Artist

Viktor Rakonczai
3

Viktor Rakonczai

Birth: 1976. október 16. (Budapest)

Zenész, zeneszerző, zongorista, előadóművész.

1989-ben kezdett zongorázni Esze Jenőnél. 1994-ben kapta az első zenekari felkérést St. Martintól, akivel 1997-ig együtt zenélt. 1997-ben a V.I.P. együttesben folytatta a zenélést, mint zeneszerző, előadó. 2001-ben az együttes felbomlása után az R-Port együttesben folytatta karrierjét. Rakonczai Imre testvére.

Zenei…

 Continue

Current programs

No program is currently running.

Zenész, zeneszerző, zongorista, előadóművész.

1989-ben kezdett zongorázni Esze Jenőnél. 1994-ben kapta az első zenekari felkérést St. Martintól, akivel 1997-ig együtt zenélt. 1997-ben a V.I.P. együttesben folytatta a zenélést, mint zeneszerző, előadó. 2001-ben az együttes felbomlása után az R-Port együttesben folytatta karrierjét. Rakonczai Imre testvére.

Zenei producerként közreműködött Zsédenyi Adrienn Zséda című albumában valamint Tóth Gabriella, Lola, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra lemezeinél. Sőt ő írta a Szívverés című 2008-as Eurovíziós dalt, amelyet Csézy adott elő angol illetve magyar nyelven Candlelight címmel Belgrádban, és a sikeres Elvarázsoltál című, eddig utolsó Szűcs Judith slágerét.

Ő szerezte Wolf Kati Szerelem, miért múlsz című dalának zenéjét és a szintén az X-faktor című tehetségkutatóban ismertségre szert tett Nyári lányok első dalát is.
2012-ben és 2013-ban A Dal című eurovíziós nemzeti dalválasztó műsor egyik zsűritagja volt az M1-en.

Díjai:
Artisjus-díj (2004)
EMeRTon-díj (2005)

A Játékkészítő

A Játékkészítő

Tulipántündér Kft.
  • vezető zeneszerző
A Játékkészítő

A Játékkészítő

Tulipántündér Kft.
  • vezető zeneszerző
A Játékkészítő

A Játékkészítő

Tulipántündér Kft.
  • Vezető zeneszerző
Agárdi Popstrand - LGT SZTÁROKKAL ZENEVONAT, RÁCZ GERGŐ Vendég: RAKONCZAI VIKTOR

Agárdi Popstrand
  • Zenész
Álomutazó

Álomutazó

Tulipántündér Kft.
  • zeneszerző
Álomutazó

Álomutazó

Tulipántündér Kft.
  • Composer
Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

GAG Management Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.

  • ARTISJUS és EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, zenei producer, zongorista
Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

GAG Management Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

GAG Management Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

GAG Management Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zenész
Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenerakos Nagykoncertje

Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenerakos Nagykoncertje

GAG Management Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
ÉBREDÉS Kökény Attila & Rakonczai Viktor koncert

Margitszigeti Színház
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
ÉBREDÉS NAGYKONCERT

ÉBREDÉS NAGYKONCERT

Cervinus Teátrum
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
Kökény Attila és Rakonczai Viktor - Ébredés

Kökény Attila és Rakonczai Viktor - Ébredés

GAG Management Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
Kökény Attila és Rakonczai Viktor adventi koncert

Hankó István Művészeti Központ
  • Előadóművész
Kökény Attila és Rakonczai Viktor élőzenekaros nagykoncert

Kökény Attila és Rakonczai Viktor élőzenekaros nagykoncert

GAG Management Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
Rakonczai Viktor - Kökény Attila: Ébredés

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zongorista, előadóművész.
Zsédenyi Adrienn - Más Világ

Zsédenyi Adrienn - Más Világ

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • zongora

Recommendations

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:

Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.