Artist
Gábor Koltai M.
Rendező, műfordító, esszéista.
1995–2000 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakát Babarczy László osztályában. Az egyetem Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, disszertációjának témája „A reneszánsz színpadi horror világképe”.
Kőszínházakban és független társulatokkal egyaránt dolgozott, többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a kecskeméti Katona József,…
Current programs
No program is currently running.
Rendező, műfordító, esszéista.
1995–2000 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakát Babarczy László osztályában. Az egyetem Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, disszertációjának témája „A reneszánsz színpadi horror világképe”.
Kőszínházakban és független társulatokkal egyaránt dolgozott, többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a kecskeméti Katona József, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a budapesti Stúdió K és a Magyar Színházban, egyebek mellett Shakespeare, Goldoni, Kleist, Csehov, Szophoklész, Wedekind, Füst Milán, Arthur Miller, Tamási Áron, Weöres Sándor, Ibsen és Jeles András szövegeit vitte színre.
Előadásai több fesztiválon is szerepeltek, többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozón, a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon (FNT), a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT), a brnói Theater World-ön és a Deszka Fesztiválon.
Rendszeresen publikál irodalmi és szakmai periodikákban (Holmi, Jelenkor, Filmvilág, Színház). Declan Donnellan Színész és célpont című módszertani könyvének magyar fordítója.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, több osztályban is színészmesterséget és drámaelemzést tanít.
Díjai, elismerései:
Budapest Főváros Színházi Díja - "legjobb rendezés" (A Danton-ügy, 2007)
Rendezéseiből:
Füst Milán: A lázadó (1999, Thália Színház)
Tirso de Molina: Don Juan (1999, Zsámbéki Nyári Színház)
Heinrich von Kleist: Amphitryon (2000, Ódry Színpad)
Carlo Goldoni: Két úr szolgája (2001, Szigligeti Színház)
Bódy Gábor, Valerij Jakovlevics Brjuszov: Tüzes angyal (2001, Budapesti Kamaraszínház) - társszerző[15]
Carlo Goldoni: Mirandolina (2001, Hevesi Sándor Színház)
William Shakespeare: Romeo és Júlia (2002, Jászai Mari Színház)
Frank Wedekind: A tavasz ébredése (2003, Hevesi Sándor Színház)
William Shakespeare: Othello (2003, Jászai Mari Színház)
Urs Widmer(wd): Top Dogs (2003, Móricz Zsigmond Színház)
Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté (2005, Móricz Zsigmond Színház)
Tempefői (Csokonai Vitéz Mihály nyomán) (2005, Jászai Mari Színház, Merlin Színház; 2010, Főnix Színház) - társszerző[15]
John Webster: Amalfi hercegnő (2006, Móricz Zsigmond Színház)
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (2007, Móricz Zsigmond Színház)
Szophoklész: Philoktétész (2007, Stúdió "K")
Valentyin Petrovics Katajev: A kör négyszögesítése (2007, Jászai Mari Színház - Thália Színház)
Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (2008, Móricz Zsigmond Színház) - társszerző[15]
Nyikita Mihalkov, Vlagyimir Nyikolajevics Mojszejenko, Alekszandr Novotockij-Vlaszov / Reginald Rose: 12(wd) / Tizenkét dühös ember (2009, Móricz Zsigmond Színház)
Hasmese (Heltai Gáspár nyomán) (2009, Móricz Zsigmond Színház)
Forgách András: Tragédia /komédia/ (2009, Móricz Zsigmond Színház)
Füst Milán: Boldogtalanok (2009, Hevesi Sándor Színház)
Stanisława Przybyszewska(wd): A Danton-ügy (2010, Stúdió "K")
John Ford: Kár, hogy kurva (2010, Magyar Színház)
William Shakespeare: Ahogy tetszik (2010, Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Anton Pavlovics Csehov: Jelenetek a vidéki életből /Ványa bácsi/ (2011, Stúdió "K)
William Shakespeare: Ahogy tetszik (2011, TRAFÓ - HOPPart Társulat - Nézőművészeti Kft.)
