Artist
Gábor Reviczky
Színművész.
A középiskolát szülővárosában kezdte el, itt csatlakozott az Éless Béla vezette tatabányai Bányász Ifjúsági Színpadhoz. A jónevű, óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett. 1968–69-ben a Nemzeti Színház stúdiójában tanult. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, Kazimir Károly osztályában. Friss diplomásként a kaposvári Csiky Gergely Színháznál helyezkedett…
Current programs
No program is currently running.
Színművész.
A középiskolát szülővárosában kezdte el, itt csatlakozott az Éless Béla vezette tatabányai Bányász Ifjúsági Színpadhoz. A jónevű, óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett. 1968–69-ben a Nemzeti Színház stúdiójában tanult. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, Kazimir Károly osztályában. Friss diplomásként a kaposvári Csiky Gergely Színháznál helyezkedett el.
1975-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1977–78-ban a Miskolci Nemzeti Színház, 1978–79-ben a Kecskeméti Katona József Színház, 1979–1989 illetve 1991 és 2013 között a Vígszínház tagja volt. 1989–1991 között a Nemzeti Színházban szerepelt. 2012-ben Kossuth-díjat kapott. 2013-tól 2016-ig ismét a budapesti Nemzeti Színház tagjaként dolgozott. Azóta szabadúszóként tevékenykedik.
Díjai:
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1984, 2010)
Jászai Mari-díj (1986)
Ajtay Andor-emlékdíj (1997, 2010)
Alternatív Kossuth-díj (2007)
Ruttkai Éva-emlékdíj (2009)
Arany Medál díj (2010)
Kossuth-díj (2012)
Tatabánya díszpolgára (2012)
Tolnay Klári-díj (2014)
A Nemzet Művésze (2021)
A Magyar Érdemrend középkeresztje (2023)
A Magyar Filmakadémia életműdíja (2023)
Karinthy-gyűrű (2023)
Bujtor István-életműdíj (2024)
Színházi szerepeiből:
Szakonyi Károly: Adáshiba – Szűcs úr, Bódogék szomszédja
Kazimir-Jánosy: Rámájana -
Kazimír-Kristóf: Bartókiána
Illyés Gyula: Bál a pusztán
Euripidész: Alkésztisz – halál
Takeda-Miyosi-Namiki: Csusingura – Igo
Nyikolaj Pagogyin: Arisztokraták – írnok
Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté – Isodoro
Petőfi Sándor: Tigris és hiéna – Baját
Graham Greene: Csendes amerikai – 2. katona
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa – Bagarja
Schiller: Stuart Mária – doktor
Katajev: A műveltség netovábbja – Paraszjuk Ványa
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok – Malvolio; bohóc
Rolland: Farkasok – Buquet
Brecht: Kurázsi mama – Stüsszi
Shakespeare: Ahogy tetszik – Olivér
Delaney: Egy csepp méz – Geoffrey
Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála – Satala
Emil Sautter: Tűzijáték – Alex Obolski
Barta Lajos: Szerelem – Komoróczy
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja – Tronkai Vencel
Vekerdy Tamás: Jelenetek Rákóczi életéből – Zbiskó; Kinsky kancellár; Sanson
Id. Alexandre Dumas: A három testőr, avagy tartsuk be a játékszabályokat (ha lehet) – Athos; Tréville testőrkapitány
Dosztojevszkij: Ördögök – Nyikolaj Sztavrogin; Lebjadkin kapitány
Leon Kruczkowski: A szabadság első napja – Michal
Gorkij: Kispolgárok – Pjotr
Shakespeare: Szeget szeggel – Angelo
Tamási Áron: Énekes madár – Préda Máté
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét – Gyurica
Euripidész: Oresztész – Tündareosz
Illyés Gyula: Fáklyaláng – Görgei Artúr
Shakespeare: Hamlet – Claudius
Szép Ernő: Lila ákác – Lali
Kesey: Kakukkfészek – Dale
Csehov: Ivanov – Sabelszkij
Musset: Lorenzaccio – Lorenzo de’ Medici
Harold Pinter: A gondnok – Aston
Sütő András: Káin és Ábel – Káin
Labiche-Michel: Olasz szalmakalap – Fadinard
Dosztojevszkij: A félkegyelmű – Miskin herceg
Csepreghy Ferenc: Sztrogoff Mihály utazása Moszkvától Irkuczkig – rendőrminiszter
Csurka István: Deficit – Z
Örkény-Valló: In memoriam Ö. I.
