Artist
László Vándorfi
Igazgató-rendező, prózai tagozat művészeti vezető.
Veszprémi születésű vagyok, itt érettségiztem a Lovassy László Gimnáziumban. Az ELTE BTK magyar-orosz szakán végeztem, a legendás Egyetemi Színpad Universitas Együttesében játszottam, rendeztem. Ezután a kecskeméti Katona József Színház, a Budapesti Népszínház, majd a Nemzeti…
Current programs
No program is currently running.
Igazgató-rendező, prózai tagozat művészeti vezető.
Veszprémi születésű vagyok, itt érettségiztem a Lovassy László Gimnáziumban. Az ELTE BTK magyar-orosz szakán végeztem, a legendás Egyetemi Színpad Universitas Együttesében játszottam, rendeztem. Ezután a kecskeméti Katona József Színház, a Budapesti Népszínház, majd a Nemzeti Színház színésze voltam. Újra Kecskemétre szerződtem már színész-rendezőként. 1986-tól egy év megszakítással (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) a veszprémi színházi életet szolgálom. 1991-2000 a veszprémi Petőfi Színház igazgató-rendezője voltam. 2001-ben alapítottam a Pannon Várszínházat, melynek igazgatója, rendezője, színésze vagyok. Színházunk összművészeti alkotómódszerrel, többféle műfajban, kortárs elkötelezettséggel dolgozik, prózai- és tánctagozattal. Az EKF-re (Európa Kulturális Fővárosa) készülő város művészeti tanácsának tagjaként színházi, táncszínházi és szabadtéri rendezvény tapasztalataimmal segítem a készülő pályázatot.
Életpálya:
1976-ben végzett az ELTE BTK magyar-orosz szakán.
1971-től az Egyetemi Színpadon az Universitas Együttes tagjaként játszik és rendez.
1976-tól a Kecskeméti Katona József Színház,
1978-tól színészként a Népszínház,
majd a Nemzeti Színház tagja.
1983-tól a Kecskeméti Katona József Színház színész-rendezője,
1986-tól a Veszprémi Petőfi Színház dramaturgja és rendezője,
1990-től a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház rendezője, majd
1991-2000 között a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és rendezője.
2001-ben megalapítja a Pannon Várszínházat, amelynek igazgatója és rendezője.
Vendégművészként többek között a kecskeméti Katona József Színház, a Játékszín, a Pesti Magyar Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásainak rendezője.
Kitüntetései:
A Gyulai Várszínház Nívódíja 1987,
Gizella-díj,
Veszprém város díja 1995,
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2005.
Főbb rendezései:
1979/80.
Pilinszky János: ÉLŐKÉPEK
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
1982/83.
Ingmar Bergman: FAFESTMÉNY
Egyetemi Színpad,
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: ÜVÖLTÉS
Rock Színház,
1983/84.
A Kecskeméti Katona József Színházban:
Federico Garcia Lorca: DON CRISTOBAL,
Weöres Sándor: CSALÓKA PÉTER,
Károli Gáspár - Bodanszky György - Vándorfi László:
JÉZUS KRISZTUS, AZ EMBERNEK FIA
Nóti Károly: NYITOTT ABLAK,
Alexander Blok: KOMÉDIÁSDI,
Békés Pál: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ
Játékszín,
1984/85.
A Kecskeméti Katona József Színházban:
Békés Pál: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ,
1985/86.
A Kecskeméti Katona József Színházban:
Vándorfi László: PARASZT DEKAMERON,
Weöres Sándor: A HOLDBÉLI CSÓNAKOS,
Karinthy Frigyes - Vándorfi László: TANÁR ÚR KÉREM,
1986/87.
Heltai Jenő: SZÉPEK SZÉPE
Veszprémi Petőfi Színház,
Karinthy Frigyes: SZABÁLYOS LÉLEKTANI DRÁMA,
AVAGY MARIE-ANNE HÁROM SZÁVE
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
Karinthy Frigyes: BÜVÖS SZÉKEK
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
Kosztolányi Dezső: A SZÖRNY
Veszprémi Petőfi Színház,
1987/88.
Moliere: KÉPZELT BETEG
Veszprémi Petőfi Színház,
Pink Floyd: A VÉGSŐ VÁGÁS
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
Szép Ernő: LILA ÁKÁC
Veszprémi Petőfi Színház,
Moliere: DANDIN GYÖRGY
Kisvárdai Várszínház,
1988/89.
