Artist
Kata Janza
Színész, musicalénekes.
A Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte pályafutását. Pályája kezdetén a Bergendy Szalonzenekar szólóénekeseként tűnt fel. 1993-ban az Eurovíziós Táncdalfesztivál negyedik helyezettje, majd 1995-ben a „Sztárkereső” verseny győztese. Számos musical főszerepei közül kiemelkedik az Elisabeth címszerepe, amelyben 1996-ban debütált. 1996-1997 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze, majd…
Current programs
No program is currently running.
Színész, musicalénekes.
A Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte pályafutását. Pályája kezdetén a Bergendy Szalonzenekar szólóénekeseként tűnt fel. 1993-ban az Eurovíziós Táncdalfesztivál negyedik helyezettje, majd 1995-ben a „Sztárkereső” verseny győztese. Számos musical főszerepei közül kiemelkedik az Elisabeth címszerepe, amelyben 1996-ban debütált. 1996-1997 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze, majd 1997-től a Budapesti Operettszínház társulatának tagja. Mindemellett szerepelt az RTL Klub Barátok közt című sorozatában is, ahol Tilda édesanyját alakította. 2003 őszén rendszeres szereplője volt a TV2 Dalnokok Ligája című vetélkedősorozatnak. A 2004/2005-ös évad musical színésznőjének választották az Operettszínházban. Tagja a Budapesti Operett Színház tagjaiból alakult Operett Angyalai formációnak.
(További tagok: Siménfalvy Ágota, Szinetár Dóra, Kékkovács Mara)
Díjak, elismerések:
EMeRTon-díj – Az év musical énekesnője (1996)
Súgó Csiga díj – Az évad musical színésznője (2006)
Magyar Toleranciadíj (2011)
Az évad színésznője a Játékszínben (2018)
Honthy-díj (2022)
Jászai Mari-díj (2024)
Fontosabb szerepei a Budapesti Operettszínházban:
Mozart! (Nannerl Mozart),
Elisabeth (címszerep),
Rómeó és Júlia (Capuletné),
Sweet Charity (Ursula),
Jövőre, Veled, Itt! (Doris),
Rudolf (Larisch grófnő)
A Pendragon-legenda - Eileen St. Claire
Amerikai komédia - Tony Roe, kőkemény üzletasszony
CAROUSEL - Liliom - Nettie Fowler
Dorian Gray - Mrs. Vane
Elfújta a szél - Belle Watling
Menyasszonytánc - Blumné
Musicalmesék
Párizsi randevú - Volt egyszer egy Moulin Rouge - Közreműködik
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - Mrs. Danvers
Egyéb szerepei:
Kaktusz virága (Stephanie),
Jekyll és Hyde (Lucy),
Jézus Krisztus Szupersztár (Mária),
Mágnás Miska (Rolla),
Hyppolit, a lakáj (Terka).
"Sztárok a gyerekekért"
RaM Colosseum- Actor/Actress
*Krizshow - vendégek: Janza Kata és Dolhai Attila, Lackfi János
Kultúrbrigád- Vendég
1001 Operett - Előszilveszteri Gála
Veres 1 Színház- Actor/Actress
20/21 Nikola Tesla - Végtelen Energia
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Duka Tesla/Sarah Bernhardt
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Panni néni
21/22 Vadak Ura "The covenant"
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Wanda, az orákulum óbagoly
A Csárdáskirálynőtől A Diótörőn át Az Operaház Fantomjáig, operett- balett és musical gála
Kálmán Imre Művelődési Központ- Actor/Actress
A kaktusz virága
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Stéphanie, az asszisztensnője
A kaktusz virága
NS Produkció- Stephanie
A kaktusz virága
NS Produkció- Stephanie
A kör – Edda musical
Szarvasi Vízi Színház- Actor/Actress
A KÖR-EDDA musical
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Szalsza
A Pendragon - legenda
Budapesti Operettszínház- Eileen St. Claire
A rendező énekel- avagy amikor a hóhért "akasztják"! (Somogyi Szilárd, Janza Kata, Vágó Zsuzsi)
Art Színtér- Actor/Actress
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház- Madám
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház- Madám
A vöröslámpás ház
Békéscsabai Jókai Színház- Madám
A vöröslámpás ház
NS Produkció- Madám
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben
Általános- Madám
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben
Általános- Madám
A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Madám
ABBA - Polyák Lilla és Janza Kata Show - zenekaros nagykoncert
Általános- Actor/Actress
ABBA - Polyák Lilla és Janza Kata Show - zenekaros nagykoncert
Általános- Actor/Actress
ABBA SHOW
Általános- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
ABBA SHOW
Általános- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
ABBA SHOW
Általános- Előadja
ABBA SHOW
Kapos Musical Kft.- Actor/Actress
ABBA SHOW
KaposMusical Team- Énekesnő
ABBA SHOW - Polyák Lilla - Janza Kata zenekaros nagykoncert
Általános- Actor/Actress
ABBA SHOW - Polyák Lilla és Janza Kata
Általános- Színésznő, musicalénekesnő.
