Artist
Nóra Parti
Színművész.
1991 és 1993 között az Arany János Színház stúdiójának tagja volt. 1993-tól 1997-ig a Független Színpad, 1997-től 1998-ig pedig a Merlin Színház tagja volt. Közben Szarvason pedagógiai főiskolára járt, Egerben pedig elektronikus újságírást tanult. 1998-ban alapító tagja a Junion Csoportnak, 2000-től a Maladype – Találkozások Színházának…
Current programs
No program is currently running.
Színművész.
1991 és 1993 között az Arany János Színház stúdiójának tagja volt. 1993-tól 1997-ig a Független Színpad, 1997-től 1998-ig pedig a Merlin Színház tagja volt. Közben Szarvason pedagógiai főiskolára járt, Egerben pedig elektronikus újságírást tanult. 1998-ban alapító tagja a Junion Csoportnak, 2000-től a Maladype – Találkozások Színházának tagja lett, 2006-tól 2014-ig a Bárka Színház tagja volt, 2014 óta szabadúszó.
Férje Marton Róbert színművész, gyermekei Regő és Matilda. A házasságkötésre 2013. július 12-én a Kőszegi Várszínház Carlo Goldoni: A kávéház bemutatója után került sor.
Színházi szerepei:
Karel Čapek - Josef Čapek: A végzetes szerelem játéka....Zerbine (Független Színpad)
William Shakespeare: Rómeó és Júlia....Júlia (Kor Társulat - Budapesti Kamaraszínház a Józsefvárosban)
Jordán Tamás: Megadom, és... (Merlin Színház)
Békeffi István: A régi nyár (Szegedi Nemzeti Színház)
Móricz Zsigmond: Úri muri....Rozika (Merlin Színház)
Ion Luca Caragiale: Café Junion....Zita (Junion Csoport - Merlin Színház kamaraterem)
Zalán Tibor: Hetvenhét....Vasvirág (Merlin Színház)
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert....Ánya, Ranyevszkaja leánya (Bárka Színház)
Federico García Lorca: Don Perlimplín és Belisa szerelme a kertben (Színház- és Filmművészeti Főiskola - Ódry Színpad)
Sławomir Mrożek: Fiatalság bolondság....Ala (Merlin Színház)
Frank Wedekind: A tavasz ébredése....Zierschnitz Thea Vígszínház - Pesti Színház)
Thuróczy Katalin: Pastorale....Cora (Kőszegi Várszínház)
Szophoklész árnya....Nő (Merlin Színház)
Roman Sikora: Takarodj, Antigoné!....Isméné (Mu Színház)
Weöres Sándor: Psyché....Psyché (R.S.9. Színház)
Füst Milán: Máli néni....Egy másik Margit (Radnóti Miklós Színház)
Arthur Miller: Megszállottak....Börge Herdál (Krétakör Színház - Thália Régi Stúdió)
Mélyen tisztelt szekrény! (Merlin Színház)
Federico García Lorca: Vérnász....Menyasszony (Maladype Színház)
Dosztojevszkij: Jámbor teremtés....Lukerja (Zugszínház)
Gerhart Hauptmann: Patkányok....Alice Rütterbusch, színésznő (Radnóti Miklós Színház)
Keleti András: A jó pálinka itassa magát....Veronika (Junion csoport)
William Shakespeare: Rómeó és Júlia....Júlai (Jászai Mari Színház, Népház)
Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Viola (Jászai Mari Színház, Népház)
Paul Pörtner: Hajmeresztő....Barbara DeMarco, gyanúsított (Jászai Mari Színház, Népház)
Michel de Ghelderode: Bolondok iskolája (Maladype Társulat - Szkéné Színház)
Eugène Ionesco: Jacques vagy a behódolás....Jacqueline (Maladype Társulat)
William Shakespeare: Othello....Desdemona (Jászai Mari Színház, Népház)
Dévajságok Magyarhonban....Ésanagyasszony (Szentendrei Teátrum)
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek....Pincérnő (Európai Reneszánsz Tisztelői Társulat)
