Artist


László Tolcsvay

László Tolcsvay

Birth: 1950. június 24. (Budapest)

Zenész, énekes, zeneszerző, előadóművész. Bátyja Tolcsvay Béla.

Tolcsvay László a magyar beat hőskorának kimagasló egyénisége, a magyar zenei élet meghatározó alakja. Gyermekkorában klasszikus zenét tanult. Nagyon korán, már 13 évesen a Strangers amatőr beatzenekarban kezdett el zenekarban játszani. Rendszeresen fellépett a Wanderers együttes tagjaként a legendás Horizont…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Zenész, énekes, zeneszerző, előadóművész. Bátyja Tolcsvay Béla.

Tolcsvay László a magyar beat hőskorának kimagasló egyénisége, a magyar zenei élet meghatározó alakja. Gyermekkorában klasszikus zenét tanult. Nagyon korán, már 13 évesen a Strangers amatőr beatzenekarban kezdett el zenekarban játszani. Rendszeresen fellépett a Wanderers együttes tagjaként a legendás Horizont Tánciskolában. 16 éves korától komponálja saját dalait. 1968-ban testvérével Bélával és Balázs Gábor bőgőssel a Tolcsvay Trio tagja és alapítója lett. 1968-ban a trió részt vett a Magyar Televízió akkori tehetségkutató versenyén a Ki mit tud?-on, amit meg is nyertek a FOLK-BEAT kategóriában. 1970 és 1973 között a Tolcsvayék és a Trió együttes tagja volt. 1973-ban a Fonográf együttes tagja lett amelyben billentyűs hangszereken, gitáron, bendzsón és szájharmonikán játszott, de énekelt is és Fonográf dalok zeneszerzőjeként is szerepet vállalt. Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas magyar énekesnő és Halász Judit Kossuth-díjas magyar színésznő, énekesnő zeneszerzője volt, de nagyon sok színházi előadás zeneszerzőjeként is dolgozott.

Díjak, kitüntetések:
EMeRTon-díj (1989)
Erzsébet-díj (1991)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994)
Erkel Ferenc-díj (1995)
Magyar Örökség díj (2015)
Prima díj (2021)


Műveiből

Zeneművek:
Tolcsvay László-Fazekas Mihály-Bródy János: Lúdas Matyi (1984, Magyar Színkör-MHV, Hungaroton SLPM 13983)
Magyar Mise rock oratórium – Ungarische Messe, 1987
Tolcsvay László–Müller Péter–Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma (József, János) – Madách Színház (1991)- (2017 DVD jubileumi koncert MÜPA, GrundRecords)
Tolcsvay László – Müller Péter – Bródy János: Doctor Herz (Jan Herz) – Madách Színház (1988, Madách Színház-Hungaroton, Hungaroton SLPX 14096-97)
Tolcsvay László: Bábel (1994, Hungaroton-Gong HCD 33760) – Győri Balett
Tolcsvay László–Tolcsvay Béla: Magyar Mise / Ungarische Messe (1994, Hungaroton HCD 37761)
Tolcsvay László–Müller Péter–Müller Péter Sziámi: Isten Pénze (1995, Madách Színház CD 012)
Tolcsvay–Müller Péter–Müller Péter Sziámi: Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma, (1999, Madách Színház, CD)
Tolcsvay László–Müller Péter: Vörös és fekete Standhal regénye nyomán (2015)
Tolcsvay László: A hetedik fénysugár – Rákóczi fantázia [Verseit Müller Péter Sziámi írta, megidézve Janus Pannonius néhány sorát is.] (2017, CD, GrundRecords)

Kislemez:
1971: SP 838: Zalatnay Sarolta (Tolcsvay L.–Tolcsvay B.: Ne sírj kedvesem) Párhuzamosan létezett ez a kislemez a Koncz Zsuzsa & Tolcsvayék és a Trió kislemezzel

Önálló album:
Várd ki az időt (1983) szövegíró: Bródy János
Menetrend (1981) Előadó: Koncz Zsuzsa; szövegíró: Bródy János
Kapcsolj át! (1993) szövegíró: Müller Péter Sziámi
Óriáskoncert (1994)
Bábel (1994)
Testvérek (1994)
Fehér zaj (1997) szövegíró. Müller Péter Sziámi
T-Monográf: Tamagocsi (1999) szövegíró: Müller Péter Sziámi
12 nő (2002)
'68 (2018)

"Hej barátom" Szörényi Levente, Tolcsvay László, Vujicsics együttes Délszláv népzene és Illés dalok

Általános
  • Zenész, énekes
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Zene
A kőszívű ember fiai

A kőszívű ember fiai

Pécsi Nemzeti Színház
  • Dalszöveg
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Szerző
Isten pénze-családi musical

Isten pénze-családi musical

Tóth József Színház
  • Szerző
MÁRIA EVANGÉLIUMA

MÁRIA EVANGÉLIUMA

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Actor/Actress
Mária Evangéliuma

Mária Evangéliuma

Hírös Agóra
  • János
MÁRIA EVANGÉLIUMA

MÁRIA EVANGÉLIUMA

Csiky Gergely Színház
  • Zene
Mária evangéliuma

Mária evangéliuma

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Actor/Actress
Mária evangéliuma - rockopera

Mária evangéliuma - rockopera

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Zene
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

Margitszigeti Színház
  • Zene
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

Margitszigeti Színház
  • Zene
Ördögölő Józsiás

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
  • Composer
Szigligeti Kanapé talk&show: Ünnepi este Tolcsvay Lászlóval

Szigligeti Kanapé talk&show: Ünnepi este Tolcsvay Lászlóval

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, énekes, zeneszerző, előadóművész
Tolcsvay László

Tolcsvay László

Get Closer Concerts Kft.
  • Énekes, zeneszerző
Tolcsvay László koncert

Tolcsvay László koncert

Rózsavölgyi Szalon
  • Zenész, énekes
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma

Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Zene
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária Evangéliuma

Tolcsvay-Müller-Müller: Mária Evangéliuma

Szegedi Tavaszi Fesztivál
  • Actor/Actress
zzIsten pénze

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Composer

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.