Rómeó és Júlia

„a víg dalt siratódal váltsa föl,
a virágból sírkoszorú legyen,
és forduljon a visszájára minden.”

Forduljon a visszájára minden, ha mindaz nem történhet meg, aminek meg kellene… Hatalmas energia születik a tiltások ellenére, amelyet semmiféle ésszerű magyarázat nem támaszthat alá, s ami végül mindent elsöpör, tiltót és megszegőjét egyaránt. A fiatalok szerelmét egy olyan közeg öleli körül, mely nem bátorítást és érintést, hanem ellenállást és sértéseket hordoz.

Egy virágzó, mindenen átütő szerelem falak közé szorul, ám Rómeó és Júlia mindezek ellenére teljesnek élik meg egymás iránti vágyaikat. Szerelmükből fakadó harmóniájuk első pillanattól fogva ellenállásra készteti környezetüket, mégis ez az ártalmatlan együvé tartozás, két egymásnak feszülő világot bénít meg.

Mert tudja-e bárki, megnevezhető-e, megfogalmazható-e, hogyan öleli magát a fény és az árnyék, tettenérhető-e a pillanat, hogyan születik a szerelem?

„Borús békét hozott ránk ez a hajnal,
a bánatos nap még elő se bújt.”