Csukás István: UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT
Veszprémi Petőfi Színház,
Pilinszky János: ÉLŐKÉPEK
Veszprémi Petőfi Színház,
Presser Gábor - Horváth Péter: A PADLÁS
Veszprémi Petőfi Színház,
Goldoni: KÉT ÚT SZOLGÁJA
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,
1989/90.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Kocsis István: ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT,
Veres Miklós-Márai Enikő: ÉGIMÓDI CSAVARGÓ,
Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM,
1990/91.
Szigligeti Ede: LILIOMFI
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,
Sárosi István: A HÚSZMILLIOMODIK ÉV
Pécsi Nemzeti Színház,
Bergendy István - Csukás István: MESÉLJ, MÜNCHAUSEN
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,
Vándorfi László: PARASZT DEKAMERON
Veszprémi Petőfi Színház,
Vándorfi László: PARASZT BIBLIA
Veszprémi Petőfi Színház - Honvéd Együttes,
Vándorfi László: JÉZUS KRISZTUS
Veszprémi Nyár,
1991/92.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Shakespeare: ROMEO ÉS JÚLIA,
Bergendy István - Csukás István: MESÉLJ, MÜNCHAUSEN,
Kovács Attila - Asztalos István: BÖRTÖNMUSICAL
Veszprémi Nyár,
BAROKK KORI VÁGASSÁGOK
Veszprémi Nyár,
Rossa László - Vándorfi László: SOBRI JÓSKA
Veszprémi Nyár,
1992/93.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Moliere: TARTUFFE,
Rejtő Jenő: REJTŐ JENŐ KABARÉJA,
Sütő András: VIGYORGÓ BÚBÁNAT,
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ,
Csemer Géza: DANKÓ PISTA,
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA
Veszprémi Nyári Színház,
1993/94.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA,
Shakespeare: LEAR KIRÁLY,
Bella István - Asztalos István - Rossa László:
SZENT LÁSZLÓ
Veszprémi Nyári Színház,
1994/95.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Samuel Beckett: Ó, AZOK A SZÉP NAPOK
A Moersi Kastélyszínházzal közös produkció,
Shakespeare: HAMLET,
Asztalos István: AZ ÖRDÖG HÁROM KÖNYVE,
Weöres Sándor: CSALÓKA PÉTER
Veszprémi Nyári Színház,
Presser Gábor - Déry Tibor - Poós Sándor:
KÉPZELT ROPORT EGY
AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
A Sümegi Várszínházzal közös produkció,
1995/96.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Nádas Péter: ÜNNEPI SZÁNJÁTÉKOK,
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA,
Moliere: KÉPZELT BETEG,
1996/97.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Bernstein-Laurents: WEST SIDE STORY,
Garcia Lorca: BERNARDA ALBA HÁZA,
Karl Kraus: AZ EMBERISÉG VÉGNAPJAI,
Thomas Bernhard: A LÁTSZAT CSAL
A Moersi Kastélyszínházban,
1997/98.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Lloyd Webber - Andrew Rice:
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR,
Karinthy Frigyes: TANÁR ÚR KÉREM,
Szigethy András: KEGYELEM,
Békés Pál: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ,
Rossa László - Vándorfi László: 1 8 4 8,
Asztalos István: FEHÉRLÓFIA,
1998/99.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Bertolt Brecht: KOLDUSOPERA,
Vörösmarty Mihály: CSONGOR ÉS TÜNDE,
Garcia Lorca: DON PERLIMPLIN ÉS BELISA
SZERELME A KERTBEN,
Szigethy András: KEGYELEM - Vígszínház,
A SZABADSÁG BÉKESSÉGE 1 9 5 6 - Budapest,
1999/2000.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Dürrenmatt: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA,
Beckett: GODOT-RA VÁRVA,
Dúró Győző: PÁRIZS EGE ALATT,
Szigligeti Ede: LILIOMFI,
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA,
2000/01.
Madách: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
Veszprémi Petőfi Színház,
Kovács Attila - Asztalos István: ISTVÁN
Veszprémi Petőfi Színház,
Agatha Christie: TÁZ KICSI NÉGER
Kecskeméti Katona József Színház,
Veszprémi Petőfi Színház,
Pozsgai Zsolt: A SZÖRNY ÉS A SZÉP
Kecskeméti Katona József Színház,
Kovács Attila - Asztalos István: KINIZSI PÁL
Pannon Várszínház,
Rossa László - Bella István: MARGIT PASSIÓ
Pannon Várszínház,
2001/02.
