Podujatie
Szegedi Kortárs Balett: DIÓTÖRŐ
Karácsony este a szülők díszítik a szalonban felállított hatalmas fát. A testvérek, Marika és Frici civakodása még a fa körül sem szűnik meg. Sorra érkeznek a meghívott gyerekek, barátságok kötődnek, a fiúk borsot törnek a kis lányok orra alá. Megkezdődik az ajándékok átadása..
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Szegedi Kortárs Balett: Diótörő
mese-balett
Bemutató: 2024. november 15. 14:00
A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.
Karácsony este a szülők díszítik a szalonban felállított hatalmas fát. A testvérek, Marika és Frici civakodása még a fa körül sem szűnik meg. Sorra érkeznek a meghívott gyerekek, barátságok kötődnek, a fiúk borsot törnek a kis lányok orra alá. Megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt levő díszes dobozokban. Késve betoppan a gyerekek mókás keresztapja, Drosselmeyer bácsi, aki különleges, felújított játékokat hozott a zsákjában. Marikának megtetszik egy régi diótörő báb. A kislány az este izgalmai után új játékát ölelve alszik el a karácsonyfa alatt. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, a játékok életre kelnek, majd a szobát egerek népesítik be, élükön a gonosz Egérkirállyal. Diótörő herceg és barátai segítenek a lánynak, majd a hópihék országa után Tortavárba jutnak, ahol Cukorszilva tündér és Sütiséf úr a cukrász csapatával újabb és újabb csodás helyekre kalauzolja őket a varázslatos mesevilágban. Megindul a kalandok sorozata. Marika álmában, mint Mária hercegnő táncol Diótörő herceggel. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben, melynek végén újra együtt öleli egymást a család karácsony este.
Szereplők
Marika: Miriam Munno
Diótörő: Czár Gergely / Francesco Totaro
Drosselmeyer nagybácsi: Kalmár Attila
Frici, Marika testvére: Vincze Lotár
Anya és Egérkirálynő: Nyeste Adrienn
Apa és Tortavár ura: Francesco Totaro / Czár Gergely
Szakácsnő és Cukorszilva Tündér: Letizia Melchiorre
Barbie: Diletta Ranuzzi
Baltazár: Kiss Róbert
Egérkirály: Füzesi Csongor
Rózsaherceg: Gioele Marcante
Kínai lány: Dorsich Hanna
Arab lány: Rudisch Boglárka
Spanyol lány: Csató Málna
Gyerekek, Hópihék, Cukrászok, Egerek, Rózsák:
Miriam Munno, Diletta Ranuzzi, Letizia Melchiorre, Csató Málna, Rudisch Boglárka, Dorsich Hanna,
Alisa Kurilenkova, Vincze Lotár, Czár Gergely, Kiss Róbert, Füzesi Csongor, Francesco Totaro, Gioele Marcante
Alkotók
Zene: P. I. Csajkovszkij
Fény: Szabó Dániel
Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Vizuál: Madarász „Madár” János
Díszletterv, szcenika: Tóth Kázmér
Díszlet kivitelezés: Scabello
Társkoreográfus: Czár Gergely
Koreográfus: Juronics Tamás
Juronics Tamás – művészeti vezető
Pataki András – igazgató
Czár Gergely – próbavezető
Nyitrai Tímea – művészeti titkár
Gáti Katalin Teodóra – PR menedzser
Bocsi Petra – marketing munkatárs
Ilyés Róbert – műszaki vezető, ügyelő
Csányi Ágnes – öltöztető
Nemzetközi képviselő: ballets
Naša ponuka
Klasszikusok a 20. századból
A bécsi klasszika - M. Haydn, Dittersdorf, Mozart, Beethoven
Tipy
LFKZ Zeneakadémia-bérlet 2025/26 5/3 - Cosima Soulez-Lariviere (hegedű) Szép
Liszt Ferenc KamarazenekarSzenvedéllyel a legmagasabb zenei szférákban - Ismét Cosima Soulez Larivière a Liszt Ferenc Kamarazenekar vendége
LFKZ Zeneakadémia-bérlet 2025/26 5/4 - Kirill Troussov, Várdai István, Várjon Dénes Szép
Liszt Ferenc KamarazenekarÜnnepi est világsztárokkal – a Liszt Ferenc Kamarazeneikar születésnapi hangversenye a Zeneakadémián
Zenei kedvencek 60 percben a Liszt Ferenc Kamarazenekarral – A romantika Szép
Liszt Ferenc KamarazenekarA romantika - Schubert és Grieg
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.
















