Artyści

Júlia Horányi
Énekesnő, díszlet-látvány és jelmeztervező.
Juli 3 éves korában már dalocskákat költött, melyeket elénekelgetett. 7 éves korában szülei elvitték a Weiner Leó Zeneiskolába, ahová rögtön felvételt nyert, így elkezdett zongorázni tanulni, valamint szolfézst és éneklést. Mellette beíratták a Budapesti Énekes Iskolába, ahol Bubnó Tamás vezetésével a gyermekkórus tagjaként…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Énekesnő, díszlet-látvány és jelmeztervező.
Juli 3 éves korában már dalocskákat költött, melyeket elénekelgetett. 7 éves korában szülei elvitték a Weiner Leó Zeneiskolába, ahová rögtön felvételt nyert, így elkezdett zongorázni tanulni, valamint szolfézst és éneklést. Mellette beíratták a Budapesti Énekes Iskolába, ahol Bubnó Tamás vezetésével a gyermekkórus tagjaként énekelt. Itt ismerte meg jelenlegi zenekarának oszlopos tagját, a gitáros-énekes Bubnó Lőrincet. Zenei képzése 14 éves koráig tartott, ekkor a gimnázium megkezdésével félbemaradtak a zeneiskolai tanulmányok.
A Pesti Barnabás Gimnázium irodalom-dráma tagozatának diákjaként Juli rendszeresen lépett fel az iskolai vizsgákon, ahol énekelt és színészmesterséget gyakorolt. A gimnázium mellett magánénekórákon folytatta hangjának és énektechnikájának fejlesztését. Az érettségi után beiratkozott a Dekoratőr Iskolába, mert nagyon jó kézügyességgel és rajztudással rendelkezett. Innentől fogva, néhány éven keresztül háttérbe szorult a zenélés és helyét átvették a képzőművészeti tanulmányok. A Dekoratőr Iskolában ugyan alkalomszerűen énekelt a Fáradt Olaj zenekarban, ahol a zenekari tagok az iskola tanárai voltak, az énekesnők pedig a diákok közül választódtak ki. Juli itt ismerte meg Katona Zsombori Évát “ÍV”-et, akivel később lánytriót alapítottak Plüsss néven.
A Dekoratőr Iskola után Kaposvárra költözött, ahol elvégezte az ottani egyetem Látványtervező szakát, díszlet-jelmeztervezőkén diplomázott 2009-ben. A szakmában el is kezdett dolgozni, többek között a Maladype Színháznak tervezett jelmezeket, dolgozott együtt a Szegedi Kortárs Balett vezetőjével, Juronics Tamással, valamint a Miskolci Nemzeti Színházban Szőcs Artúr rendezővel. Egy alkalommal a Vígszínházban is tervezett és a Pesti Színház egyik előadásának jelmezeit.
Díjak, elismerések:
AZ Év Jelmeztervezője” díj - 2012. (POSZT)
'Better than me' - 2018 áprilisának legjobb pop dala (AKADEMIA)

*Boldogság... dokumentarista koncertszínház Cserháti Zsuzsa emlékére
Kultúrbrigád- Aktor

A hattyúk tava
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Kostiumy

A hetvenkedő katona
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg

A hideg gyermek
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kostiumy

A kis herceg
Általános 2- Látvány, zene

Anconai szerelmesek
Király Színház- Látványtervező

Anconai szerelmesek
Király Színház- Látványtervező

Ármány és szerelem
Budaörsi Latinovits Színház- Kostiumy

Barokk Randevú - Swing me Amadeus
Gödöllői Királyi Kastély- Előadó

BEMUTATÓ Ha megismerem a lelkedet, megfestem a szemedet…
Nemzeti Táncszínház- Scenografia

Boldogság...
Általános 2- Inne

Boldogság… – Vacsoraszínházi előadás Cserháti Zsuzsa életéről
Orfeum Club- Látvány

Diótörő
Kisfaludy Színház- Kostiumy

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház- Díszlet, jelmez

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház- Jelmez és díszletervező

Diótörő • Szegedi Kortárs Balett
Nemzeti Táncszínház- Díszlet, jelmez

Diótörő-Szegedi Kortárs Balett
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kostiumy

Donizetti: Rita
Dramatic Art- Látvány

Függöny fel!
Móricz Zsigmond Színház- Kostiumy

Homburg herceg
Dramatic Art- Zene

Homburg herceg
6szín- Zene

Horányi Juli és Oláh Dezső duó
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Énekesnő, dalszerző.

Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Látványtervező

Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Látványtervező

Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Látványtervező

Lear
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kostiumy

LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Kostiumy

LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur-BEMUTATÓ
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Kostiumy

Mary és Max
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Kostiumy

Mary és Max - Találkozások tehetségprogram
Bethlen Téri Színház- Kostiumy

Mary és Max - Valcz® napok
Bethlen Téri Színház- Kostiumy

Moliere: Scapin furfangjai
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zene

Moliére: Scapin furfangjai
6szín- Zene

MOST Fesztivál: Mary és Max
Jászai Mari Színház, Népház- Kostiumy
Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!
Vidám Színpad- Énekesnő

Nők
Karinthy Színház- Kostiumy

Nők
Karinthy Színház- Kostiumy

Nyári vacsoraszínház - Boldogság… Nyári vacsoraszínházi előadás Cserháti Zsuzsa életéről
Orfeum Club- Látvány

PénteK13 – Horányi Juli – Dénes Viktor: Boldogság…
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Énekes

Recirquel: Kristály (a Millenárison) - Téli újcirkusz-mese
Müpa- Hókirálynő / Snow Queen

Robin Hood
Pécsi Nemzeti Színház- Kostiumy

Robin Hood
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kostiumy

Rosmersholm
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kostiumy

SEB
RS9 Színház- Díszlet, Jelmez

SIX
MADÁCH SZÍNHÁZ- Aragóniai Katalin

Trianon 100 Emlékműsor - Szále László: Fekete zongora
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Tervező

YOULI Horányi Juli műsora, Pannónia Jazz
Madách Imre Nonprofit Kft.- Énekesnő
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.