Loleh Bellon: A CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK
Magyar Színház,
Pilinszky János: URBI ET ORBI
Pannon Várszínház,
Ady Endre: A FÖLTÁMADÁS SZOMORÚSÁGA,
Pannon Várszínház,
Karinthy Frigyes - Vándorfi László: OMNIBUSZ
Kecskeméti Katona József Színház,
2002/03.
Vándorfi László: PARASZT BIBLIA
Pannon Várszínház,
Rossa-Vándorfi-Krámer: DRAKULA
Pannon Várszínház
2003/04.
Csukás István: UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT
Magyar Színház,
Dés László-Nemere István: VALAHOL EURÓPÁBAN
Pannon Várszínház,
Müller Péter: SZOMORÚ VASÁRNAP
Pannon Várszínház - Bubdapest Bábszínház,
Csukás István: UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT
Pannon Várszínház,
Móricz Zsigmond-Miklós Tibor-Kocsák Tibor:
LÉGY JÓ MINDHALÁLIG,
Pannon Várszínház,
VÁNDORFI LÁSZLÓ először előadóművészként tűnt föl a KIT MIT TUD versenyén 1972-ben, majd pályafutását színészként folytatta párhuzamosan egyetemi tanulmányai, később rendezői tevékenysége mellett.
Fontosabb szerepei:
GÓGAMED (Kolin Péter: Sziszi és Fuszi),
MORTIMER (Schiller: Stuart Mária),
KULCSÁR (Frank L. Baum - Schwajda György: Óz, a nagy varázsló),
BONITHÓ MESTER (Németh László: VII. Gergely),
LALO (José Triana: Gyilkosok éjszakája),
HARMADIK HALÁSZ, MÁSODIK HAJÓS
(Shakespeare: Pericles),
FÜRÉSZ RÓBERT (Brecht: Koldusopera),
CIVILIZÁTOR (Madách: A civilizátor),
JOHN BELL (Hernádi Gyula: Hasfelmetsző Jack),
SEBASTIAN (Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok),
BORICS (Petőfi: Tigris és hiéna),
MARIO (Horace McCoy - Ungvári Tamás: A lovakat lelövik ugye?),
DON ALONSO (Moliere: Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája),
ADRIAN (Shakespeare: A vihar),
FERDINÁND (Schiller: Ármány és szerelem),
MÁSODIK HÁRNÖK (Euripidész: Bakkhánsnők),
BENVOLIO (Shakespeare: Romeo és Júlia),
ARLEKIN (Blok: Komédiásdi),
GÁBRIEL (Károli Gáspár - Bodanszky György - Vándorfi László:
Jézus Krisztus, az embernek fia),
ARMAND (Dumas: A kaméliás hölgy),
A RIPORTER (Presser-Déry-Poós:
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról),
KRÓNIKA (Balogh-Kerényi: Csíksomlyói passió),
A BOHÓC (Zerkovitz-Zilahy: Békebeli komédiák),
Film, Tv:
LINDA,
CSOCSÓ,
IRODALMI MÜSOROK,
VERSEK
"Valahol Európában"
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Director
A Bunkerrajzoló
Thália Színház- Director
A Bunkerrajzoló
Pécsi Harmadik Színház- Színpadra alkalmazta
A bunkerrajzoló - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Director
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A dzsungel könyve
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
A dzsungel könyve
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Director
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A DZSUNGEL KÖNYVE - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
A főnök meg én meg a főnök
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
A főnök meg én meg a főnök
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
A három testőr - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
A muzsika hangja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Director
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A padlás - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
A PADLÁS Pannon Várszínház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Director
A Padlás, Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendezte, Játéktér
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendezte, Játéktér
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendezte, Játéktér
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Director
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
A Pál utcai fiúk
Veres 1 Színház- Játéktér, rendező
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Játéktér
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Játéktér
A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező, Játéktér
A Pál utcai fiúk
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Rendező, Játéktér
A Pál utcai fiúk
Szentesi Művelődési Központ- Rendezte, Játéktér
A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendezte, Játéktér
A Pál utcai fiúk
Madách Imre Nonprofit Kft.- Director
A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Director
A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Director
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A Pál utcai fiúk
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
A Pál utcai fiúk
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
A Pál utcai fiúk
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Rendező, játéktér
A Pál utcai fiúk - a Pannon Várszínház előadásában
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Játéktér
A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező, játéktér
A PÁL UTCAI FIÚK - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
A PÁL UTCAI FIÚK - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező, játéktér
A PÁL UTCAI FIÚK - SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Játéktér
A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező, játéktér
A PÁL UTCAI FIÚK SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Játéktér
A Szép, a Szende és a Szeleburdi
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Author
A tanú
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
A tanú
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Az anyu én vagyok!