Congreve: Szerelmet szerelemért – Bálint
Száraz György: Gyilkosok – Rosas
Fekete Sándor: Lenkey tábornok – Lenkey János honvéd tábornok
Bulgakov: Őfelsége komédiása – Charles-Varlet de la Grange
Csehov: Platonov – Iszak Vengerovics
Kisfaludy Károly: Csalódások – Gróf Elemir
Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára – a Kékszakállú
Balázs Béla: A fekete korsó – Pamyles
Örkény István: Forgatókönyv – Barabás Ádám
Móricz Zsigmond: Úri muri – Ködmön András
Zuckmayer: A köpenicki kapitány
Csehov: Sirály – Trepljov
Shakespeare: Szentivánéji álom – Vackor
Gorkij: Éjjeli menedékhely – Luka, vándor
Dorst: Merlin avagy a puszta ország – Sir Mordred
Schisgal: Kínaiak – Li úr
Mitta-Dunszkij-Frid: Ragyogj, ragyogj, csillagom! – Szergyuk
Rejtő Jenő: A láthatatlan régió – Kratochwil
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása – tanár
Schisgal: Szerelem, óh! – Harry
Molière: Scapin furfangjai – Scapin
Knott: Éjszakai telefon – Hubbard felügyelő
Ionesco: A különóra – a tanár
Sławomir Mrożek: Rendőrség – tábornok
Kornis Mihály: Kozma – Kozma
Tennessee Williams: A vágy villamosa – Stanley Kowalski
Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyerekuralom – Antal
Heltai Jenő: A néma levente – Mátyás; Beppo
Száraz György: A megközelíthetetlen – Fouché
Vajda: Így játszunk mi – Ádám; Imrus; Lajos
Csurka István: Döglött aknák – Paál Károly
Shakespeare: A vihar – Trinculco
G. B. Shaw: Sosem lehet tudni – Valentine
Szomory Dezső: Györgyike drága gyermek – Mikár Ferenc
Orton: Amit a lakáj látott – dr. Prentince
Georges Feydeau: Bolha a fülbe – Victor-Emanuel Chandebise; Poche
Laurents: West Side Story – Schrank
Rideg Sándor: Indul a bakterház – bakter
Kleist: A heilbronni Katica avagy a tűzpróba – Friedenborn Tibold
Waterhouse-Hall: Hazudós Billy – Geoffrey
Shaw: Szent Johanna – káplán
Shakespeare: Macbeth – várkapus
Dés László–Geszti Péter–Békés Pál: A dzsungel könyve – Balu
Carlo Goldoni: A legyező – gróf
Molière: Dandin György avagy a megcsúfolt férj – Monsieur de Sotenville
Jaroslav Hašek: Svejk – Katz
Csehov: Lakodalom – Mozgojov
Brecht: Kispolgárnász – férj
Ilf-Petrov: Érzéki szenvedély – Szpravcsenko
Shakespeare: Sok hűhó semmiért – Galagonya
Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek – Fjodor Karamazov
Molière: Képzelt beteg – Argan
Cooney: Páratlan páros 2. – apa
Shakespeare: Antonius és Kleopátra – Enobarbus
Gyurkovics Tibor: Nagyvizit – Badari
Halász Imre: Egy csók és más semmi – Kulhanek
Barillet-Grédy: A kaktusz virága – Julien
Gogol: A revizor – Oszip
Carlo Goldoni: A kávéház – Pandolfo
Rejtő Jenő: Vanek úr Afrikában – Vanek B. Eduárd
Barrie: Pán Péter – Hook kapitány
Simon: Mezitláb a parkban – Victor Velasco
Arthur Schnitzler: Körmagyar – a férj
Beaumarchais: Figaro házassága – Antonio
Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége – Alois Stäubleder
Letts: Augusztus Oklahomában – Charlie Aiken
Shakespeare: Othello – Brabantio
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – dr. Faber