John Osborne: Dühöngő (Fantom Csoport - Merlin Színház, Kamaraterem)
Kiss Csaba: Esti próba - Zampano és Gelsomina....A színészlány (Győri Nemzeti Színház)
Georg Büchner: Woyzeck....Marie (Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió)
Wándza Mihály: Zőld Martzi (Junion csoport)
Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok....Monika nővér (Pinceszínház)
Jean Genet: Négerek....Erény (Bárka Színház)
Menszátor Héresz Attila: Bangkoki punkok....Solangelia (Fantom Csoport - Merlin Kamaraterem)
George Bernard Shaw: Szent Johanna....Johanna (Győri Nemzeti Színház)
Dobay Dezső: A röpülés boldogsága (R.S.9. Stúdiószínház)
Vajdai Vilmos: Pipora – a zárt világ (Aranytíz Teátrum)
Friedrich Hölderlin: Empedoklész....Panthea (Bárka Színház)
William Shakespeare: Hamlet....Ophelia/Fortinbras (Bárka Színház)
William Shakespeare: Lear király....Cordelia, Lear lánya (Győri Nemzeti Színház)
Arthur Miller: Pillantás a hídról....Catherine (Győri Nemzeti Színház)
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Beatrice (Kőszegi Várszínház)
Stanisław Wyspiański: Akropolisz....Klió Soltik síremlékéről; Heléna; Lábán felesége; Pásztor (Maladype Színház)
William Shakespeare: Szentivánéji álom....Heléna (Bárka Színház)
Peer Krisztián - Paizs Miklós (Sickratman) - Vinnai András: Keresők....Az egyik hang (TÁP Színház)
Mikszáth Kálmán - Makk Károly - Lőkös Ildikó - Lackfi János: Királyi kaland....Schramm Mária, lenhajú szász özvegyasszony (Kőszegi Várszínház)
Doug Wright: De Sade pennája....Madeleine Lederc, varrónő; Madame Royer-Collard, a doktor felesége (Bárka Színház)
William Shakespeare: A makrancos hölgy....Katalin (Kőszegi Várszínház)
Christian Lollike - Lars von Trier: Dogville....Martha (Bárka Színház)
Howard Barker: Victory (Győzelem)....Devonshire, Károly szeretője (Bárka Színház)
Szabó Borbála: A teljes tizedik évad....Kate, a férfias rendőrlány (Bárka Színház)
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté....Orsetta (Orsolina), fiatal lány, Libera húga (Kőszegi Várszínház)
Ödön von Horváth: Vasárnap 16:48....Leni, a Westben dolgozik (Bárka Színház)
Carlo Goldoni: A kávéház....Vittoria, Eugenio felesége (Kőszegi Várszínház 2013)
Antony Jay - Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! (Kultúrbrigád - Átrium Film-Színház 2013)
Harold Pinter: Az utolsó pohár (Vádli Alkalmi Színházi Társulás - Stúdió K 2014)
Jerry Herman - Harvey Fierstein - Jean Poiret: Az Örült Nők Kerece (Kultúrbrigád - Átrium Film-Színház 2014)
David Lindsay - Abaire: Jó emberek (Centrál Színház 2014)
Miguel de Cervantes - Parti Nagy Lajos: Don Quijote (Szkéné 2015)
Anton Pavlovics Csehov: Sirály (Kultúrbrigád 2015)
Eugène Ionesco: Makbett (Kultúrbrigád 2015)
Molnár Gusztáv: EztRád (Nézőművészeti Kft. - Szkéné 2016)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (Átrium Film-Színház 2016)
John Updike - Tasnádi István: Az eastwicki boszorkányok (Játékszín 2017)
Akropolisz – bemutató: 2006. október 18. Bárka Színház
Bangkoki punkok – bemutató: 2004. december 21. Merlin
Bolondok iskolája – bemutató: 2003. február 1. Szkéné Színház
Dévajságok Magyarhonban – bemutató: 2003. augusztus 6. Szentendrei Teátrum – Szentendrei Nyár 2006.
