Artist

Attila Cziczó
Író, drámaíró, rendező, újságíró, drámatanár, zeneszerző, zenész.
Drámák, mini-drámák, musicalek, dalok, versek, novellák és két könyv szerzője, a Fészek Színház rendezője, 2008-tól a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökségi tagja, a Játékos újság szerkesztője.
Számos amatőr színházi díjat nyert, "Gárdony Város Művelődéséért" kitüntetés - 1998 tulajdonosa, 2008-ban…
Current programs
No program is currently running.
Író, drámaíró, rendező, újságíró, drámatanár, zeneszerző, zenész.
Drámák, mini-drámák, musicalek, dalok, versek, novellák és két könyv szerzője, a Fészek Színház rendezője, 2008-tól a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökségi tagja, a Játékos újság szerkesztője.
Számos amatőr színházi díjat nyert, "Gárdony Város Művelődéséért" kitüntetés - 1998 tulajdonosa, 2008-ban Fringe-díjat nyert a Süsü-B c. mesejátékával és rendezésével, melyet a Hegyhát úti Speciális Szakiskola és Diákotthon (Budapest) diákjainak közreműködésével adtak elő. 2009-ben megnyerte az Új Színház Kőfal-Pálya II. díját FÉM c. abszurd drámájával, e dráma általa színpadra állított előadása pedig 2009-ben elnyerte a Paál István Diplomát.
Zenei munkássága:
Könnyűzenei pályafutását a gimnáziumi évek alatt kezdte, a KOX zenekarral, melynek gitárosa és zeneszerzője volt. Koncertjeik Székesfehérvár fiataljai számára kultikus értékűek voltak. Következett az Óriások és Törpék zenekar, mely szintén nagyon népszerű volt a fiatalok körében, majd a Yeti Blues Band, és a Camacho, melyekben szólógitárosként és szerzőként számos sikeres koncertet élt meg. Jelenleg a Fishmojo zenekar szerzője, vezetője.
A musical műfajával szintén a gimnázium alatt kötött szoros barátságot. A székesfehérvári Ságvári Szakközépiskola 1988. március 15-én mutatta be „Tekints ránk szabadság!” c. ünnepi musical-t, melynek betétdalait írta. 1992-ben megírta „Dorottya” c. musical-jét, melyet saját rendezésében a székesfehérvári Vörösmarty Színház játszott igen nagy sikerrel. Következett 1993-ban a „Húsvét a hegytetőn” c. musical, melyet szintén saját rendezésben láthatott a Székesfehérvár és környéke közönsége, Ezt az előadást Franciaországba, Párizsba, az Expolangues nemzetközi fesztiválra is meghívták. 1997-ban megszületett a „Mouse World”, 1998-ban pedig a „Világszám!” c. gyermek-musical, ez utóbbit a szerző saját rendezésében be is mutatták Székesfehérváron. 2000-ben megírta Pajor Dóra „Csuportkép” c. TV-filmjének filmzenéjét. 2008-ban készült el a Fishmojo zenekar „BERTA18” c. nagylemeze.
Színházi munkássága:
A gimnáziumból kikerülve, a „vízi-mentős, matrózos, forgalmista” vargabetűk után 1990-ben megalapította Effect Színház nevű saját társulatát, melyben szerző-rendező volt. A társulat 1994-ig számos nagysikerű, főleg saját szerzésű darabot mutatott be a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, majd 1994-től 1998-ig a Fejér megyei Művelődési Központ színháztermében működött, saját jegypénztárral és bérlet-sorozattal. A felnőtt társulat mellett 1992-ben létrehozta a Kis-Effect nevű gyermekszínházat, majd a gyerekek szüleiből megalakult a Gárdonyi Műkedvelők Köre (GMK). A Kis-Effect és a GMK a gárdonyi Művelődési Házban lelt saját otthonra. Mindezen tevékenységért 1998-ban elnyerte a "Gárdony Város Művelődéséért" kitüntetést.
A kezdeti időkben az „Effect” zenés színházként üzemelt, ami abban az időben egyedülálló volt, hiszen az országban rajtuk kívül csak a Rock Színház mutatott be zenés darabokat. 1994-től aztán egyre inkább prózai színházzá lettek, a musical-eket felváltották a drámák, mini-drámák, kabarék. Figyelme egyre inkább a fiatalság felé fordult, először kisgyermekekkel (Kis Effect), majd kiskamaszokkal kezdett foglalkozni, végül lehorgonyzott a nagykamaszok világánál. Drámát kezdett tanítani középiskolákban és 2000-ben létrehozta a Fészek Színházat, mely azóta is működő, fiatalokból álló társulat. Amatőr színháza - a diákszínjátszásból kinövő társulattal - a közösséget preferáló, a szavak erejével, a jelenkor problémáival, a valósággal foglalkozó, azt feldolgozó színpadi művek létrehozására létrejött együttes, melynek célja a színházi formanyelv megújítására tett kísérletek mellett az általuk megismert színházi hagyományok, élettapasztalatok, társművészetek vizsgálata, alkalmazása.
Fontosabb rendezései:
Gyenge vagyok (Fészek Színház 2011)
Iskolapélda (Fészek Színház 2010)
Fém (Új Színház 2009)
Művei:
Drámái, novellái, regényei a társadalom valóságát ábrázolják. Szókimondó, őszinte, realista írásai a mai Magyarország kordokumentumainak is felfoghatók.
Drámák:
Gyenge vagyok (dráma) 2010
Iskolapélda (abszurd dráma) 2010
Párizs (szerelmi dráma) 2010
Tiszta kosz (zenés kamaradráma) 2009
Senkiföldje (szövegtöredékek) 2009
HáRoMnőVÉr (komédia - átdolgozás) 2009
Műköröm (dráma) 2009
Apakereső (színjáték gyerekeknek) 2009
Fém (dráma) 2008
Körforgalom (életjáték) 2008
Káélet (dráma) 2007
Romantika (búbánatos cigánymese) 2007
Kell egy csapat [Csabagyöngye!] (színjáték gyerekeknek) 2007
Mozgókép (életjáték) 2006
Ezerszín (életjáték) 2005
Háború (kamaszdráma) 2004
Részlet, avagy a történelem hátulról (paródia) 2004
Tanár úr, de miért? (komédia) 2004
Majdnempróba (kamaszdráma) 2003
Mennyit ér? (paródia) 2003
Kistata (komédia) 2002
Andrea (életjáték) 2001
Koncert (életjáték) 2000
’48 újra (ünnepi szerkesztett játék) 2000
Népmesécske (mesefűzér) 1998
Pável kalandjai (zenés mesejáték) 1994
Musicalek:
Világszám 1998
Mouse World 1997
Húsvét a hegytetőn 1993
Dorottya 1992
Könyvek:
Galambketrec (novellaregény, Novella Kiadó 2008)
Csak az az 1 (ifjúsági regény, ef Kiadó 2005)
Kisfiúk (gyerekversek 2007)