Arthur Miller: Az ügynök halála (2012, Móricz Zsigmond Színház)
Howard Barker(wd): Európa, Európa (2012, Stúdió "K")
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (2012, Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Petőfi Sándor, Peer Krisztián, Sediánszky Nóra, Koltai M. Gábor: Tigris és hiéna (2013, Móricz Zsigmond Színház)
Tamási Áron: Énekes madár (2013, Móricz Zsigmond Színház)
Lőrinczy Attila: Balta a fejbe (2014, Móricz Zsigmond Színház)
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (2014, kecskeméti Katona József Színház)
Liebestraum (hommage à Robert Capa) (2014, Zsidó Nyári Fesztivál, Budapest)
Mary Shelley, Nick Dear(wd): Frankenstein (2015, Magyar Színház)
Ljudmila Ulickaja: Orosz lekvár (2015, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház)
Jeles András: Árvák (2016, Stúdió "K", Budapest)
Füst Milán: Máli néni (2016, Nagyváradi Szigligeti Színház)
Henrik Ibsen: A nép ellensége (2017, Komáromi Jókai Színház)
Lars von Trier: Főfőnök (2017, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház)
Thomas Middleton: Asszony asszonynak farkasa (2018, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház)
Conor McPherson: Eleven éjszaka (2020, Szkéné Színház, Nézőművészeti Kft)
Peter Shaffer: Amadeus (2020, József Attila Színház)
Publikációi
Tanulmányai többek között:
A reneszánsz színpadi horror világképe (Theatron, 2020/2)[16]
Kietlen barokk (Jegyzetek Füst Milán Catullusához; Holmi 2007/3)[17]
Egy cserebomlás stációi (Jegyzetek az Othellóhoz; Jelenkor 2007/6)[18]
Lovagkor vége (Holmi, 1998/4)[19]
Fehér éjszakák, fekete éjszakák (Dosztojevszkij, Dogyin; Színház 1999/11)[20]
A páncél árnyéka rajtunk (Ruszt Shakespeare-je; Színház 1997/9)[21]
"Mi komoran vétkezünk mindig..." (Baal-vázlat; Színház, 1998/12)[22][23]
Menekülések félálomban (Jegyzetek A kétfejű fenevadhoz; Színház, 2007/10)[24]
Fordításaiból:
J. R. R. Tolkien: A Gyűrű keresése; Befejezetlen regék; Szörnyek és ítészek (1995, 2006)
Lee Maureen(wd): Búcsú Liverpooltól
Szergej Cserkasszkij: Sztanyiszlavszkij és a jóga[25]
Declan Donnellan(wd): Színész és célpont[26]
Drámafordítások:
Goldoni: Két úr szolgája (Sediánszky Nórával)
Shakespeare: Romeo és Júlia (Sediánszky Nórával)[27]
Vaszilij Szigarjev(wd): Katicabogár
John Jesurun(wd): Philoktetes
Nick Dear: Frankenstein
Átdolgozások, adaptációk:
Tempefői (Csokonai nyomán, 2005) - Sediánszky Nórával közösen
Tigris és hiéna (Petőfi nyomán, 2013) - Sediánszky Nórával és Peer Krisztiánnal közösen
A Főfőnök
Móricz Zsigmond Színház- Director
A hülyéje
SZFE- Rendezőtanár
A kétfejű fenevad
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Director
Amadeus
József Attila Színház- Rendező, szövegváltozat
Amadeus
József Attila Színház- Director
Amadeus
József Attila Színház- Rendező, színpadi szövegváltozat
Conor McPherson: Eleven éjszaka
Pécsi Harmadik Színház- Director
Eleven éjszaka
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Director
Eleven Éjszaka
Móricz Zsigmond Színház- Director
Elżbieta Chowaniec: Gardénia
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Director
Énekes madár
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Director
Európa, Európa
Stúdió K Színház- Director
FRANKENSTEIN
Csiky Gergely Színház- Translator
FRANKENSTEIN
Magyar Színház- Director
Gardénia - A temesvári Csiky Gergely Színház előadása
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Director
Heinrich von Kleist: Az eltört korsó
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező, Szövegváltozat
Jelenetek a vidéki életből
Stúdió K Színház- Director
KÁR, HOGY KURVA
Magyar Színház- Director
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly
Szegedi Nemzeti Színház- Director
Nő a nőtől óvakodj
SZFE- Director
Tigris és hiéna
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Director
VSZF 2013 (Nyíregyháza) Tigris és Hiéna
Thália Színház- Szövegváltozat
W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező, szövegváltozat
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.