Dühöngő – bemutató: 2003. október 14. Jászai Mari Színház, Népház
El nem küldött levelek – bemutató: 2003. április 24. Mu Színház
Empedoklész – bemutató: 2005. október 19. Bárka Színház
Esti próba – bemutató: 2003. november 28. Győri Nemzeti Színház
Fiatalság bolondság – bemutató: Merlin
Hajmeresztő – bemutató: 2002. december 13. Jászai Mari Színház, Népház
Hamlet – bemutató: 2005. december 16. Bárka Színház BÁRKA SZÍNHÁZ – Budapest
Hetvenhét – bemutató: 1998. december 12. Merlin
Jámbor teremtés – bemutató: 2001. január 12. Zugszínház
A jó pálinka itassa magát – bemutató: 2002. február 28. Junion csoport
Lear király – bemutató: 2005. november 17. Győri Nemzeti Színház
Máli néni – bemutató: 2001. április 1. Radnóti Miklós Színház
A második ének – Krétakör Színház
Mélyen tisztelt szekrény! – bemutató: 2000. október 19. Merlin
Négerek – bemutató: 2004. október 29. Bárka Színház
Othello – bemutató: 2003. február 20. Jászai Mari Színház, Népház
Patkányok – bemutató: 2001. december 16. Radnóti Miklós Színház
Pillantás a hídról – bemutató: 2006. március 17. Győri Nemzeti Színház
Pipora – a zárt világ – bemutató: 2005. június 9. Aranytíz Teátrum
Psyché – bemutató: 2001. február 23. R.S.9. Színház
Romeo és Júlia – bemutató: 2002. április 19. Jászai Mari Színház, Népház
A röpülés boldogsága – bemutató: 2005. április 10. R.S.9. Színház
Sok hűhó semmiért – bemutató: 2006. július 14. Kőszegi Várszínház
Szent Johanna – bemutató: 2005. február 12. Győri Nemzeti Színház
Szentivánéji álom – bemutató: 2006. december 31. Bárka Színház
Szophoklész árnyai – bemutató: 2000. október 8. Merlin
Takarodj, Antigoné! – bemutató: 2000. december 7. Mu Színház
A tavasz ébredése – bemutató: 1999. december 18. Pesti Színház
Az üvegcipő – bemutató: 2002. október 25. Jászai Mari Színház, Népház
Woyzeck – bemutató: 2004. május 8. Budapesti Kamaraszínház – Ericsson Stúdió
Zőld Martzi – bemutató: 2004. május 31. Junion csoport
David Lindsay-Abaire: Jó emberek - Kate - Centrál Színház, 2020.
Filmjei:
Játékfilmek:
Aranymadár (1999)
Hyppolit (1999)
Chacho Rom – Az igazi cigány (1999)
Meseautó (2000)
Flakon (2001)
Emil (2001)
Ön dönt! (2002)
Jött egy busz... (2003)
Nyócker! (2004)
Magamnak háttal (2005)
Üvegfal (2005)
Szőke kóla (2005)
Forgás (2005)
RECYCLed/Pro-Reo-Neo (2005)
Valami szépet (2006)
Üvegtigris 2. (2006)
Egy bolond százat csinál (2006)
Sziréna (2006)
Boldog új élet (2007)
Sínjárók (2007)
Zuhanórepülés (2007)
Poligamy (2009)
Cathrine Magánélete (kisjátékf., 2009)
Nejem, nőm, csajom (2012)
Login (2013)
Fekete leves (2013)
Partizánok (kisjátékf., 2015)
Brazilok (2016)
Tévéfilmek:
Folytassa, Claudia! (2003)
Gáspár (2004)
Páratlan történet (2004)
A két Bolyai – Variációk egy drámára (2006)
Fekete fehér (2006)
Sorozatok:
TV a város szélén (1998)
Gálvölgyi Show (2005)
Egy rém rendes család Budapesten (2007)
Társas játék II. évad (2013)
Válótársak (2015)
Alvilág (2019)
Jófiúk (2019)
Drága örökösök (2020)
**Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket
Kultúrbrigád- Actor/Actress
*A félelem megeszi a lelket / Rainer Werner Fassbinder / Kultúrbrigád-Átrium
Kultúrbrigád- Actor/Actress
*Anton Pavlovics Csehov: Sirály
Kultúrbrigád- Polina Andrejevna, a felesége
*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece
Kultúrbrigád- Jacqueline
*Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád- Claire Sutton, politikai tanácsadó
*Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád- Claire Sutton, politikai tanácsadó
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Kultúrbrigád- Velma Kelly
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Kultúrbrigád- Velma Kelly
*Minden nagyon jó lesz / Zach Braff / Kultúrbrigád-Átrium
Kultúrbrigád- Emma, ingatlanügynök
*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Kultúrbrigád- Kunó kisasszony
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket
Kultúrbrigád- Actor/Actress
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - Nyilvános főpróba
Kultúrbrigád- Actor/Actress
A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Barbara / Krista / Frieda / Yolanda
Ágyban párban
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Klebelsberg Kultúrkúria- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök úr! - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Claire Sutton, a miniszterelnök politikai tanácsadója
Az eastwicki boszorkányok
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Jane
Az Eastwicki boszorkányok
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Jane
Az Őrült Nők Ketrece
Móricz Zsigmond Színház- Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece
Szegedi Nemzeti Színház- Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás
Kultúrbrigád- Jacqueline
