Blaha Lujza és a piros bugyelláris

Lengyel Ferenc: Blaha Lujza és a piros bugyelláris

„Este tali a Blahán." – nem tudjuk, készült-e valaha is bármilyen statisztika arról, hogy napi szinten másodpercenként hányszor hangzik el ez a mondat. 

Rutinszerűen mondjuk, de vajon tudjuk-e, emlékszünk-e rá, hogy ki is volt valójában Blaha Lujza? Egykorvolt nagyságát az is igazolja, hogy kurzusok és rendszerek jöttek-mentek, a Blaha mindig Blaha maradt. Na de ki lehetett ez az asszony, aki az össznemzeti emlékezetnek ugyanazon az „érinthetetlenek"-polcán nyugszik, mint mondjuk Jókai, Kossuth vagy Petőfi, pedig „csak" egy színésznő volt? Ki lehetett ő, akiről a neve után ragadt állandó jelzőjénél többet alig tudunk? Miért ő, és mitől lett oly megbecsült tagja a Nemzeti Pantheonunknak? Meg lehet-e őt úgy idézni, mint egyszerű nőt? Milyen volt, mondjuk mikor próbált? Egy ilyen számára hétköznapi helyzetben önmaga volt-e, vagy annyira összeforrt szerepével, hogy már inkább élte annak életét? Közelebb lehet-e hozni ezt értően, szeretettel, ám mégse patetikusan hozzánk, akárcsak a mai ifjúsághoz?

Az életveszélyes műtétjéből felépülő nagy színésznő, hogy visszanyerje életét és életerejét, próbálni kezdi valaha volt legsikeresebb szerepét. Ahogy nótáról nótára halad előre a színdarabbal, úgy tudunk meg róla egyre többet, és szemünk előtt támad fel, és lesz újra Ő a Nemzet Csalogánya.

Előadja
Pataki Szilvia mv. 

Alkotók
Dramaturg: Váradi R. Szabolcs
Cimbalmon közreműködik: Gódor Erzsébet és Kiss Alfréd
Zenei vezető: Fekete Mari
Látványtervezés: Pintér Réka
Rendező: Rátóti Zoltán