Vyhľadávanie:
Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával.
A történet főhőse – írja Örkény – özvegy Orbán Béláné, az ő véget nem érő vitájával, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedésével. És mindenkivel, aki körülveszi. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra.
A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek.
Dumaszínház est
Kökény Attila és Rakonczai Viktor - "Egy Adventi Este, Velünk" Szép
Gyula, Erkel Ferenc Művelődési KözpontRandevú Párizsban, avagy Kellemes Húsvéti Ünnepeket! - vígjáték két részben
Sillye Gábor Művelődési HázVígjáték két részben
A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.
Nicolas Billon kanadai drámaíró lélektani krimijét a világ számos országában műsorra tűztek. Magyarországon a Pinceszínházban látható először.
A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott.
MAZSOLA A Fabula bábszínház előadása
KIÉGÉS helyett ÚJ KIHÍVÁSOK - Dr. Csernus Imre előadása Debrecenben
Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpontvígjáték két részben Írta: Ray Cooney és John Chapman
Randevú Párizsban, avagy Kellemes Húsvéti Ünnepeket! - vígjáték két részben
AGORA - MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTHÁZVígjáték két részben
Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.
Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani.
A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.
A francia romantikus zeneszerző, Berlioz élete alkonyán felkeresi gyermekkori szerelmét, Dubeoef Estellát, és meg akarja szöktetni családja köréből a tisztes nagymamát. Felidézik az ifjúkori szenvedélyt, amit korábban a konvenciókhoz igazodva mélyen eltemettek magukban. De sohasem késő „megállítani az időt”, az igaz szerelem kortalanul ott él mindenkiben, csak bátorság kell megélni azt.
Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy gazdag és egy szegény gróf, akik egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak az érett asszonyt szeretik. Érkezik egy lovag, aki viszont megveti a nőket, semmire sem tartja, irtózik mindegyiktől. Mirandolinát felbosszantja ez a nőgyűlölet, és elhatározza, magába bolondítja a férfit. Ehhez segítségül vesz két állástalan színésznőt, hogy megtréfálja a grófokat és a lovagot, majd elindul az őrület.
Dumaszínház est
Kökény Attila és Rakonczai Viktor - "Egy Adventi este, Velünk" Km.: Sol Oriens Kórus Szép
Debreceni Református NagytemplomHogyan törjük meg az örökölt családi mintákat? - Orvos-Tóth Noémi előadása
VOKE József Attila Művelődési KözpontMészáros Árpád Zsolt különleges élőzenekaros koncertshow-ja
Zsidó Kulturális Fesztivál 2025: Korcsolán Orsolya, Sugár Nátán és a MÁV szimfonikusok varázslata
Rumbach utcai zsinagóga27. Zsidó Kulturális Fesztivál
A VILÁG ESZE - Hadházi László tudományos főmunkatárs önálló estje, műsorvezető: Fehér Boldizsár Szép
DumaszínházDumaszínház est
Nádasdy Borbála naplóregény trilógiáját színpadra írta Hedry Mária A magyar dráma napján
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.