Program
12
KRAMER kontra KRAMER
AVERY CORMAN: Kramer kontra Kramer
Világpremier a Belvárosiban.
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Sunday, May 25 2014 8:00PM
„A Kramer kontra
Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú
édesanyja. Az anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri
a maga javára, amely felügyeletet az előzőekben, a válóper során az
apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe véve
hozta meg döntését.”
A nagy sikerű regényből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben az évben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által most bemutatott előadás.
A nagy sikerű regényből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben az évben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által most bemutatott előadás.
Suggestions
Pendüljünk egy húron! Mimó és Csipek – Egy viharos nap / kézműves foglalkozással egybekötve Szép
Liszt Ferenc KamarazenekarA Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület zenés-bábos előadása (kézműves foglalkozással). A mese és a klasszikus muzsika találkozása…
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.













