Künstler
Varga Lajos
Színész.
Tizennégy éves korától gitározott egy rockzenekarban, nyolc éven át.
Egy színházi körökben jártas barátja által ismerkedett meg a színházzal.
Megkérték, gitározza fel a Padlás című musical egyik részletét, gitározás közben dudorászott is, így figyeltek fel hangjára.
Egy amatőr színtársulat Padlás, és az Óz,…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Színész.
Tizennégy éves korától gitározott egy rockzenekarban, nyolc éven át.
Egy színházi körökben jártas barátja által ismerkedett meg a színházzal.
Megkérték, gitározza fel a Padlás című musical egyik részletét, gitározás közben dudorászott is, így figyeltek fel hangjára.
Egy amatőr színtársulat Padlás, és az Óz, a csodák csodája című darabjaiban játszott.
Toldy Mária Színitanodájában tanult két évig.
A Bells, '50-es, '60-as évek zenéjét idéző énekegyüttes tagja.
Fontosabb szerepei:
Boldizsár-Bródy - Szörényi: István, a király - Laborcz, Torda
Larson: Rent - Gordon
Wildhorn-Bricusse: Jekyll és Hyde - Davie
Presgurvic: Romeo és Júlia - Tybalt
Jézus Krisztus Szupersztár - Júdás
Alice csodaországban
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Schauspieler/Schauspielerin
Alice Csodaországban
Szarvasi Vízi Színház- Egér, Kalapos, Griffy madár
ALICE csodaországban musical
Holiday and More- Egér, Kalapos, Griff Madár
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Schauspieler/Schauspielerin
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR
MADÁCH SZÍNHÁZ- Júdás
Jézus Krisztus Szupersztár
Csiky Gergely Színház- Júdás
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.
MADÁCH SZÍNHÁZ- Júdás
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!