Künstler
Halász G. Péter
Színész, díszlet és jelmeztervező, asszisztens.
Az általános iskolát 1977-től Budapesten folytattam és 1980.-ban fejeztem be. 1984.-ben érettségiztem a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban.
1984 és 1986 között Szakmunkásképzőt végeztem a Várna utcai intézetben, Kerámia formázó és gipszminta készítő szakon.
1986 novembere és 1988 májusa között a…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Színész, díszlet és jelmeztervező, asszisztens.
Az általános iskolát 1977-től Budapesten folytattam és 1980.-ban fejeztem be. 1984.-ben érettségiztem a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban.
1984 és 1986 között Szakmunkásképzőt végeztem a Várna utcai intézetben, Kerámia formázó és gipszminta készítő szakon.
1986 novembere és 1988 májusa között a B.M. Határőrség sorállományában szolgáltam.
Leszerelésem után a Prológus színiiskola és Színház tanítványa lettem.
1988 Novemberéig az Állami Bábszínházban festő szobrászként, a Mikroszkóp színpadon díszítőként dolgoztam.
1988 óta színházzal illetve a kapcsolódó társművészetekkel foglalkozom.
1980-84 között versenyszerűen kajakoztam illetve karatéztam; tánccal, mozgásművészettel szintén a leszerelésem után kezdtem foglalkozni.
1997-ig különböző színiiskolákban tanítottam is.
Ezenkívül ütőhangszereken játszom, festészettel, valamint díszlettervezéssel-kivitelezéssel is foglalkozom.
Előadó működési engedélyt a Magyar Színészkamarától 1994-ben kaptam.
Jelenleg szabadúszóként a Pesti Színházban és a Vígszínházban játszom. Önálló munkák mellett Kentaur asszisztenseként dolgoztam.
A 90-es években egyik létrehozója voltam a Banán Klubnak, az ott töltött tizenegynéhány év alatt a ház többször volt az év klubja.
Helyet biztosított számos színházi, táncszínházi, zenei kezdeményezésnek, it hozhattam létre a TAN.GR.A.M., a Quoalibet Trio, Afrodité djembend, Banán Kommandó formációkat, melyek a színház más-más irányait célozták meg, több kevesebb sikerrel.
Az említett társulatokkal részt vettem számos hazai ill. külföldi kulturális csereprogramban, utcaszínházi előadáson, zenei rendezvényen.
Rendszeres résztvevője voltam a Sziget fesztivál rendezvényeinek /JAZZ Színpad).
Mozgástervezőként a Színművészeti főiskola néhány vizsgaelőadásában segédkeztem. (Szabó L. kisegér; J. Genet: Szigorított őrizet)
Zene:
Afrodite Djembend – Afro zenei együttes
Banán kommando – népzene és táncszínház
A dzsungel könyve_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Aranyborjú
MADÁCH SZÍNHÁZ- Kostüm
Az aranygyapjas kaland
Kolibri Színház- Bühnenbild
Boldog születésnapot!
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Boldog születésnapot! - avagy Hatan pizsamában
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Bühnenbild
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! - avagy Hatan pizsamában
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Boldog születésnapot! - avagy hatan pizsamában
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Bühnenbild
Boldog születésnapot! - avagy Hatan pizsamában
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Bühnenbild
Boldog születésnapot! - vígjáték
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Bühnenbild
Boldog születésnapot! avagy Hatan pizsamában
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Bolha a fülbe
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Csárdáskirálynő
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Csárdáskirálynő
Broadway Ticket Hungary Kft..- Bühnenbild
Csikós Attila: Díszítők
B32 Galéria és Kultúrtér- Bühnenbild
CSÓKOS ASSZONY
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Csókos asszony
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Csókos asszony - operett
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Bühnenbild
Csókos asszony -operett
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Csongor és Tünde
Stúdió K Színház- Bühnenbild
Egy csók és más semmi
Vidám Színpad- Bühnenbild
Frakk, a macskák réme
Vidám Színpad- Bühnenbild
Gulliver bérlet - Hamupipőke
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Bühnenbild
HA Zenés sorozat / Lili bárónő
Hírös Agóra- Bühnenbild
Hatan pizsamában avagy Boldog születésnapot!
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Házassági leckék középhaladóknak - Az Igazság
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Házassági leckék középhaladóknak - Az igazság
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Házassági leckék középhaladóknak - Az Igazság
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Házassági leckék középhaladóknak - Az igazság
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Hotel Mimóza
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Hotel Mimóza
Szarvasi Vízi Színház- Bühnenbild
HOTEL MIMÓZA
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Huszka Jenő – Martos Ferenc: LILI BÁRÓNŐ - operett 2 felvonásban
Budai Szabadtéri Színház- Bühnenbild
Kálmán Imre - A cirkuszhercegnő
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Kálmán Imre – Békeffy István: Csárdáskirálynő nagyoperett
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Káprázatos kisasszonyok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bühnenbild
LILI BÁRÓNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Lili bárónő
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Lili bárónő
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Bühnenbild
LILI BÁRÓNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
LILI BÁRÓNŐ
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Lili Bárónő
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Lili Bárónő
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Lili bárónő
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Lili bárónő - Dorogi bérlet
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Lili bárónő - operett
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Bühnenbild
Lili bárónő Kapuvár 2022.
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Lili bárónő Kisújszállás
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Luxemburg grófja - Ózd
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
MAGA LESZ A FÉRJEM
Békéscsabai Jókai Színház- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Maga lesz a férjem - Dorog
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Maga lesz a férjem - zenés vígjáték
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Mesefesztivál: Micimackó meséi
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Bühnenbild
Micimackó meséi
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Micimackó meséi
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Micimackó meséi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Micimackó meséi
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Micimackó meséi
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Micimackó meséi
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház- Szcenikus
Pán Péter
Vígszínház- Kalóz
Pán Péter - mesemusical
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Piszkos Fred, a kapitány
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Piszkos Fred, a kapitány - musical
Általános- Bühnenbild
Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU
Szegedi Szabadtéri Játékok- Díszlettervező asszisztens
Romhányi J.: Dr. Bubó
Általános- Bühnenbild
RUMINI FERRIT -SZIGETEN
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Bühnenbild
Rumini Ferrit szigeten
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Rumini Ferrit-szigeten
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
RUMINI Ferrit-szigeten – mesejáték két részben – a Pesti Művész Színház előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad- Bühnenbild
Süt a hold - Nóti kabaré
Karinthy Színház- Bühnenbild
SÜT A HOLD A Kisszínház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Bühnenbild
Szaffi
Karinthy Színház- Bühnenbild
Szemenszedett IGAZSÁG
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Bühnenbild
Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Bühnenbild
Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell!
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell!
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett IGAZSÁG, avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett Igazság, avagy hazudni tudni kell
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Szemenszedett Igazság, avagy hazudni tudni kell!
Pesti Művész Színház SZE- Bühnenbild
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Micimackó - zenés mesejáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Bühnenbild
UDVARSZÍNHÁZ - A dinnyék
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bühnenbild
VUK
MADÁCH SZÍNHÁZ- Bühnenbild
Vuk
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Zerkovitz Béla-Szilágyi László - Csókos asszony
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Bühnenbild
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!