Tytuł


Liszt Ferenc Kamarazenekar - Zeneakadémia-bérlet 4/2

Liszt Ferenc Kamarazenekar - Zeneakadémia-bérlet 4/2

A sokszínűség jegyében hívta meg vendégelőadóit februári hangversenyére a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Habár manapság Mathieu Herzog főleg karmesterként lép fel, a sokoldalú zeneszerző-brácsaművész alapítója, és több mint 10 évig volt tagja a híres Ebéne Vonósnégyesnek, továbbá több mint ezer koncertfellépést tud maga mögött a világ legnagyobb koncerttermeiben.  więcej

Wybierz termin



Ezt követően, kiváló osztrák vendégművészünk, Gottlieb Wallisch, zongoraművész szólójában gyönyörködhetünk, aki mindössze 7 évesen kezdte zenei karrierjét, majd 12 évesen debütált a bécsi Musikverein Nagytermében. Jelenleg, a berlini Universität der Künste professzora. 2019-ben Bécsben és Szlovéniában is együtt koncertezett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Wiener Konzerthaus-ban közös lemezfelvételt is készítettek.

A szünetet követően a Tolsztoj-regény ihlette, megrendítő hangulatú „Kreutzer-szonáta” hallható, Mathieu Herzog vezetésével, majd végül Wallisch szólója mellett Pálfalvi Tamás trombitajátékát élvezhetjük Sosztakovics I. zongoraversenyében. Az 1933-ban keletkezett c-moll versenymű a zongora mellett olyan kitüntetett szerepet szán a trombitának, hogy a kompozíció helyenként szinte már kettősversenynek hat.

 

Közreműködik: Gottlieb Wallisch (zongora), Pálfalvi Tamás (trombita)

Vezényel és brácsán közreműködik: Mathieu Herzog

Művészeti vezető: Várdai István

Koncertmester: Tfirst Péter

Műsor:

Beethoven: f-moll vonósnégyes, op. 95 (karmester: Mathieu Herzog)

Mario Pilati: Szvit zongorára és kamarazenekarra (közreműködik: Gottlieb Wallisch)

***

Janáček: 1. vonósnégyes „Kreutzer-szonáta” — vonószenekari előadásban (karmester: Mathieu Herzog)

Sosztakovics: c-moll versenymű zongorára és trombitára, op. 35 (közreműködik: Pálfalvi Tamás) 

 

Proponujemy również


od -40%
Liszt Ferenc Kamarazenekar - Mozart és Grieg - Zeneakadémia-bérlet 4/1 Kup bilet

A Liszt Ferenc Kamarazenekar 2022. évi első zeneakadémiai hangversenyére érdekes szerzőpárosítást választott. Mozart-szimfónia Takács-Nagy Gábor vezényletével, majd a zeneirodalom egyik legtüzesebb és…

A sokszínűség jegyében hívta meg vendégelőadóit februári hangversenyére a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Habár manapság Mathieu Herzog főleg karmesterként lép fel,…