ABBA SHOW zenekaros nagykoncert Janza Kata és Polyák Lilla előadásában, közreműködik a Sturcz Szmoll
Általános- Énekesnő
ABBA SHOW zenekaros nagykoncert Janza Katával és Polyák Lillával
Általános- Actor/Actress
Apáca Show
Budapesti Operettszínház.- ZÁRDAFŐNÖK ASSZONY
BÁRSONY-LŐRINCZY: AMERIKAI KOMÉDIA - szvingjáték két részben -
Kölcsey Központ- Actor/Actress
BEST OF DOLHAI
Margitszigeti Színház- Vendégművésznő
Best of Musical:Dolhai Attila, Janza Kata Vágó Bernadett, Szabó P. Szilveszter zenekaros nagykoncert
Általános- Actor/Actress
BEST OF REBECCA
Általános- Other
Boldog Karácsonyt Baja!
KaposMusical Team- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Budapest!
KaposMusical Team- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Debrecen!
KaposMusical Team- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Szeged!
KaposMusical Team- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Szombathely!
KaposMusical Team- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Boldog Karácsonyt Zalaegerszeg!
KaposMusical Team- Színésznő, EMeRTon-díjas musicalénekes.
Bolondos MusicalPlusz
Általános- Other
Csak Musical - zenekaros nagykoncert - Janza Kata és Dolhai Attila/Közreműködik a Sturcz Szmollbend
Általános- EMeRTon- és Honthy-díjas, Súgó Csiga díjas (Az évad musical színésznője) színésznő, musicalénekes.
Csak Musical! - Janza Kata & Dolhai Attila zenekaros koncert
Általános- EMeRTon-díjas színésznő, musicalénekes
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.- Fellépő művésznő
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.- Actor/Actress
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.- Actor/Actress
Darabok a szívünkből
Kapos Musical Kft.- Other
Doktor Szöszi - /Broadway Musical/
Általános- Paulette Bonafonté
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA / Musical koncert
Általános- Actor/Actress
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA - Karácsonyi koncert
Általános- Énekes
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA - Karácsonyi koncert
Általános- Énekes
DOLHAI ATTILA - JANZA KATA / Musical - operett koncert
Általános- Musicalénekes
Dolhai Attila és Janza Kata Anyák napi Gálakoncertje
GAG Management Kft.- EMeRTon-díjas magyar színésznő, musicalénekes
Dolhai Attilla és Janza Kata Anyák napi Gálakoncertje
GAG Management Kft.- EMeRTon-díjas magyar színésznő, musicalénekes
Dorian Gray
Budapesti Operettszínház- Mrs. Vane
Edda musical- A Kör
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Szalsza
Edda musical- A Kör
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Szalsza
Egy darabot a szívemből...
Békéscsabai Jókai Színház- Actor/Actress
Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Elisabeth
Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Elisabeth
Elisabeth
Budapesti Operettszínház.- Elisabeth, Ausztria császárnéja (aug.21,23.)
Én és a kisöcsém
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Évadzáró MusicalPlusz
Általános- Fellépő
Évbúcsúztató Musical Gála
Gödöllői Királyi Kastély- Other
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Lucy
FLÓDNI - improvizációs gasztroszínház
Szegedi Nemzeti Színház- Színpadon
Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Belle Watling
Gladiátor
Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.- Utazó
Halloween MusicalPlusz 38.