Hatszín Teátrum- Director
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
Csalóka Péter
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Csalóka Péter (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Director
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Csinibaba
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Director

Csókos asszony
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Csókos asszony - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
DEkaMerON
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
DEkaMerON
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Dés L.-Geszti P.-Grecsó K.-Molnár F.: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Rendező, játéktér
Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián - Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Director
Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Hartmann Fekete Kft- Rendező, játéktér
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Szegedi Nemzeti Színház- Director
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Szegedi Nemzeti Színház- Director
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK
Általános- Rendező, játéktér
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Rendező, játéktér
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai Fiúk zenés játék
Hartmann Fekete Kft- Rendező. Játéktár
EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL - zenés vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.- Művészeti vezető
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Én vagyok én
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Én vagyok én
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Director
Én vagyok én
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Fehérlófia (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Director
Galt MacDermot - James Rado - Gerome Ragni: Hair
Gyulai Várszínház- Rendező, magyar szövegkönyv
Géczi János – Likó Marcell – Vad Fruttik: A Bunkerrajzoló
Szegedi Nemzeti Színház- Színpadra alkalmazta
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Magyar szövegkönyv
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Magyar szövegkönyv, rendező
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
HAIR
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Director
HAIR
Koncert.hu- magyar szövegkönyv
HAIR - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
Hair.
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Halleluja
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér, rendező
Hegedűs a háztetőn - a Budapest Klezmer Band közreműködésével
Koncert.hu- Director
Hegedűs a háztetőn - a Pannon Várszínház vendégjátéka
Zsidó Kulturális Fesztivál- Director
Hegedűs a háztetőn - musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Director
Hotel Menthol
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Director
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hotel Menthol
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Director
Hotel Menthol
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hotel Menthol
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Other
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Hotel Menthol - musical- a Pannon Várszínház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - Nyári Színház
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
HOTEL MENTHOL - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Other
Karaffa
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Director
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu- Director
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu- Director
KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
Óbudai Kultúrális Központ- Director
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
Képzelt riport......(pótszékek)
Koncert.hu- Director
Királynék városa
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, dramaturg
Királynék városa
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, dramaturg
Kőműves Kelemen
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
Kőműves Kelemen
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Játéktér
Kulcskeresők
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Kulcskeresők
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
MAKRANCOS HÖLGY - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.- Director
Mária evangéliuma
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Director
Márton Gyula: Csinibaba
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Director
Mesterdetektív
Clubcsomag- Director
Mézesvölgyi Nyár - A Pál utcai fiúk
Broadway Ticket Hungary Kft..- Director
Mici néni két élete
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Mici néni két élete
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Mici néni két élete
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Mici néni két élete
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
Mici néni két élete - Hámos,Vajda
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Director
Muzsika hangja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi Vándor
Cseszneki Programiroda- Director
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Színpadra alkalmazta és rendezte
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi vándor
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Színpadra alkalmazta és rendezte
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Színpadra alkalmazta és rendezte
Pál Utcai Fiúk - zenés játék
Madách Imre Nonprofit Kft.- Director
Pannon Várszínház bemutatja: Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma
Bakelit Multi Art Center- Director
Pannon Várszínház: A dzsungel könyve
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Director
Pannon Várszínház: A dzsungel könyve
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Director
Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező, Játéktér
Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Director
Pannon Várszínház: A PÁL UTCAI FIÚK - zenés játék
Hagymaház- Director
Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Director
Pannon Várszínház: Hair
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező, magyar szövegkönyv
Pannon Várszínház: Hotel Menthol
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Director
Pannon Várszínház: Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező, játéktér
Peter Shaffer: Equus
Pécsi Harmadik Színház- Director
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Director
Red Show "Vörös Só"
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, szövegkönyv
Red Show "Vörös Só"
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Red Show "Vörös Só"
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
SOSE HALUNK MEG - musical
Ivancsics Nonprofit Kft.- Director
STOP – HINTÁK, APÁK, SZERELMEK
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Valahol Európában
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Valahol Európában
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
Valahol Európában
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Director
VALAHOL EURÓPÁBAN - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
Valahol Európában - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Director
Valahol Európában Pannon Várszínház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Director
Virágot Algernonnak
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
Virágot Algernonnak
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
Virágot Algernonnak
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Director
Virágot Algernonnak
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező, Játéktér
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.