Artist
Orsolya Sáfár
Magánénekesnő, szoprán.
A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2004-ben, kiváló minősítéssel szerezte meg énekművész, -tanár diplomáját, Sziklay Erika növendékeként. Ezt követően a Magyar Állami Operaház Stúdiójának ösztöndíjasaként ismerkedhetett a színpaddal, Oberfrank Géza karmester irányítása alatt. Több hazai és nemzetközi mesterkurzuson is bővítette tudását, így többek között Hamari…
Current programs
No program is currently running.
Magánénekesnő, szoprán.
A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2004-ben, kiváló minősítéssel szerezte meg énekművész, -tanár diplomáját, Sziklay Erika növendékeként. Ezt követően a Magyar Állami Operaház Stúdiójának ösztöndíjasaként ismerkedhetett a színpaddal, Oberfrank Géza karmester irányítása alatt. Több hazai és nemzetközi mesterkurzuson is bővítette tudását, így többek között Hamari Júlia, Marton Éva, Jevgenyij Nyeszterenko, Mietta Sighele és Bernd Weikl művészektől tanult. Jelenlegi énekmestere Wiedemann Bernadett, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese.
Számos szakmai elismerésben részesült: még az egyetemi felvételi előtt első helyezést ért el az Ádám Jenő III. Országos és Nemzetközi Dalversenyen. A kortárs magyar zeneművek bemutatása és népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért 2003-ban Artisjus-díjat kapott. 2006-ban a Riccardo Zandonai Nemzetközi Énekversenyen különdíjas lett, majd 2009-ben a bécsi Hilde Zadek Nemzetközi Énekverseny döntőse volt. Pályakezdő éveiben különböző állami, önkormányzati és alapítványi ösztöndíjak birtokosa lehetett.
Az Erkel Színházban 2005-ben debütált Oscar (Az álarcosbál) szerepében, 2006-ban az Andrássy úti Ybl-palotában Zerlinaként (Don Giovanni) lépett a közönség elé. A Magyar Állami Operaház 2013-ban Juventus-díjjal, majd 2015-ben az Oláh Gusztáv-emlékplakett adományozásával ismerte el tehetségét és tevékenységét. 2015-ben Magyar Ezüst Érdemkereszt állami kitüntetésben részesült.
2005 óta Magyarország szinte összes operát játszó színházában szerepelt. Visszatérő vendége több rangos fesztiválnak (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Eszterházi Vigasságok). A Bartók Plusz Operafesztivál hangversenyein operaritkaságok szerepeit énekelhette el. Külföldön Bécsben, Berlinben és Japán színházaiban hallhatta már a közönség. Tevékeny koncerténekes, akinek a barokktól napjainkig ívelő repertoárján számos dal, dalciklus és oratórikus mű is szerepel.
Tanulmányok:
Magyar Állami Operaház OperaStúdiója, Budapest (2004–2006) – Tanára: Oberfrank Géza karmester, Ionel Pantea énekművész
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest (1999–2004) – Tanára: prof. Sziklay Erika
Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest (1997–1999) – Tanára: Deliné Soós Ágnes
Mesterkurzusok:
Ralf Döring, Axelle Gall, Halmai Katalin, Hamari Júlia, Veriano Luchetti, Marton Éva, Jevgenyij Nyeszterenko, Mietta Sighele, Bernd Weikl
Versenyek:
Hilde Zadek Nemzetközi Énekverseny, Bécs – Döntő (2009)
Riccardo Zandonai Nemzetközi Énekverseny, Riva del Garda – Különdíj (2006)
Nemzetközi Joseph Haydn Áriaverseny, Szombathely – 3. díj, Különdíj (2003)
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, zeneszerző verseny, Budapest – Előadói díj (2003)
A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Énekversenye, Miskolc – Különdíj (2003)
Simándy József Országos Énekverseny, Szeged – Különdíj (2002)
Prága-Bécs-Budapest Nemzetközi Nyári Akadémia, Baden bei Wien – 3. díj (2001)
Ádám Jenő III. Országos és Nemzetközi Dalverseny, Szolnok – 1. helyezés (1999)
Simándy József Országos Énekverseny, Szeged – 2. díj (1998)
Díjak és elismerések:
A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2018)
Oláh Gusztáv-emlékplakett (2015)
Magyar Ezüst Érdemkereszt (2015)
A Magyar Állami Operaház Juventus-díja (2013)
Újbuda Mecénás Pályakezdő Művészeti Ösztöndíj (2013/2014)
Fischer Annie Zenei Előadóművészi Ösztöndíj (2005)
A budapesti Richard Wagner Társaság Ösztöndíja (2004)
A budapesti Parsifal Alapítvány Ösztöndíja (2004)
Ari S. Kupsus Charity Society Ösztöndíja (2004)
Köztársasági Ösztöndíj (2003/2004)
Artisjus-díj kortárs magyar zeneművek bemutatásáért (2003)
Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíja (2001/2002)
Művészi pálya:
Erkel Színház, Budapest (2005, 2014, 2015)
Japán több színháza: Osaka, Fukuoka, Kagoshima, Tokio (Bunka Kaikan), Kawaguchi (2015)
Bartók Terem, Szombathely (2015)
Magyar Állami Operaház, Budapest (2006, 2007, 2009, 2010, 2012, 2013, 2014, 2015)
Müpa – Fesztivál Színház, Budapest (2006, 2009, 2014, 2015)
Konzerthaus Berlin (2014)
Vígszínház, Budapest (2014)
Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest (2014)
Millenáris, Budapest (2013)
Debreceni Csokonai Színház (2005, 2013)
Győri Nemzeti Színház (2012)
Pécsi Nemzeti Színház (2012)
Miskolci Nemzeti Színház (2011)
Theater an der Wien, Bécs (2011)
Főbb szerepek:
Bizet: Carmen – Micaëla
Donizetti: A csengő – Serafina
Donizetti: Don Pasquale – Norina
Gounod: Faust – Margit
Mozart: Così fan tutte – Despina
Mozart: Don Giovanni – Zerlina
Mozart: Figaro házassága – Susanna
Mozart: Idomeneo – Ilia
Mozart: A varázsfuvola – Pamina
Menotti: A telefon – Lucy
Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló – Serpina
Rossini: Bruschino úr – Sofia
Rossini: A sevillai borbély – Rosina
Puccini: Bohémélet – Mimì
Verdi: Az álarcosbál – Oscar
Verdi: Falstaff – Nannetta
8. szimfónia
Magyar Állami Operaház- Actor/Actress
A Mester és Margarita
Magyar Állami Operaház- Margarita
A varázsfuvola
Magyar Állami Operaház- Pamina
Az úrhatnám szolgáló
Magyar Állami Operaház- Serpina
Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Mimì
Bohémélet
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Mimi, himzőnő
Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Musetta
Bohémélet 2.0
Magyar Állami Operaház- Mimì
Bruschino úr
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Sofia
Bruschino úr - Csillagok szárnyán
Vörösmarty Színház- Actor/Actress
Carl Orff: Carmina Burana - Jótékonysági koncert a tiszta lélegzetért
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- szoprán
Carl Orff: Carmina Burana -Gödöllői Szimfonikus Zenekar komolyzenei előadása
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- szoprán
Carmen
Magyar Állami Operaház- Micaëla
Carmina Burana, Közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar, Vezényel: Strausz Kálmán
Tünde Tickets Kft.- Operetténekes
Cosi fan tutte
Magyar Állami Operaház- Despina
Don Pasquale
Magyar Állami Operaház- Norina
Faust
Magyar Állami Operaház- Margit
Fidelio
Magyar Állami Operaház- Marcelline
Georges Bizet: CARMEN opera
Margitszigeti Színház- Micaëla
Haydn: A teremtés
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- szoprán
Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága
Savaria Szimfonikus Zenekar- Barbarina
Joseph Haydn: L'infedelta delusa (Haydn-Fesztivál)
PORT.hu Kft.- Sandrina
Le grand macabre (hangv.)
Magyar Állami Operaház- Gioconda
Mozart late night
Zeneakadémia- Madame Herz
Mozart late night
Zeneakadémia- Madame Herz
Mozart late night
Zeneakadémia- Madame Herz
Mozart late night
Zeneakadémia- Madame Herz
Mozart late night
Zeneakadémia- Madame Herz
Mozart late night
Zeneakadémia- Actor/Actress
Mozart: A varázsfuvola / The Magic Flute
Magyar Állami Operaház- Pamina
Olasz nő Algírban
Magyar Állami Operaház- Elvira
Olasz nő Algírban
Magyar Állami Operaház- Elvira, a felesége
OPERAMESÉK, Gounod: FAUST
Jakobi Koncert Kft.- ének
Otello
Magyar Állami Operaház- Desdemona, Otello felesége | Desdemona, Otello’s wife
Pomádé király új ruhája
Magyar Állami Operaház- Dzsufi
Pomádé király új ruhája (hangv.)
Magyar Állami Operaház- Dzsufi
Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház- Bess
SCHICCHI 2.0
Magyar Állami Operaház- Lauretta
Székely fonó
Magyar Állami Operaház- Fiatal leány
Székely fonó
Magyar Állami Operaház- Fiatal leány
Tancred és Clorinda párviadala - Ariadna panasza
Katona József Színház- Clorinda
Traviata
Magyar Állami Operaház- Violetta Valéry
Traviata
Magyar Állami Operaház- Violetta Valéry
Triptichon
Magyar Állami Operaház- Lauretta (Gianni Schicchi)
Turandot
Magyar Állami Operaház- Liù
Turandot
Magyar Állami Operaház- Liù
Turandot
Magyar Állami Operaház- Liù
Turandot
Magyar Állami Operaház- Liù
Turandot
Magyar Állami Operaház- Liù
[szkikki] 2.0
Magyar Állami Operaház- Nella
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.