Umelec

Áron Koós-Hutás
Jazz-trombitás
Kilencévesen kezdett el trombitálni Kolossa Andrásnál, a pesterzsébeti Lajtha László Zeneiskolában.
1997-től először Kis András majd Kovács Kálmán tanítványaként folytatta tanulmányait a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 2001-től három évig a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-trombita szakán Fekete Istvánnál és Fekete-Kovács Kornélnál tanult.
2004-ben…
Aktuálne programy
Nenašiel sa žiaden aktuálny program.
Jazz-trombitás
Kilencévesen kezdett el trombitálni Kolossa Andrásnál, a pesterzsébeti Lajtha László Zeneiskolában.
1997-től először Kis András majd Kovács Kálmán tanítványaként folytatta tanulmányait a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 2001-től három évig a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-trombita szakán Fekete Istvánnál és Fekete-Kovács Kornélnál tanult.
2004-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészei Egyetem Jazz Tanszékére, ahol szintén Fekete-Kovács Kornél irányításával tökéletesítette tudását. 2008. május 23-án nyerte meg az MR3-Bartók Rádió X. Országos Jazz Zenei Versenyét, a Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyt.

Az óceánjáró
RS9 Színház- Zenei vezető, trombita

Koktélbár és Stereo Swing
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Trombita

OFF Klubkoncert - Stereo Swing klubkoncert
Általános- Trombita

PénteK13 – Évzáró Stereo Swing koncert és Retro Disco Party DJ Tóbiással
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- trombita
Ponuky
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.