müpa kihelyezett előadása - Mesekoncert
Müpa- Schriftsteller

Égigérő muzsika - mesekoncert / SÁTOR
Müpa- Schriftsteller

Hello, WMN! - Szabadság. Függetlenség. Egyéniség – Te mit tennél meg érte? Születésnapi Hello, WMN!
MOMkult- Weiteres

Holle anyó
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Bábszínpadi adaptáció
Irodalmi kávéház: Szabó T. Anna
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- József Attila-díjas költő, műfordító.
Képmás-est a Halász-kastélyban: Anyajegy
Általános 2- József Attila-díjas költő, műfordító

KL Színház: Anyajegy Bábszínház felnőtteknek
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont- Szöveg

Lackfi János- Szabó T. Anna- KÖLTŐREVÜ - ÖRÖM, BÁNAT, ÉLET, HALÁL
Borbáth Rendezvényszervezés- Költő, műfordító

Lyukasóra klub
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Költő

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare
Szegedi Nemzeti Színház- Übersetzer

Olvasó kör Szabó T. Annával
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Költő, író

PÁN PÉTER, AVAGY A SOHASZIGET TITKA - Zenés mesejáték két részben - a Harlekin Bábszínház előadása
Kölcsey Központ- J. M. Barrie regénye nyomán írta

Rímségek kicsiny boltja
Magvető Café 2- József Attila-díjas költő, műfordító

Szabó T. Anna / LITERÁRIUM EXTRA
Müpa- József Attila-díjas költő, műfordító.

Szabó T. Anna- Dragomán György estje- Ketten és külön
Borbáth Rendezvényszervezés- Költő, műfordító

Szabó T. Anna: Anyajegy
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Szöveg

Szalon Nyitány
Vígszínház Nonprofit Kft.- Szerző
Szerelmes Shakespeare
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Übersetzer

Szerelmes Shakespeare
MADÁCH SZÍNHÁZ- Übersetzer

Szerelmes Shakespeare
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Übersetzer

zzSemmelweis
Budapesti Operettszínház- Übersetzer
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!