Molnár Ferenc: Az ibolya – igazgató
Stein: Hegedűs a háztetőn – Tevje
Szép Ernő: Május – az öngyilkos
Caragiale: Farsang – adóhivatali gyakornok
Bornemisza Péter–Szophoklész: Tragoedia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából… – Parasitus
Nagy Ignác: Tisztújítás – Tornyai
Játékfilmek:
Makra (1972)
A járvány (1975)
Talpuk alatt fütyül a szél (1976)
A kétfenekű dob (1978)
Ajándék ez a nap (1979)
Mese habbal (1979)
Az erőd (1979) – Soltersky
Az áldozat (1980)
80 huszár (1980)
Circus Maximus (1980)
A transzport (1981)
Nyom nélkül (1982)
Egymásra nézve (1982)
Csak semmi pánik (1982)
Szeretők (1983)
Hanyatt-homlok (1984)
Higgyetek nekem (1985)
A vörös grófnő I-II. (1985)
Mata Hari (1985)
Akli Miklós (1986)
Laura (1986)
Vakvilágban (1986)
Hol volt, hol nem volt (1987)
Kiáltás és kiáltás (1987)
Miss Arizona (1987)
Szamárköhögés (1987)
Tüske a köröm alatt (1987)
Küldetés Evianba (1988)
Vadon (1988)
A hecc (1989)
A csalás gyönyöre (1992)
A nyaraló (1992)
Roncsfilm (1992)
A nagy postarablás (1992)
Ördög vigye (1992)
Woyzek (1994)
Sztracsatella (1995)
A három testőr Afrikában (1996)
Csinibaba (1997)
A miniszter félrelép (1997)
Zimmer Feri (1998)
Ámbár tanár úr (1998)
6:3 (1998)
Üvegtigris (2001)
Valami Amerika (2001)
Magyar vándor (2004)
Csudafilm (2005)
Üvegtigris 2. (2006)
Lora (2006)
Kis Vuk (2007)
Casting minden (2008)
Álom.net (2009)
Üvegtigris 3. (2010)
Zimmer Feri 2. (2010)
Dobogó kövek (2010)
Így, ahogy vagytok (2010)
Liza, a rókatündér (2015)
A fekete bojtár (2015)
Csandra szekere (2017)
Pappa Pia (2017)
Game Over Club (2019)
Pesti balhé (2020)
Post Mortem (2021)
Tévéfilmek:
Katonák (1977)
Imre (1979)
IV. Henrik (1980)
Lóden-show (1980)
A Mi Ügyünk, avagy az utolsó hazai maffia hiteles története (1980)
Brutus (1981)
Fazekak (1982)
Rohamsisakos Madonna (1983)
Klapka légió (1983)
A béke szigete (1983)
Hungarian Dracula (1983) .... Rózner
Mint oldott kéve 1-7. (1983)
In memoriam Ö. I. (1983)
Szálka, hal nélkül (1984)
A varázsló álma (1986)
A trónörökös (1989)
Halálutak és angyalok (1991)
Família Kft. (1991)
Uborka (1992) hang
Rádióaktív BUÉK (1993)
Így írtok ti (1994)
Ábel az országban (1994)
Mesélő cégtáblák (1995)
Ábel Amerikában (1997)
Kisváros (2000)
Pasik! (2000)
Na végre, itt a nyár! (2002)
Lili (2003)
Nagyvizit (2006)
Égi madár (2011)
Szájhősök (2012)
Kossuthkifli (2014)
butiquehotel.hu (2015)
A mi kis falunk (2017–)
A színésznő (2018)
Házasságtörés (2019)
Dokumentumfilmek:
Reviczkyvel az erdőben (2018) – (Echo TV, M5)
Erdei utakon - Reviczky Gáborral (2019) – (M5)
A dzsungel könyve_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Balu
Adáshiba
Veszprémi Petőfi Színház- Szűcs úr, Bódogék szomszédja
Adáshiba
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Szűcs úr, Bódogék szomszédja
Adáshiba
Nemzeti Színház- Szűcs úr, Bódogék szomszédja
Adáshiba - A Veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ- Szűcs úr, Bódogék szomszédja
Ahogy tetszik
Nemzeti Színház- Actor/Actress
Átutazók
Vígszínház Nonprofit Kft.- MUNJA, a fia
