Künstler
Müller Péter
Író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
A hazai ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja.
Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
A hazai ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja.
Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd.
1955-ben kezdte a pályáját rendezőasszisztensként, a Madách Színházban. Eredeti szakmáját tekintve dramaturg. Napjainkig művek sokaságát állította színpadra, a Madách Színházban 1965-től végzi ezt a munkát. Házas, feleségével 1956-ban ismerték meg egymást.
Két gyermeke van: Müller Juli színésznő, és nevelt fia, Müller Péter Sziámi.
Színházi munkái:
Drámák
Márta, tragédia., Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Szemenszedett igazság, bűnügyi komédia, Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Dávid király, Müller Péter: A lélek színpada I. Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Lugosi, A vámpír árnyékában. Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Vihar kapujában, Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Két marék aprópénz
Dr. Valaki
A halál fekete angyala, egyfelvonásos
Szeressük egymást gyerekek!
Csillagos ház
Zenés darabok
Búcsúelőadás, (1981)
Szomorú vasárnap, (1983)
Dr. Hertz, (1987)
Mária evangéliuma, (1990)
Isten pénze, Dickens, Karácsonyi éneke alapján, (1994)
Beszterce ostroma, Mikszáth Kálmán műve alapján
Művei:
Regény:
A madárember, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, (1977)
Részeg józanok - Világcirkusz, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2004)
Dráma kötetek:
Búcsúelőadás, Magvető Kiadó, Budapest, (1981).
A lélek színpada, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2005)
Spirituális művei:
Titkos tanítások, Jonathan Miller Kft., (2003)
Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2004) Életmű sorozat
Jóskönyv - Ji-King mindennapi használatra, Alexandra Kiadó, (2006)
Szeretetkönyv, Alexandra Kiadó, (2007)
Benső mosoly I.-II., Édesvíz Kiadó, (2007)
Kígyó és kereszt, Édesvíz Kiadó, (2007)
Titkos tanítások, Alexandra Kiadó, (2007)
Lomb és gyökér, Édesvíz Kiadó, (2008)
Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2008)
Örömkönyv, Alexandra Kiadó, (2008)
Varázskő - Akármi történik a kő megment téged!, Alexandra Kiadó, (2008)
Gondviselés, Alexandra Kiadó, (2009)
Isten bohócai, Alexandra Kiadó (2010)
Hangoskönyvek:
Élőszóval-Az Örömkönyv legszebb részei a szerző előadásában. (CD), Alexandra Kiadó, (2008).
Müller Péter a mesterkurzuson. (Gyűjteményes DVD 1.), Affarone Kft, 2008., EAN 5999557320004.
Filmek:
A tudatos élet, ismeretterjesztő film, szereplő.
Tér, idő, tudat: dimenziók hálója. (TV film), szereplő.
Művészetek üzenete: az ihlettől a manifesztációig, (TV film), szereplő.
Mária evangéliuma, (TV film), író.
Az érző élet, (TV film), szereplő.
Díjak:
Filmkritikusok díja, (1979)
Onasszisz díj, Lugosi című drámájáért, (1997)
a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, (1997)
József Attila-díj, (1998)
Zugló díszpolgára (2013)
Kossuth-díj (2019)
"Férfiélet, női sors" - Müller Péter előadása
Általános- Schriftsteller
"Férfiélet, női sors" - Müller Péter előadása
Általános- Író
"Férfiélet, női sors" - Müller Péter előadása
Általános- Schriftsteller
5 évesek lettünk! - Születésnapi Gála
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
A lélek mágikus hatalma - Müller Péter előadása
Általános- író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
A peleskei nótárius
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
A vihar kapujában
SZFE- Schriftsteller
Az arab éjszaka
Weöres Sándor Színház- Zene/effektek
Az élet művészete
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
Az élet művészete - Müller Péter előadása
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
Az élet titkairól - Müller Péter beszélget Gauri Shankar Gupta úrral
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
Chicago
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
Cs.A.K. egy nő konferencia Müller Péter előadásával
Lovarda- Schriftsteller
Egészségnapok
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Egy szelíd férfi és egy vad nő - Müller Péter és Malek Andrea
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Schauspieler/Schauspielerin
Félúton a Fórum felé
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
Férfiélet - Női sors Müller Péter prózai színpadi előadása
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Schriftsteller
Férfiélet, női sors
Általános- Schriftsteller
Férfiélet, Női sors - Müller Péter estje
Kölcsey Központ- Weiteres
GÁLA '11
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
Halhatatlan szerelem
Általános- Schriftsteller
HTMSZSZ'17 Müller Péter: Szemenszedett igazság - Csíkszereda
Thália Színház- Schriftsteller
Illatszertár
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
Jótékonysági Gála
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
Kabaré
Weöres Sándor Színház- Zenekarvezető
Könnyű préda
Weöres Sándor Színház- Zene (zongora)
Lélek színpada Müller Péter estje
MADÁCH SZÍNHÁZ- Schriftsteller
Lelki fröccs - Müller Péter: Az élet művészete
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Lelki Fröccs: Müller Péter
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Weiteres
Mágnás Miska ("cudar világ")
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Chefdirigent
Máli néni
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
Mária evangéliuma
Broadway Ticket Hungary Kft..- Író
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház- Librettó
Mária Evangéliuma
Hírös Agóra- Szerző
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..- Librettó
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- Librettó
Mindennapi életünk pszichológiája 1.előadás: Müller Péter és Kánya Kata
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter "Arc és álarc" /az igaz ember és a hazug/
Általános- Előadó
Müller Péter - "A képzelet hatalma" /hit és tudás/
Általános- Schriftsteller
Müller Péter - A bennünk élő bohóc
Általános 2- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Müller Péter - A képzelet hatalma
Kálmán Imre Művelődési Központ- József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Müller Péter - A lélek halhatatlan
Általános- Schriftsteller
Müller Péter - Anyám titkos könyve
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
Müller Péter - Aranyfonál
Általános- Schriftsteller
Müller Péter - Az élet művészete
Általános- Schriftsteller
Müller Péter - Beszélgessünk mai életünkről!
Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
Müller Péter - Beszélgessünk mai életünkről!
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Weiteres
Müller Péter - Férfiélet, női sors
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter - Szeretet
GAG Management Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter - Szeretet
GAG Management Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter - Szeretet
GAG Management Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter előadás
Lovarda- Schriftsteller
Müller Péter előadása
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
MÜLLER PÉTER ELŐADÁSA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter előadása
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
Müller Péter előadása - A lélek halhatatlan
Általános- Schriftsteller
Műller Péter előadása Beszéljünk a mai életünkről!
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
Müller Péter előadása: Férfiélet női sors
Váci Mihály Kulturális Központ- Schriftsteller
Müller Péter és Fábry Sándor - 'Most nem Ő kérdez'
GAG Management Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter est: "Beszélgessünk mai életünkről"
MOMkult- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
Müller Péter est: Exkluzív lélekemelés, Arc és Álarc
Duna Palota- Müller Péter József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Müller Péter est: Részeg józanok
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Schriftsteller
Müller Péter estek / Bérlet
Általános- Schriftsteller
Müller Péter – Az élet művészete - péntekK13
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Schriftsteller
Müller Péter- A nő!
Borbáth Rendezvényszervezés- Kossuth-díjas, József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró
Müller Péter- Beszéljünk mai életünkről
Borbáth Rendezvényszervezés- Kossuth- és József Attila-díjas író
Müller Péter- Képzelet hatalma /beszélgetés hitről, tudásról.
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Schriftsteller
MÜLLER PÉTER- VALLOMÁS A SZERELEMRŐL
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Schriftsteller
Müller Péter- Vallomás a szerelemről
Borbáth Rendezvényszervezés- Schriftsteller
Müller Péter-"Anyám titkos könyve"
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Kossuth-díjas író
Müller Péter-Az élet értelme
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Müller Péter-Beszélgessünk a szeretetről, barátságról.
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Müller Péter-est: Lélekemelés, a nő misztériuma
MOMkult- Weiteres
MÜLLER PÉTER: " A sorsformálás mágiája"
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Előadó
Müller Péter: A sorsformálás mágiája
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schriftsteller
Müller Péter: Anyám titkos könyve előadása
MOMkult- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
Müller Péter: Aranyfonal
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Schriftsteller
Müller Péter: Aranyfonál, a lélek halhatatlan
Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Müller Péter: az Élet Értelme
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Kossuth és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Müller Péter: Az öröm
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter: Az öröm
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter: Az Öröm
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter: Az Öröm
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
MÜLLER PÉTER: Férfiélet, női sors
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter: Játék az életünk
Hírös Agóra- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
Müller Péter: Szeretet - előadói est
Általános- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter: Szeretet / beszélgetés szeretetről, szerelemről...
GAG Management Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Müller Péter: Szeretetkönyv
Klebelsberg Kultúrkúria- Író
SZEPES MÁRIA AKADÉMIA / Mágia, Tarot, Asztrológia, Meditáció c. nyitó rendezvényi nap
Általános 2- Müller Péter József Attila-díjas író
Szeretet- beszélgetés szeretetről, szerelemről, szeretkezésről. Müller Péter estje
Kölcsey Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Szeretetkönyv
Veszprémi Petőfi Színház- Író
Szeretetkönyv - "A Te szemeddel - beszéljünk róla"
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Schriftsteller
Szigorúan ellenőrzött vonatok.
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- Librettó
Tóték
Weöres Sándor Színház- Chefdirigent
ÚJJÁSZÜLETÉS - beszélgetés Müller Péter "Halhatatlan szerelem" című új könyvéről
Kölcsey Központ- Schriftsteller
Vallomások a szerelemről - Müller Péter előadása
Általános- író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Vallomások a szerelemről - Müller Péter előadása
Általános- író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Vallomások a Szerelemről, Müller Péter előadása
Általános- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Zűrzavaros éjszaka
Weöres Sándor Színház- Zenei munkatárs
zzIsten pénze
Budapesti Operettszínház- Charles Dickens Karácsonyi ének című műve alapján a librettót írta
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!