Az orvos / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Charlie
Az utolsó pohár
Stúdió K Színház- Gila
Csehov: Sirály
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Polina Andrejevna, a felesége
Csehov: Sirály
Gyulai Várszínház- Polina Andrejevna, a felesége
Csehov: Sirály - Bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Polina Andrejevna, a felesége
Dogville
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Martha
Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Unokahúg, Molinera
EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása
Kölcsey Központ- Kunó kisasszony
Egy, kettő, három / Molnár Ferenc / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Kunó kisasszony
EztRád
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Actor/Actress
EztRád
Móricz Zsigmond Színház- Actor/Actress
EztRád
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Actor/Actress
EztRád
Pécsi Harmadik Színház- Actor/Actress
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Veres 1 Színház- Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacqueline
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacqueline
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacqueline
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacqueline
Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- LOLA, a felesége
Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter
Kultúrbrigád- Jacqueline
Igenis miniszterelnök úr !
Budaörsi Latinovits Színház- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnök úr!
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnök úr!
Veres 1 Színház- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnök úr! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnők úr!-Főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis,miniszterelnök úr!
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis,miniszterelnök úr!-SZILVESZTERI előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Ionesco: MAKBETT
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Komorna
Ionesco: MAKBETT - Bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Komorna
Ionesco: MAKBETT - főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Komorna
Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Kultúrbrigád- Claire Sutton, politikai tanácsadó
Jó éjt, szomszéd!
B32 Galéria és Kultúrtér- Pony Jones
Jó emberek
Centrál Színház- Kate
Jó emberek.
Centrál Színház- Kate
Jóéjt szomszéd!
Thália Színház- Pony Jones
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Énekesnő, Böhm Aranka
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Gyulai Várszínház- Énekesnő, Böhm Aranka
KARINTHY FRIGYES: UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL - Nézőművészeti Kft.
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Klauzál színház - Kartonpapa
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Actor/Actress
Klim: Anna Karenina
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece
Broadway Ticket Hungary Kft..- Jacqueline
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Kúnó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Klebelsberg Kultúrkúria- Kunó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Gyulai Várszínház- Kunó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Kúnó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Kúnó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Kunó kisasszony
Nézőművészeti Kft./Szkéné: EztRád
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Nézőművészeti Kft: Utazás a koponyám körül
Csokonai Rendezvényház- Actor/Actress
Paolo Genovese: Teljesen idegenek
Vaskakas Bábszínház- Marika
Paolo Genovese: Teljesen idegenek
Jászai Mari Színház, Népház- Marika
Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn
Pintér Béla és Társulata- Elza
Shakespeare:Szentivánéji álom
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Heléna
Szabó Borbála: A teljes tizedik évad
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Kate, a férfias rendőrlány (a That's life című sitcom hőse)
Tasnádi I.: Rovarok
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Mutáns
Tasnádi István (nemjó): Kartonpapa - Névőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Juci
Utazás a koponyám körül
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- énekesnő, Böhm Aranka
Utazás a koponyám körül
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- A nő
Utazás a koponyám körül - Scherer Péterrel
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- énekesnő, Böhm Aranka
Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban
Orfeum Club- Actor/Actress
Vasárnap 16:48
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Leni, a Westben dolgozik
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.