Program


Zenei kedvencek négyszer 60 percben – a Liszt Ferenc Kamarazenekarral! Zenekarunk több mint 60 éve a kamarazenélés élvonalában, fiatalosságát és kísérletezőkedvét megőrizve most 4x60 perces, tartalmas zenei élményre hívja a közönséget. A szünet nélküli műsorokra érkezhetnek közösen a családok, az idősebbek és fiatalok: egy óra mindenkinek belefér.

Állítsa össze saját mini bérletét!  A sorozaton belül 2 különböző koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 15%, 3 koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 20%, 4 koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 30% kedvezményt biztosítunk. A kedvezmény a kosárba helyezés után automatikusan érvényesül.

Aktuális előadások



Ahogy a sportban, a zenében is megvannak a teljesítménynövelés, illetve a lazítás eszközei. A Liszt Ferenc Kamarazenekar gátlások nélkül emeli ki műsorában a kortárs jelzőt, hiszen hasonló programjával már többször ért el hatalmas közönségsikert. A meditatív, lazább művek és a pörgős, eksztatikus részek megfelelő adagolásával a nemzetközi hírű együttes nagyszerűen egyensúlyoz a hatásmechanizmusok között. A koncert alatt a hallgatók, mint egy jó edzésnél, jóleső megújulást, feltöltődést élhetnek át.

Liszt Ferenc Kamarazenekar
Művészeti vezető: Várdai István
Koncertmester: Tfirst Péter

Műsor:

Miho Hazama: Chimera – vonósokra
Erkin: Vonósnégyes
Christopher Cerrone: High Windows (Magas ablakok)
Pavel Fischer: 3. vonósnégyes “Mad Piper”

A teremben a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Ajánló


A BAROKK - Bach, Händel és Vivaldi – a legnagyobbaktól a legnépszerűbbek művek. Kezdő zenerajongóknak és haladóknak egyaránt ajánlott! Egyórás,…

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület új tematikájú zenés-bábos előadása a természet, a környezet és a zene…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!