5 ÉVES A FÉM!
FÉM Arts & Café- Alapító, író-rendező, színész

A király meztelen (szomorú komédia)
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, Zeneszerző

A nép ellensége
Fészek Színház- Kiil Márton tímármester, Kata apja

A SZENVEDÉLY LOLA SZERINT (utolsó előadás!)
FÉM Arts & Café- Magyar szöveg

Acoustic à la FÉM
FÉM Arts & Café- Író, rendező, gitáros

Acoustic a la FÉM | Budapest'80
FÉM Arts & Café- gitár, hangszerelés

Aha
Fészek Színház- Director

Ahol a Svéd megpihent kedden (felolvasószínház)
FÉM Arts & Café- Director

ANNUSKA2.0
FÉM Arts & Café- Író, rendező

ANNUSKA2.0 - SZILVESZTER
FÉM Arts & Café- Director

Az utolsó magyar
Fészek Színház- Író

CZICZÓ52
FÉM Arts & Café- Író, drámaíró, rendező, újságíró, drámatanár, zeneszerző, zenész.

Cziczó54
FÉM Arts & Café- ének, gitár

DIÓLIGET
FÉM Arts & Café- Társrendező

Dzson Meklén vagyok
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, Zeneszerző

Dzson Meklén vagyok
Móricz Zsigmond Színház- Írta és rendezte
ÉDES DEZSŐ!
Fészek Színház- Author

Édes Dezső!
FÉM Arts & Café- Író, rendező

Édes Dezső!
FÉM Arts & Café- Szcenika

ÉVADZÁRÓ 2022/2023
FÉM Arts & Café- gitáros

Évadzáró Acoustic 2023/2024
FÉM Arts & Café- Zenész, rendező

FÉM
Fészek Színház- Zenei szerkesztő

FÉM / Metal vs Fame
FÉM Arts & Café- Zene

FészeKabaré | munkabemutató
Fészek Színház- Director

Fishmojo koncert
FÉM Arts & Café- gitár, ének

GABRIELLA ÉJSZAKÁJA
Fészek Színház- Szövegkönyv, szcenika

GABRIELLA TIZENNÉGYSZER
Fészek Színház- Director

GABRIELLA TIZENNÉGYSZER
Fészek Színház- Director

GÉM
Fészek Színház- Gitáros

Gyenge vagyok
Fészek Színház- Director

Gyenge vagyok
Fészek Színház- Director

Hajnal Jani és a Tofu koncert
FÉM Arts & Café- gitár, ének, hangszerelés

HALHATATLAN
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, zene

Halhatatlan (dráma)
Fészek Színház- Író

Halhatatlan / Immortal
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, Zene

