Artist
Dávid Budai
Több mint harminc évvel ezelőtt születtem Veszprémben, sokáig nem mulasztottam el megjegyezni, hogy szülővárosom már ezer évvel ezelőtt is város volt. Amióta Szombathelyre kerültem erről jobbára leszoktam, hála Claudiusnak. Mindez 2005-ben történt, de előtte meglehetősen nagy utat jártam be Balatonfüredtől Kölnig, míg egy kis pesti kitérő után a Nyugat-Magyarországi…
Current programs
No program is currently running.
Több mint harminc évvel ezelőtt születtem Veszprémben, sokáig nem mulasztottam el megjegyezni, hogy szülővárosom már ezer évvel ezelőtt is város volt. Amióta Szombathelyre kerültem erről jobbára leszoktam, hála Claudiusnak. Mindez 2005-ben történt, de előtte meglehetősen nagy utat jártam be Balatonfüredtől Kölnig, míg egy kis pesti kitérő után a Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatója lettem kommunikáció-magyar szakon. A színészképzésnek azóta vége, diplomám viszont még nincs. Amikor elkezdtem a színészettel foglalkozni, még nem létezett a Weöres Sándor Színház. Amikor megszereztem a színész II. képesítést, már volt színház is, társulat is, csak az épület nem volt még az igazi. Mára már minden együtt van, mert mindenki tette a dolgát. Az én részem mindebből, itt olvasható:
Kabaré (Viktor)
Írta: Joe Masteroff
Rendezte: Béres Attila
Az ember tragédiája (színész)
Írta: Madách Imre
Rendezte: Jordán Tamás
A kis lord (adjutáns)
Írta: Jeles András
Rendezte: Jeles András
Öt az egyben (Gábor)
Írta: Czukor Balázs
Rendezte: Czukor Balázs
A tartalék tartalékos (Pálffy herceg)
Írta: Georges Feydeau – Maurice Desvallières
Rendezte: Jordán Tamás
Szakmák Színháza (Dávid)
Írta: Schultz Sándor
Rendezte: Jordán Tamás
Pancimanci (mesejáték): (királyfi)
A Nevető Ember (színész)
Írta: Victor Hugo
Rendezte: Jeles András
Farm Bt (Malvin)
Írta: George Orwell regénye alapján írta Dömötör Tamás
Rendezte: Dömötör Tamás
Lüzisztraté (Pürilampész, Melanion)
Írta: Arisztophanész azonos című drámája alapján átdolgozta, Nádasdy Ádám, Hamvai Kornél, Horgas Ádám
Rendezte: Horgas Ádám
Márczius (színész)
Írta: Kelemen Zoltán
Rendezte: Kelemen Zoltán
9700: (színész)
Írta: Egressy Zoltán – Dömötör Tamás
Rendezte: Dömötör Tamás
A félkegyelmű
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Lebegyev unokaöccse
A félkegyelmű
Weöres Sándor Színház- Zenész, énekes
A félkegyelmű
Weöres Sándor Színház- Lebegyev unokaöccse
Átváltozások
Weöres Sándor Színház- Actor/Actress
Chicago
Weöres Sándor Színház- Bíró
GÁLA '11
Weöres Sándor Színház- Actor/Actress
Hetvenhét
Weöres Sándor Színház- Lajos
Jótékonysági Gála
Weöres Sándor Színház- Actor/Actress
Kabaré
Weöres Sándor Színház- VICTOR, TAXIS
La Mancha lovagja
Weöres Sándor Színház- JOSÉ
Mágnás Miska ("cudar világ")
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Pixi gróf
Rák Jóska, dán királyfi
Weöres Sándor Színház- Jani (paraszt)
Rák Jóska, dán királyfi
Weöres Sándor Színház- Jani (paraszt)
Rivalda 2011 A kis lord
Thália Színház- Adjutáns
Szent György és a Sárkány
Weöres Sándor Színház- A Sárkány PAPJA
Szigorúan ellenőrzött vonatok.
Weöres Sándor Színház- FIÚ
Zarándokének
Weöres Sándor Színház- I. fegyveres
Zarándokének
Weöres Sándor Színház- I. fegyveres
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.