Jegycenter Kft.- Actor/Actress
Hirtelen, a Nő! - Nagy Sándor zenés estje
MADÁCH SZÍNHÁZ- Actor/Actress
Honfoglalás
RaM Colosseum- Réka
Honfoglalás
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Actor/Actress
Honfoglalás - Siófok
RaM Colosseum- Actor/Actress
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Actor/Actress
Hungalórum
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Actor/Actress
Ilyen szerelem illik krónikába / Janza Kata & Szabó P. Szilveszter előadása
Általános- Other
Janza Kata és Dolhai Attila koncert a Gödöllői Királyi Kastélyban
Általános- Actor/Actress
Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY
Általános- Paulette
Jótékonysági musical és operett gála
MOMkult- Actor/Actress
Jövőre veled, itt! - NAGYSZÍNHÁZ
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Doris
Jövőre, Veled, Itt !
Csiky Gergely Színház- Doris
Jövőre, Veled, itt!
Budapesti Operettszínház- Doris
Jövőre, Veled, Itt!
Budapesti Operettszínház- Doris
Jövőre, Veled, itt!
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Actor/Actress
Karácsonyi Koncert - Janza Kata & Dolhai Attila
Általános- Actor/Actress
Koltay-Szűts: Honfoglalás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Réka
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház- Lady Ashton
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén
Szegedi Szabadtéri Játékok- Lucia
Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Elisabeth, Ausztria császárnéja
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Mrs. Danwers, Beatrice
Lovász Márta Divattervező 25 éves Jubileumi Divatbemutatója Sztárvendég Janza Kata
KaposMusical Team- EMeRTon- és Honthy-díjas, Súgó Csiga díjas (Az évad musical színésznője) színésznő, musicalénekes.
MÁTÉ PÉTER - CSERHÁTI ZSUZSA "egy darabot a szívemből"
Broadway Ticket Hungary Kft..- Actor/Actress
Máté Péter emlékest
Békéscsabai Jókai Színház- Vendég
MÁZS 50
KaposMusical Team- Actor/Actress
Meglepetés Musical Est
Postakürt Alapítvány- Fellépő művésznő
Menken-Glenn: Apáca Show
Szegedi Szabadtéri Játékok- Zárdafőnök asszony
Menopauza - musical - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ- A PROFI
Mézesvölgyi Nyár - Menopauza
Broadway Ticket Hungary Kft..- A PROFI
Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Panni néni
Mi vagyunk a Musical
KaposMusical Team- Musical színésznő
Mindhalálig Musical
Budapesti Operettszínház- Actor/Actress
MISI MÓKUS
RaM-ArT Színház- Szajkó néni
MISI MÓKUS - családi musical két részben
Propeller Team Kft.- Szajkó néni
Mr & Mrs (Janza Kata, Szabó P. Szilveszter)
Art Színtér- MRS.
Musical est Janza Katával
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Other
Musical Sztárok
GAG Management Kft.- szólista
Musical, Veled, Itt!
Kapos Musical Kft.- Actor/Actress
Musical, Veled, Itt
Kapos Musical Kft.- Actor/Actress
Musical, Veled, Itt!
KaposMusical Team- Actor/Actress
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház- Actor/Actress
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház- Actor/Actress
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház- Actor/Actress
MusicalPlusz 37. /Bot Gábor,Polyák Lilla,Serbán A.,Tóth Attila, stb./
Jegycenter Kft.- Actor/Actress
MusicalPlusz 80.
Általános- Fellépő
Nem a Messiás - Brian élete
VG Events Kft.- Mandy Cohen
Nem a Messiás - Brian élete
VG Events Kft.- Mandy Cohen
Nem a Messiás - Brian élete
VG Events Kft.- Mandy Cohen
Nikola Tesla - Végtelen energia
RaM Colosseum- Duka Tesla/Sarah Bernhardt
NIKOLA TESLA - Végtelen energia - musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Duka Tesla / Sarah Bernhardt
Nikola Tesla - Végtelen energia - premier
RaM Colosseum- Duka Tesla/Sarah Bernhardt
Nikola Tesla - Végtelen energia -TBG Production
Általános 2- Duka Tesla/Sarah Bernhardt
Nikola TESLA - Végtelen energia musical
Margitszigeti Színház- Duka Tesla/Sarah Bernhardt
Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show
Általános- Duka Tesla/Sarah Bernhardt
Nine - Kilenc
Budapesti Operettszínház- Claudia Nardi - Guido múzsája
Nők az idegösszeomlás szélén
Broadway Ticket Hungary Kft..- Lucia
Nők az idegösszeomlás szélén
Broadway Ticket Hungary Kft..- Lucia
NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása
Kölcsey Központ- Other
Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház- Matuzsa, tündérhoni vén
PETER QUILTER - MR. & MRS.
