Künstler
Csiszár Imre
Színházi rendező, színházigazgató.
1971–1976 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendező szakon Major Tamás osztályában, ahol még Várkonyi Zoltán és Nádasdy Kálmán tanították. 1975–1977 között a kecskeméti Katona József Színház rendezője volt. 1977–1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházban rendezett. 1979–1988 között a Miskolci Nemzeti Színház művészeti…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Színházi rendező, színházigazgató.
1971–1976 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendező szakon Major Tamás osztályában, ahol még Várkonyi Zoltán és Nádasdy Kálmán tanították. 1975–1977 között a kecskeméti Katona József Színház rendezője volt. 1977–1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházban rendezett. 1979–1988 között a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője volt. 1989–1991 között a Nemzeti Színház igazgató-helyettese, majd igazgató-főrendezője volt. 1991–1995 között a Budapesti Kamaraszínház rendezőjeként dolgozott. 1994–1995-ban a Gyulai Várszínház igazgatója volt. 1995–1996-ban a Művész Színház, illetve a Thália Színház igazgatója volt. 1996 óta a Thália Társaság Színművészeti Bt. ügyvezető igazgatója. 1999 óta ismét a Nemzeti Színház rendezője. 2000 óta a Pesti Magyar Színház rendezője volt. 2021-től a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője.
Díjai, elismerései:
Jászai Mari-díj (1982)
Érdemes művész (1987)
Főnix díj (2003)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2003)
Kiváló művész (2009)
Kossuth-díj (2019)
A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező, díszlet
A gyertyák csonkig égnek
Csiky Gergely Színház- Rendező, díszlet
A kegyelmesasszony portréja
Szarvasi Vízi Színház- Regisseur
A mundérvásárhelyi búcsú
Szegedi Nemzeti Színház- Regisseur
A nagy négyes
József Attila Színház- Díszlet, rendező
A testőr
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Regisseur
A vihar kapujában
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Anna Karenina
Győri Nemzeti Színház- Rendezző, díszlet
Ármány és szerelem
Clubcsomag- Regisseur
Az aranyember
József Attila Színház- Regisseur
Az esőcsináló
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Regisseur
Az öreg hölgy látogatása
Gárdonyi Géza Színház- Regisseur
Az öreg hölgy látogatása
Nemzeti Színház- Bühnenbild
Buborékok
Gárdonyi Géza Színház- Regisseur
Christopher Hampton-Gyulai Eszter: Teljes napfogyatkozás
Általános- Bühnenbild
Csalóka szivárvány
József Attila Színház- Regisseur
Csetepaté Chioggiában
József Attila Színház- Bühnenbild
Csíksomlyói Passió
József Attila Színház- Bühnenbild
Édes Anna
Győri Nemzeti Színház- Rendező, díszlet
EGEREK ÉS EMBEREK
Turay Ida Színház- Regisseur
EGEREK ÉS EMBEREK
Turay Ida Színház- Regisseur
EGEREK ÉS EMBEREK
Turay Ida Színház- Regisseur
EGEREK ÉS EMBEREK
Turay Ida Színház- Regisseur
Egy lócsiszár virágvasárnapja Bemutató
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Regisseur
Elveszett paradicsom
József Attila Színház- Bühnenbild
Elveszett paradicsom
József Attila Színház- Regisseur
Elveszett paradicsom
Turay Ida Színház- Játéktér
Fatornyok - FŐRPÓBA
Új Színház- Regisseur
Fatornyok - PREMIER
Új Színház- Regisseur
Félreértés
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Regisseur
Filuména házassága
József Attila Színház- Bühnenbild
Filuména házassága
József Attila Színház- Regisseur
GNM Színitanoda Vizagaelőadás Jean Paul Sartre: ZÁRT TÁRGYALÁS
Turay Ida Színház- Regisseur
GNM Színitanoda Vizsgaelőadás Yukio Mishima: SADE MÁRKINÉ
Turay Ida Színház- Regisseur
GNM Színitanoda Vizsgaelőadása Harold Pinter: Étellift
Turay Ida Színház- Regisseur
GNM Színitanoda Vizsgaelőadása Slawomir Mrozek: Rendőrség
Turay Ida Színház- Regisseur
Grace és Gloria
Gárdonyi Géza Színház- Díszlet, jelmez
Jóccakát anya...
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Jóccakát anya... 1.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Jóccakát anya... 2.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
John Steinbeck: EGEREK ÉS EMBEREK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Regisseur
Kék róka
Gárdonyi Géza Színház- Regisseur
KOPOGÓS RÖMI - tragikomédia
Magyar Színház- Regisseur
Kulcskeresők
Karinthy Színház- Rendező, díszlet
Kulcskeresők - Nyilvános főpróba
Karinthy Színház- Rendező, díszlet
Kulcskeresők.
Karinthy Színház- Rendező, díszlet
Kulcskeresők.
Karinthy Színház- Rendező, díszlet
Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek
Prodior Kft.- rendező, díszlet
Megszámláltatott fák - FŐPRÓBA
Új Színház- Rendezte, díszlet-jelmez
Mohács
Gárdonyi Géza Színház- Regisseur
Moliere: A fösvény (Beavató színházi előadás)
Általános- Bühnenbild
Ruzante: A csapodár madárka
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező és a díszlettervező
Sarkadi: Elveszett paradicsom
Klebelsberg Kultúrkúria- Játéktér
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Regisseur
Szabó Magda: Régimódi történet
Gyulai Várszínház- Regisseur
Széchenyi
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Regisseur
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Regisseur
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Regisseur
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Regisseur
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg
Új Színház- Regisseur
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg - PREMIER
Új Színház- Regisseur
Szfinx - Te Imre, itt valami ketyeg főpróba
Új Színház- Regisseur
Tangó 1.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 11.
Békéscsabai Jókai Színház- EDEK
Tangó 12.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 13.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 14.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 15.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 16.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 17.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 18.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 19.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 2.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 20.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 21.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 22.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 23.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 25.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 26.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 27.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 28.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 29.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 3.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 30.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 33.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 34.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 35.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 36.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 37.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 38.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 39.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 5.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 6.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 7.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tangó 8.
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Tangó 9.
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tartuffe
SZFE- Regisseur
Teljes napfogyatkozás
Általános- Regisseur
Teljes napfogyatkozás
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Regisseur
Teljes napfogyatkozás
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Bühnenbild
Teljes napfogyatkozás
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Tévedések vígjátéka
Békéscsabai Jókai Színház- Regisseur
Tévedések vígjátéka
Szarvasi Vízi Színház- Regisseur
Úrhatnám polgár
József Attila Színház- Regisseur
Vesztett éden
Turay Ida Színház- Regisseur
Vízkereszt, vagy bánom is én - Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg)
Kálmán Imre Művelődési Központ- Bühnenbild
VSZF 2015. (Eger) Az öreg hölgy látogatása
Thália Színház- Díszlet, jelmez
VSZF 2017. Az ötödik pecsét (Zalaegerszeg)
Thália Színház- Rendező. díszlet
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Regisseur
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Regisseur
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Regisseur
Zárt tárgyalás
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Bühnenbild
Zárt tárgyalás
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Látvány
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!