Halloween Táncparty
FÉM Arts & Café- Házigazda

Happy New York
FÉM Arts & Café- Director

Happy New York
FÉM Arts & Café- Író, rendező, zene

HAPPY NEW YORK
Fészek Színház- Dobos

HÁROM MAGYAR SZÍNHÁZAT CSINÁL - 5 ÉVES A FÉM
FÉM Arts & Café- alapító, író-rendező, zeneszerző, művészeti vezető, költségtakarékos színész

HÁZIBULI
FÉM Arts & Café- Házigazda

HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL
FÉM Arts & Café- Írta, rendezte, zenéjét szerezte

INTERVIEW (Szín . Társulat)
FÉM Arts & Café- Férfi

Iskolapélda
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, Zeneszerző

IZA ÉS KRISZTIÁN
Fészek Színház- Írta és rendezte, zene

IZA ÉS KRISZTIÁN
FÉM Arts & Café- Szcenika, Zene

Iza és Krisztián
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte

JÓTÉKONYSÁGI BÁL
FÉM Arts & Café- Director

Jótékonysági felolvasószínház: Iskolapélda
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, zene
![K.O. [KÖTELEZŐ|OLVASMÁNY]](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/163/ko-kotelezoolvasmany-222-131-63987.jpg)
K.O. [KÖTELEZŐ|OLVASMÁNY]
Fészek Színház- Ötlet

Káélet
Fészek Színház- zenész

KÖNYVBEMUTATÓ: HAPPY NEW YORK
Fészek Színház- Actor/Actress

LEVENDULÁS RÉT
FÉM Arts & Café- Társrendező, zene

LÖLÖLAND (jótékonysági felolvasószínház)
FÉM Arts & Café- Director

LÖLÖLAND (nyilvános főpróba)
FÉM Arts & Café- Director

Lölöland Acoustic Lájv
FÉM Arts & Café- gitár, ének, hangszerelés

MECÉNÁS EST 2024/2025
FÉM Arts & Café- Alapító, író-rendező

MECÉNÁS EST 2025/2026
FÉM Arts & Café- Actor/Actress

MICIMACKÓ
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Composer

Micimackó
FÉM Arts & Café- Dalszövegek

Micimackó
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színpadra alkalmazta és zenéjét szerezte

Micimackó-bábelőadás
Borbáth Rendezvényszervezés- Színpadra alkalmazta

Micimackó-bábelőadás
Borbáth Rendezvényszervezés- Zenéjét szerezte, dalszövegeket írta, színpadra alkalmazta.

MIKI A MIKULÁSNÁL
Fészek Színház- Zene

Mov(i)e Stars | munkabemutató
Fészek Színház- Director

Népmesécske
FÉM Arts & Café- Rendező, szerkesztő

NÉPMESÉCSKE
Fészek Színház- Apa

PÁRIZS
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte

Pöttöm Patkós Paripám (utoljára látható!)
FÉM Arts & Café- Dalszövegek

Romantika
Fészek Színház- Director

RÓNA ÉVA BALLADÁJA (felolvasószínház)
FÉM Arts & Café- Director

Spin/Off
FÉM Arts & Café- Házigazda

SPIN|OFF - színházi sitcom
Fészek Színház- Írta és rendezte

Szerezzük vissza Attilát! + Aha
Fészek Színház- Director

SZILVESZTER: HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, zene

SZILVESZTERI LÖLÖLAND
FÉM Arts & Café- Írta és rendezte, Zeneszerző, videó

SZILVESZTERI VACSORÁS TRÁGÁRKOCSMA
FÉM Arts & Café- Director

TÁJBRÉK
Fészek Színház- Zenei szerkesztő

TAPS ÉS JÖVÜNK!
FÉM Arts & Café- Házigazda
![TI [Terra Incognita]](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/596/ti-terra-incognita-222-131-27575.jpg)
TI [Terra Incognita]
Fészek Színház- Director

TULIPÁNOS TÓ
FÉM Arts & Café- Társrendező, zene

Tulipános tó a Helytelenek Társulat előadása
Kolibri Színház- Zene (Tulipános tó, Levendulás rét)

VÁCI UTCZA 40
FÉM Arts & Café- Író, rendező, zene

VALENTINE'S NIGHT
FÉM Arts & Café- gitár, ének

VERSEIBEN ÉL A...
Fészek Színház- Director

WEEKEND
Fészek Színház- Zene

Weekend
FÉM Arts & Café- Író, rendező, zene

Weekend
FÉM Arts & Café- Rendező, Zene

ZAJOS CSEND (flamenco táncszínház)
FÉM Arts & Café- Társrendező
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.