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Actor/Actress
Peter Quilter: Mr és Mrs (vígjáték)
Art Színtér- MRS
Peter Quilter: Mr és Mrs (vígjáték)
Art Színtér- MRS.
Peter Quilter: MR. ÉS MRS.
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Actor/Actress
Peter Quilter: Mr. és Mrs.
Hankó István Művészeti Központ- Mrs
Peter Quilter: Mr. és Mrs. (vígjáték)
Art Színtér- Mrs.
Rebecca
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Mrs. Danvers
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Mrs. Danvers
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Mrs. Danvers
Retro Show Janza Katával és Polyák Lillával
Békéscsabai Jókai Színház- Actor/Actress
Röhögjünk együtt! Janza Katával
Általános- Actor/Actress
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Capuletné
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Capuletné
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.- Capuletné (29-én és 31-én)
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.- Capuletné
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház- Capuletné
Rudolf
Budapesti Operettszínház- Larisch grófnő, Mária barátnője
Sisi titkai
Kapos Musical Kft.- Fellépő művésznő
Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház.- Titánia
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Titánia
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Titánia
Szép nyári nap
Budapesti Operettszínház- A Pesti Művésznő
Szép nyári nap
Budapesti Operettszínház.- A Pesti Művésznő
Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Panni néni
Szép nyári nap
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Panni néni
SZÉP NYÁRI NAP
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Panni néni
SZÉP NYÁRI NAP
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Panni Néni
Szép nyári nap
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Panni néni
Szép nyári nap
Tatai Szabadtéri Játékok- Panni néni
Szép nyári nap
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Panni néni
Szép nyári nap - A Neoton musical
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Panni néni
Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Panni néni
Szép nyári nap - Neoton musical
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Panni néni
Szép nyári nap - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Panni néni
Szerdán tavasz lesz!
Budapesti Operettszínház- Dr. Koroda Klára
Születésnapi MusicalPlusz
Általános- Actor/Actress
Szűts- Koltay: TRÓJA
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Helené
Tavaszi szél (vizet) hangot áraszt...
Budaörsi Latinovits Színház- Actor/Actress
Tombol az erény
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Paulette
Tombol az erény - Veres 1 Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Paulette
Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Madám
TRÓJA
RaM Colosseum- Helené
Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar & a Sziget tánckar
Kálmán Imre Művelődési Központ- Szólista
Vadak ura
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Wanda, az orákulum óbagoly
Vadak Ura - The COVENANT családi musical
Általános- Wanda, az orákulum óbagoly
VADAK URA – The Covenant
Broadway Ticket Hungary Kft..- Wanda, az orákulum óbagoly
Valentin MusicalPlusz
Általános- Actor/Actress
VELE ILYEN?
6szín- Other
Veled, Uram!
Thália Színház- Ilon, Vászoly felesége
Veled, Uram!
Budapesti Operettszínház- Ilon, Vászoly felesége
Vidám kísértet
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Ruth
West Side Story
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Anita
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Elisabeth
X Operettsztárok Budán - Zenés talk show Janza Katával és Szabó P. Szilveszterrel
Budapesti Operettszínház- Actor/Actress
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház- Titánia
X Veled, Uram!
Budapesti Operettszínház- Ilon, Vászoly felesége
xMozart!
Budapesti Operettszínház- Waldstätten bárónő
Zenél a mozi- Abba est Janza Katával és vendégeivel
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Actor/Actress
zzAmerikai komédia
Budapesti Operettszínház- Tony Roe, kőkemény üzletasszony
zzApáca Show
Budapesti Operettszínház- Zárdafőnöknő
zzCAROUSEL – Liliom
Budapesti Operettszínház- Nettie Fowler
zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház- Belle Watling
zzMenyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Blumné
zzMusicalmesék meglepetéssel
Budapesti Operettszínház- színész/énekes
zzNők az idegösszeomlás szélén
Budapesti Operettszínház- Lucia
zzOperettszínház csillagai az idősekért
Budapesti Operettszínház- Actor/Actress
zzRebecca
Budapesti Operettszínház- Mrs. Danvers
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.