Augusztus Oklahomában
Vígszínház Nonprofit Kft.- Charlie Aiken
Augusztus Oklahomában
Vígszínház- Charlie Aiken
Don Quijote
Nemzeti Színház- Don Quijote
Dzsungel könyve, A
Vígszínház- Balu
Egy csók és más semmi
Vígszínház- Kulhanek elnök
Egy csók és más semmi
Vígszínház Nonprofit Kft.- Kulhanek elnök
Egy csók és más semmi
Vidám Színpad- Kulhanek bíró
Egy, kettő, három - Az ibolya
Vígszínház- Dr. Faber
Egy, kettő, három - Az ibolya
Vígszínház Nonprofit Kft.- Igazgató
Éjjeli menedékhely
Veszprémi Petőfi Színház- Luka, vándor
Figaro házassága
Vígszínház- ANTONIO, kertész, Susana nagybátyja
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház- Tevje, tejesember
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.- Tevje, tejesember
HIPPOLYT
Szegedi Nemzeti Színház- Schneider Mátyás
Hippolyt, a lakáj
Szarvasi Vízi Színház- Schneider Mátyás
Hippolyt, a lakáj
Békéscsabai Jókai Színház- Schneider Mátyás
Isten ostora
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Euthymos archimandrita, bizánci követ
Isten ostora
Nemzeti Színház- Euthymos
Kaktusz virága
Jegycenter Kft.- Julien, fogorvos
Képzelt beteg
Vígszínház- ARGAN, képzelt beteg
Képzelt beteg_
Vígszínház Nonprofit Kft.- ARGAN, képzelt beteg
Kései találkozás
Veszprémi Petőfi Színház- Julien, fogorvos
Körmagyar
Vígszínház- A férj
Makk Károly: Egymásra nézve (1983) - Házigazda: Réz András, Müpa mozi
Müpa- Fiala, újságíró
Mezítláb a parkban
Jegycenter Kft.- Victor Velasco
MITEM - Ahogy tetszik
Nemzeti Színház- PRÓBAKŐ
MITEM - Isten ostora
Nemzeti Színház- Euthymos archimandrita, bizánci követ
MITEM - Szentivánéji álom
Nemzeti Színház- Vackor
Operett
Nemzeti Színház- Albertinka papája
Othello
Vígszínház- BRABANTIO, képviselő
Pán Péter
Vígszínház- Hook kapitány
Rómeó és Júlia - színmű
Vígszínház- Lőrinc barát
Sok hűhó semmiért
Vígszínház- Galagonya
Szakonyi Károly: Adáshiba
Klebelsberg Kultúrkúria- Szűcs úr, Bódogék szomszédja
SZAKONYI KÁROLY: ADÁSHIBA
Klebelsberg Kultúrkúria- SZŰCS ÚR, BÓDOGÉK SZOMSZÉDJA
Szarka Tamás: ESTHAJNAL - koncert-show /ősbemutató/
Margitszigeti Színház- A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
Szentivánéji álom
Nemzeti Színház- Vackor
Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi
Veszprémi Programiroda Kft.- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Actor/Actress
VALAHOL EURÓPÁBAN
Magyar Színház- Actor/Actress
Valahol Európában
Pécsi Nemzeti Színház- SIMON PÉTER
VALAHOL EURÓPÁBAN_JT
Magyar Színház- SIMON PÉTER
Vitéz lélek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Nikita
Vitéz lélek
Nemzeti Színház- Nikita
Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
Győri Nemzeti Színház- Nikita
VSZF 2013 (Veszprém) Adáshiba
Thália Színház- Szűcs úr, Bódogék szomszédja
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház- VACKOR
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház- VACKOR
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház- VACKOR
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.